13.fejezet

Alice szemszöge

Bella nagyot sóhajtva becsukta az ajtót,majd oda botorkált a kanapéhoz és leült mellém.Nem várt a faggatózással,szinte azonnal bele is kezdett.
-Mi történt veled?Mit láttál?
-Nem tudom,hogy történt,de azt hiszem,hogy most nem a jövőt láttam,hanem az egyik Cullen múltját.
Bellának felszaladt a szemöldöke és kérdő tekintetét arcomba fúrta.
-Melyikre gondolsz?Mindegy is,előbb meséld el mit volt,aztán majd kitalálunk valamit.
-Rendben van.Úgy kezdődött,hogy ....
Ismét külső szemlélőként látom a történteket.Egy csata mezőn vagyok,talán a középkorban,erre a ruházatból jöttem rá. 
Emberek irtják egymást hidegvérrel.
Itt nincsenek olyanok,akik egy oldalon állnak.Olyanok,akik egymásért harcolnának.A mindenki mindenki ellen szabály érvényesül itt.Ez egy igazi háború.
Százak fekszenek a földön elvérezve,holtan,meggyalázva.
Meglepődtem azon,hogy számos gyerek és nő is van itt és az életéért küzd végtelen elhatározottsággal arcukon.Az elszántság vissza tükrözödik szemükben.
Az életükért küzdenek ilyen keményen.
Az életben maradásért.
Azt gondolná az ember,hogy őket megkímélik,de szó sincs róla.Velük bánnak a legkegyetlenebbül.A gyerekeket megtapossák,megkínozzák,míg a nők a sárban fekszenek meztelenül,megsemmisülve.Őket látva elszorul a szívem.
Egy valaki viszont kitűnik a többi közül.Egy férfi,aki nem öli meg ellenfeleit.Mozgás képtelenné teszi őket,vagy egyszerűen leüti,hogy elájuljanak.Viszont ők sem élnek sokáig,mert a kegyetlen emberek őket is megtalálják.Itt a háborúból kétféle módon kerülhet ki az ember,élve vagy halva.
A gyerekeket és asszonyokat,akik legszívesebben otthon lennének,megkíméli és széles ívben elkerüli,de értük is eljön a fekete kaszás.


Nem lepődtem mikor már csak az a bizonyos férfi állt talpon.Szemével mintha keresett volna valakit,viszont a véres holttesteken kívül nem talált senkit.Talán csak egy élő embert keresett,akinek segíthetne.
Tekintetét egy fekete,fényes szőrű lóra emelte.Kalapját felvette a földről,megtisztította majd egy kecses mozdulattal fejére emelte.
Lassan elindult a paripa felé,aki eléggé zavartnak és vadnak látszott.Nyerített,patáival a földet taposta,alatta pedig egy férfi holtteste tűnt fel,amit már szinte szét trancsírozott.Épeszű ember a közelébe nem ment volna. Viszont a  fiú odament hozzá megsimogatta és mintha az szem pillantás alatt nyugodott volna le.
A holttestet elrakta az útból,pedig látta,ahogy az a férfi több száz gyerek vesztét okozza,látta,ahogy a nőket pofozza és késeli.
Felült a lóra majd elindult.Még nem tudta hova megy,de biztosra veszem,számára csak az a fontos,hogy mielőbb eltűnjön innen.
Már hosszú óráknak megfelelő időt gyalogolhattam mellette,mikor megláttam 3 nőt.És persze az ő figyelmét se kerülhették el a szakadó esőben álldogáló földöntúli szépségek.
Én már tudtam,hogy kicsodák,felismertem szemükről,de a férfi nem.Ő még nem láthatta őket,mert akkor nem szállt volna le biztonságot nyújtó lováról és indult el volna feléjük.
-Ne!Ne menj!Megölnek!-kiáltottam amennyire a torkom bírta,de mint tudjuk egy szellemet senki sem lát és senki sem hall.
Aztán megint különös dolog történt.Ezt is felírhatom a listámra.Már nem külső szemlélő voltam a látomásomban,én magam láttam,éltem át mindent.Viszont emellett hallottam fejemben Jasper gondolatait.Igen közben felismertem a különös idegent.Villámcsapásként ért akkor a felismerés.Talán mindvégig tudtam,hogy róla van szó.Teljesen elvarázsolta elmém.


A kín,amit átélt a megharapásakor én is átéltem.


Sikításomat ebben a világban nem hallottam,de lemernék fogadni,hogy valahol üvöltöttem a belém maró fájdalomtól.


Amit ő hallott én is hallottam.


-Ne félj Jasper,minden rendben lesz.-kísérteties hang szólalt meg közvetlenül mellettem.A nő hangja úgy hatott,mintha a kígyó sziszegését hallottam volna.


A következő másodpercekben más kép kockák jelentek meg szemem előtt.Több száz vagy talán több ezer vörös szemű démonnal harcolok,akik kegyetlenül belém harapnak.Iszonyatosan fájt.Égetett a kín.Leírni nem tudom azt az érzést, amit ismét át kellett élnem.Nem tudtam elképzelni,hogy volt képes ennyi mindent elviselni.Úgy éreztem,hogy a fájdalom szét tépi,szétszakítja testemet.Belülről égetett,mintha tűz csóvák csapnának össze fejem fölött,és egyre elviselhetetlenebbé válna.


Láttam,amit ő látott.


Teljesen megváltozott.
Élete fenekestől felfordult,olyan dolgok történtek vele,amit sohasem gondolt volna.Összezavarodott.Hite teljesen megingott.Már a saját szemének sem hitt.Magában sem bízott.


Éreztem,amit ő érzett.


Hidegvérrel gyilkoltam.Nem néztem semmit és senkit.Tökéletes gyilkoló géppé váltam,és ez a helyes.-ezt gondolta Jasper.Egyedül Maria dicsérő szavait hallotta.Teljesen elvakította a szerelemnek hitt érzés bűbája.Ezután már csak a csábítónak hitt,pedig az ő fajtájuk  a legveszélyesebb.Bennük nem lehet megbízni.Ő mégis inkább őt tartotta nagyra.Őt szolgálta,erősítette minden erejével.


Jasper mind ezek után lelketlen szörnyeteggé vált,érzések nélkül gyilkolt meg ártatlan embereket,vámpírokat,ami csak útjába tévedt.Mindegy volt,hogy bűnös vagy bűntelen.A sorsukról egyedül Maria döntött,aki legtöbbször a könnyebb utat választotta,ami a Halál.
A halál.Milyen különös szó is ez.Magába foglalja az elmúlást,a földi életünk végét.
Tudtam,hogy ez nem lehet a jövő.Egyedül a múlt.


Jaspert elítéltem,pedig még csak egyszer láttam.Elítéltem azért,amit tett.Elítéltem azért amivé lett,vérengző szörnyeteggé,aki hű szolgája lett az ördögnek és minden kérését teljesítette.Az ördög jobb kezévé vált,pedig nem is tudott róla.Akarva cselekedett úgy,ahogy azt úrnője parancsolta.


Bella szemszöge
Csendben hallgattam végig a történetet.Alice minden szavát szinte ittam.Megdöbbentő volt.A tiszteletet és az undort egyszerre éreztem,ugyanannál a lénynél.Lénynél...


-Nem tudom mit gondoljak.Nem tudom mit mondjak-válaszoltam csendesen,lehajtott fejjel.-Ezután már semmit sem láttál?
-Nem,semmit.Ekkor "ébresztettél" fel.-csipkelődött azért velem,majd,hogy oldja a feszültséget kuncogni kezdett.Azonban én éreztem,hogy ez nem jött a szívéből.
-Szerintem ne menjünk egy ideig iskolába.Jobb lenne minél  nagyobb távolságot tartani tőlük,legalábbis egy ideig,amíg le nem nyugszanak a kedélyek.Túl veszélyes lenne,a végén még rájönnének mindenre,aztán megint Volterrában találhatjuk magunkat.Szerintem már így is sejtik a dolgokat.
-Igen,én is gondoltam már erre,mást nem tehetünk,mint,hogy meghúzódunk a háttérben.-hangja annyira erőtlen és sápadt volt.
A máskor mindig vörös ajkai,most halvány rózsaszínben tündököltek,ki cserepesedtek és néhol még a vér is kifakadt.Szemében nem volt ott a jól megszokott csillogás.Haja sem tündökölt régi fényében.
Vajon tényleg csak a látomás van rá ilyen hatással?
Megfogtam homlokát,ami szinte perzselte ujjaimat.


Mi lehet ez?

12.fejezet

Alice szemszöge
Nem tudom milyen arc kifejezésünk lehetett.Őszintén megmondom abban a  percben valahogy nem törődtem vele,nem foglalkoztatott.Gondolkoztam azon is,hogy kisurranhatnánk a hátsó ajtón keresztül,de nem lenne érdemes megpróbálni,hiszen utolérnének.
Mikor megpillantottam a látogatóinkat,leesett egy ólom súlyú kő a szívemről,de azért elég távol álltam a nyugodt jelzőtől.Hiszen ők is vámpírok,akármilyen fajtából is.
6-an voltak előttünk.Szoborszerű arcuk mintha meglepettséget tükrözött volna,csak tudnám miért.
Szememmel végig követtem a vezetőt,Carliset és a mellette álldogáló nőt.Kedves mosoly bujkált arcán,amit muszáj volt viszonoznom.
Tekintetem egy közülük is kitűnő szépségre vándorolt.Haja nagy hullámokban omlott keskenynek mondható vállára.
Szemével mintha azt sugallta volna felénk,hogy ő nem önszántából jött ide,csak kényszerítették.Gyűlölettel szemében nézett ránk,mintha élete megrontói lennénk.
.Ohh,ha tudná,hogy mi is pont ezt gondoljuk róluk!
Mellette az ebédlőben már megismert Emmett állt.Őt is,pont úgy,mint Carislet láttam a látomásban.Ajkai feltűnően lefelé görbültek.Biztos megbántottuk, hasított belém a felismerés.A bűntudat eltöltötte testemet,ezért elrántottam róla a figyelmemet.Szemem sarkából azonban láttam,hogy Bella halványan rámosolyog a nagy mackóra,akinek mintha abban a másodpercben elfújták volna rossz kedvét.
Utoljára 2 fiú állt.Szinte teljes ellentétek voltak,de valahogy az egyik sokkal jobban megragadott.
Szeme örvényként húzott a mélybe.Elvesztem bennük.Fejem kiürült,csak a 2 gyönyörű szem pár lebegett előttem.
Arca tökéletesen illett méz szőke hajához.Szinte fogadni mertem volna,hogy nyakát ezernyi félkör alakú heg fedte el.
Ekkor azonban tekintetem elhomályosodott és már nem voltam a jelenben.Azt még érzékeltem,hogy lábaim összecsuklanak,és Bella utánam kiállt a messzeségből,de vajon tényleg olyan távol volt?

Bella szemszöge
Az egyik pillanatban még Alice kezét fogom,és egy gyönyörű szem pár tulajdonosát nézem,a másikban meg észreveszem,hogy barátnőm összecsuklott,tekintete üvegessé vált,és kezeimet már nem tartja olyan szorosan.
Éreztem mi történt megint,mondhatom a legjobbkor.Utána kaptam,hiszen jól tudom,ilyenkor nem tud uralkodni teste felett.A Cullen család ijedten nézett semmitmondó szemeibe.Ők még nem tudták azt amit én.

Az általam legidősebbnek vélt férfi azonnal ott termet,kezeibe fogta és lefektette a kanapéra.A többiek is hívatlanul befáradtak házunkba.
Hangosan becsaptam kezemmel az ajtót,ezzel tudomásukra hozva,hogy nem otthon vannak.
A szőkeség haraggal teli szemekkel rám nézett és szólításra nyitotta meggypiros ajkait.
-Nem is érdekel mi történt vele?Ennyire utálod,hogy még csak mellé állni sem vagy képes?!!-üvöltött elképedt szemeimbe.Már most ellenszenves volt,pedig még csak 2 perce volt a közelemben.
-Hogyne érdekelne?De nincs semmi  baja!És ne üvöltözz velem a házamban!Azonnal takarodj el innen!-magamból kikelve intéztem hozzá szavaimat,de meghallgatásra nem találtak.Mintha a falnak beszélnék komolyan.
-Még,hogy nincs semmi baja?!Hisz nincs magánál!Nem látod,hogy eszméletlen?-ezt már jóval higgadtabban közölte,de ez nekem még mindig nem tetszett.
-Azt sem tudod mit beszélsz!!Egyszerűen csak láto......-és itt megakadtam.Egyszerűen mérges voltam magamra,hogy az első adandó alkalommal majdnem kikotyogom egyetlen aduászunkat.
Mérges voltam,hogy majdnem elmondtam barátnőm titkát.
Mérges voltam a nőre,aki ezt a reakciót váltotta ki belőlem.Belőlem a mindig visszahúzódó,csendes lányból.

12 szempár nézett rám vissza,kíváncsiskodó szemekkel,folytatást remélve.Volt,aki összehúzta szemöldökét,volt aki még a száját is nyitva felejtette,itt természetesen nagy mackó barátomra gondolok.
Most mondjak?Gondolkozz!!!
Nem megy....
Még mindig semmi....
Istenem kérlek tégy csodát!

Úgy látszik imáim meghallgatásra találtak,Alice hatalmas sikolyai betöltötték az egész házat.Ez nem hogy könnyített volna lelkemen,testemet elemi erővel töltötte el a rémület.
Ilyen még nem történt.Barátnőm teste verejtékben úszott,háta nagy ívben megfeszült.Arca teljesen elfehéredett,szeme a szokásosnál is jobban átlátszóvá vált a kínól,amit átélt.
Apró kezeivel össze-vissza kapálózott,de sikolyai nem csitultak.Azonnal oda rontottam hozzá,hogy közelebbről is szemügyre vehessem.
Nyakán félkör alakú sebek kezdtek kirajzolódni.
Mi lehet ez?!
Nem törődve az értetlen és meghökkenő  szem párokkal egy mozdulattal letéptem blúzát.Egész testét hegek borították.
-Ilyen még sohasem volt.-suttogtam legfőképp magamnak a szavakat.
Minél előbb fel kell ébresztenem ebből az állapotból,a végén még belehalna.
Vissza ültettem a kanapéra,felegyenesedtem és minden erőmet összeszedve pofoztam fel legjobb barátnőmet.
Az ütések nekem sokkal jobban fájtak.És most nem a fizikai állapotomra gondolok.Mintha a lelkemet érték volna ezek az ütések.
Többen üvöltöttek,hogy mit csinálok.A szőkeség nekem is rontott volna,ha Emmett nem fogja le.
Viszont bevált.
Alice  szemei erősítettek meg ebben,amibe visszatért az élet.A hegek szem pillantás alatt tűntek el teste minden területéről,mintha csak elmém őrült szüleményei lettek volna.
Zihálása lejjebb hagyott, majd körbe nézett.Szeme megakadt a számomra fájdalmas képet vágó Cullenen. Gyűlölettel nézett rá.Apró kezeit ökölbe szorította,amik lassan elfehéredtek.Szemei szinte szikrákat szórtak.
Értetlen tekintetem láttán bólintott egyet,ezzel azt sugallva felém,elmondja ha kettesben leszünk.

2 óra múlva távoztak a nem szívesen látott vendégeink.Miután többször is megnyugtattuk őket,hogy nem lesz semmi bajunk,vonakodva bár elmentek.Kiderült,hogy azért jöttek,mert Emmett nagyon megkedvelt minket és beakart mutatni családjának.
Párja a számomra ellenszenves Rosalie volt.Földöntúli szépsége egyáltalán nem hozott ki belőlem már semmilyen reakciót.Túl hiúnak láttam őt.Ráadásul az összetűzésünk sem javított a helyzeten,róla volt a legrosszabb véleményem.
Állításuk szerint az őseik már itt éltek,most költöztek vissza nemrégiben ide.
Az őseik,mi?
Viszont volt egy különleges testvérük is.Bronzvörös haja összekuszálva meredezett az ég felé.Szeme látszólag ugyanolyan volt mint a többieké,számomra mégis különleges,magával ragadó volt.Szinte egész látogatásuk alatt őt figyeltem,de ő mindig elfordította tekintetét rólam.
Az ilyen alkalmakkor,mintha szúrást éreztem volna a mellkasomnál.Mintha tőrt döftek volna bele,amely egészen a szívemig hatolt.
Tudtam,hogy ő is vámpír volt,de el nem tudtam képzelni róla,hogy őrült,vér éhes ragadozó lenne.Egyszerűen nem ment.
Pedig így volt. Mindegyik ugyanolyan.Egyikük sem kivétel.
Miután emberi szemem elől eltűntek,nagyot sóhajtva becsuktam a kissé elferdült ajtónkat.A legutóbbi akcióm nem tett jót neki.Remek.
Vajon még mi jöhet?

11.fejezet

 Alice szemszöge


Ketten összeraktuk a gépet és már láttam rajta,hogy kezdi érteni mit akarok kihozni ebből az egészből.
És a várva várt pillanat. Olyan gyorsan begépeltem a vámpír szót,hogy magam is meglepődtem rajta.Szinte észrevehetetlenül mozogtak az ujjaim.Az arcomon megjelenő fintort sehogy sem tudtam elrejteni annál a szónál.

Már egy ideje nézegethettük az oldalakat,megjegyzem nem túl sikeresen amikor egy egész jó bejegyzést találtunk.Annyira nem volt hosszú,de ahogy átfuttattam rajta a tekintetem úgy vettem észre,hogy nagyon sok dolog stimmelt a valósággal.Neki láttam részletesebben is elolvasni,reménnyel,bizakodottsággal telve.

                                                   Vámpír a valóságban

A vámpírok a Pokol teremtményei.Ha már kiszemelik az áldozatukat,számára már nincs remény.Tekinthetjük úgy,hogy a préda halott.Kétségbeesésében hozhat még döntéseket,ám ez legtöbbször rosszul sül el.

Velejéig romlott,gonosz lelkű lények.Túlélésre nincs esélyed.

Legalapvetőbb tulajdonságaik: Emberfeletti gyorsaság, hatalmas erő és a halhatatlanság.Tűzvörös szemeikben ott lappang a vér iránti vágy és a kegyetlenség.A legtöbb nevetséges filmben látható,karó a szívbe trükk nem ér semmit,ahogy a Nap sem okoz kárt bennük.Viszont kerülik,mert akkor lelepleződnének. A Nap hatására bőrük ezer gyémántként ragyog fel.Ez ne tévesszen meg.Mikor meglátsz egy vámpírt automatikusan vonzza a tekinteted.Magához csábít,elcsal majd könnyűszerrel elintéz.

Vannak különleges képességű vámpírok is.A gondolatolvasás,a jövőbelátás is ezek között szerepel és a szemmel történő kínzás is ismert képesség.

Vámpírt ölni ember számára lehetetlen.Szaglásuk, látásuk is igen kifinomult.Vámpírt csak egy másik vámpír ölhet meg. 

Ők is egyfajta hierarchiában élnek.3 főbb királyuk van és ezekhez csatlakoztak többen is.Ők döntenek mindenféle ügyben.Egyetlen fontosabb szabályuk van,amit ha megszeg valaki az azonnali halállal jár.Ők az átlagnál is rosszabbak.Volterrában szállásolták el magukat.Ezt a helyet messziről kerüld el,mert ha egyszer oda tévedsz,akkor már ne is ábrándozz kijutásról.

Egy történet is keringett sokáig a falak között.Ugyanis volt egy olyan vámpír,aki nem kívánta az embervért,bűntudata lett a gyilkolástól.Ez ironikus...

Azt beszélték róla,hogy kilépett a csatlós mivoltából és állatvérre tért át.Neve számomra is ismeretlen.Viszont valamiről felismerheted őt és családját,aranybarna szemük van,amiben ellenszenv tükrőzödik saját  fajuk iránt.

Korábbiakban említettem azt,hogy csak egy másik vámpír ölheti meg ezeket a teremtményeket,ami lássuk be nem túl gyakran fordulhat elő. Ehhez a részhez hozzá tartozik még valami.

Még egy lény képes őket legyőzni.

Ők a vérfarkasok.Nem egyszerű farkasokról van szó,medve méretűek is lehetnek,alapvetően az emberek védelmére teremtették őket.Számukat tekintve kevesebben vannak,mint a hidegek,de gyorsaságuk,erejük fel ér velük.Náluk akkor kezdődik el az átalakulás,amikor a közelükben vámpírok vannak.Az itt történő átváltozás hasonló a vámpírokéhoz,kivéve,hogy sokkal kevesebb ideig tart.Viszont a fájdalom többszörösen éri őket emiatt.Borotvaéles fogaikkal átharapják az ellenség nyakát,letépik kezét,kicsavarhatják lábát.És míg a vámpíroknak nincs alvásra, evésre sem szüksége,sőt az ételektől hányinger szerű érzésük is van,addig a vérfarkasok 3x többet esznek egy átlagos embernél.Éjszakai őr járataik miatt pedig eléggé kimerültek és fáradtak lesznek reggel,így az emberiséget már csak a Nap óvhatja meg.

A tanácsom nem egyéb,mit kerüld a sötét sikátorokat és este ne nagyon menj el otthonról.Nem mintha ez elég lenne..

Meglepetten pislogtam Bellára,aki ugyanolyan szemekkel nézett vissza rám.

-Talán beszélhetnék ezzel a személlyel,hátha tud valahogy segíteni nekünk.

-Igen,ez jó ötlet.Meg keresem a feltöltőt.

Aha itt kell lenni-e valahol....

Aztán pár másodperc múlva ez a remény is elszállt,ahogy elolvastam a feliratot.

                                                   A felhasználó törölve.

Ez sok mindent jelenthetett. Mégis úgy éreztem,hogy rajtunk már semmi sem segít.

-Ennyit erről.Mindegy,csak lesz valami más esélyünk.-mondta barátnőm.

Viszont most bennem valami elpattant.Hirtelen olyan düh lepte el a testemet,hogy ki kellett mondanom a szavakat amik számra jöttek.

-Ugyan!Ne mondj hülyeségeket!!Mégis milyen esély?Mit gondolsz lesz egy olyan vámpír aki ki áll mellettünk és megöli a feljebbvalóit?Gondolkozz már nem a semmiért lettek ők a királyi  család!Vagy talán felbukkan a bokrok közül egy vérfarkas?!-miután kimondtam ezeket,rögtön meg is bántam.Láttam rajta a megbántottságot,de egyrészt láttam,hogy igazat ad.Nem tudtam már visszavonni szavaimat,ki kellett mondanom őket,hiszen lassan a kétségbeesés felőröl.A ki nem mondott szavak pedig jobban fájnak.

-Igen,így van!Na és akkor?!Már csak úgy tudok megnyugodni,hogy azt mondogatom magamban van még remény.Azt hiszed,hogy én nem értem a helyzetet?-fakadt ki és nekem még a szívem is belefájdult ahogy arcán patakokban folynak a könnyek.

-Sajnálom,nem úgy gondoltam,ne sírj.Majd kitalálunk valamit.-csítitgattam.

-Ígéred?-emelte rám csokoládébarna  szemeit.

-Igen..      Az a kérdés vetődött fel bennem,hogy említett egy olyan vámpírt aki állatvérre tért át. Emmettnek milyen színű is volt a szeme?

 Hirtelen megfagyott a levegő.
A döbbent csendet csak a csengő hangos berregése szakította félbe.Nem tudtam sírjak,vagy nevessek és úgy láttam nem vagyok egyedül. Elképzelni nem tudtam ki jöhetett ilyenkor,hiszen erre még a madár is ritkán jár.
Aztán már a félelem szállt meg.Vámpírok lehetnek a látogatóink?
A lépcsőn lefelé végig futtattam tekintetem a házunkon,és közben arra gondoltam,hogy még milyen keveset is éltünk.Épp,hogy csak ide költöztünk és mehetnénk is tovább,de már nem volt elég erőnk menekülni.
Már nem akartunk menekülni.
A munkát még el sem kezdtük.Kocsit még nem is vásároltunk.Még igazán szerelmesek sem voltunk.
Hát ennyi lenne?Ennyi jutott volna nekünk ebben a kegyetlen világban?Szülők nélkül árvaházban nőni fel,kiközösítettként?Majd abból kikerülve olyan barátokat szerezni akik csak érdekből vannak velem?Igen,így van..Érdekből.
Egyetlen vigaszom,hogy barátnőm most is,mint mindig velem van.Vigyázunk egymásra,ha most véget ér is minden.
Megfogtam Bella kezét,és együtt eltántorogtunk az ajtóig.Egy hatalmas levegőt vettem,majd kezemet a kilincsre helyeztem.
A levegőt lassan,szaggatottam vettem.Úgy éreztem a szívem pillanatokon belül ki törhet bordáim alól,hogy aztán hosszú útra kelljen a sivár pusztákon és céltalanul,boldogtalanul bolyongjon a nagyvilágban,ahogy azt én is tettem.A világ körbefordult körülöttem.Olyan dolgokat tudtunk meg,ami felemészt mindkettőnket.Lehet normális életünk valaha?Vagy most mindennek vége?Hát lássuk.
És akkor kinyitottuk az ajtót.Az állam a padlót súrolta,mikor megláttam az ajtó előtt ácsorgó személyeket.Nem tudom mit is érezhettem akkor.Erre nincs jó szó.