2011. december 30., péntek

18.fejezet

Nagyon szépen köszönöm a 3 kommentet nektek: Tori,Ati,eneceladus! Ezt a fejezetet nektek ajánlom.

Mindenkinek előre is boldog új évet kívánok:)



Alice szemszöge
 
Mikor véget ért a látomás azt vettem észre,hogy az összes falka tag zavarodottan tekint rám,szemeikben aggodalom ül.Milyen törődő jellemmel megáldott csapat ez..
Most már nem mesélnek unalmas sztorikat az átváltozásról,a feladataikról,Paul sem mond már fa vicceket amiken rendre csak Quil röhög,s nem látom a fiú sértődött arckifejezését sem reakcióként.
Ezeken a dolgokon legszívesebben aludtam volna.Most viszont más,minden más.
A feszültség kézzel tapintható.Minden izmuk megfeszült,minden ér kirajzolódott rajtuk.Már nem voltam álmos,s nem meredtem unott tekintettel magam elé,a semmibe.
Most százszorta éberebb lettem,mint a bagoly,mikor este vadászni indul.Nem tudtam,hogy az események hol tartanak,nem is értem rá elgondolkozni mindenen.Nem értem rá jelezni a többieknek szándékomat,még pislogni sem volt időm.
Mindennél gyorsabban akartam futni,minél előbb ott akartam lenni.Őrült sebességgel futottam,őrült hajszába vágtam az idővel.
Az idő nem vár senkire,ezt jól tudtam.Erre jól megtanított az élet,ezt a leckét mélyen belém égette.
Az idő,ami most oly kevés volt,mint az árvaházban adott ebédek.Oly kevés,mint a barátaim.Oly kevés,mint a földi élet.

Mintha az odavezető út sokkal többnek tűnt volna,mintha valami lassított felvételben szerepelnék.Lábaimat még gyorsabban szedtem,és már csak a mellettem elmosódó csíkokat vettem észre a külvilágból.
Mikor már a rét egyik végéhez  értem,ugyanazt láttam,amit a látomásban, Bella értetlen tekintettel fürkészi az erdőt,míg a családnak csak forgolódó testét vettem ki.
Ennél a helynél olyan volt,mintha az ég lebegne a fák között.A piszkos zöld növényzet,a csillogó kék ég,és a tűző nap fehéres árnyalata nagyon szép,kontrasztos volt együtt.
Pillanatok alatt jelentek meg az ismerősebbnél ismerősebb hidegek.
Ha elhagy a szerencséd,semmi sem megy jól.Azt gondoltam,ez rám nem érvényes,mivel többször vagyok szerencsés,mint nem az.Legalábbis ezt gondoltam....

Mikor az utolsó vámpír is előlépett a sötétségből a döbbenet egész testemet lefagyasztotta.Meglepett voltam?Lehetséges.
Viszont a düh,ami hatalmába kerített minden létező érzésemet felőrölte,elnyomta,mintha azok nem is léteztek volna.Hatalmas düh és tehetetlenség.Tehetetlenség,mert tudtam, most nem tehetek még semmit.A két érzés fejem felett ádáz harcot vívott egymással.

Mégis megdöbbentett,nem hittem volna,hogy ilyet képes tenni az életéért cserébe.Nem hittem volna,hogy képes ezt velünk megtenni.

Úgy gondoltam még nem fedem fel magam,csendben meghúzódva hallgatózom a háttérben,így a miénk lesz a meglepetés ereje.Sosem hittem ilyen dolgokban,de hátha beválik itt is,mint az ócska,régimódi filmekben.
Nem hittem a sorsban,úgy gondoltam hogy csupán véletlenek sorozata.De ha egy találkozás megváltoztathatja az elkerülhetetlent,és ez az amit végzetnek hívunk,akkor talán mégis hiszek benne.
A film vásznon minden előre megtervezett.Minden lépés,minden mozdulat,minden érzelem. Minden előre megvan írva,akár a sorsunk vagy a végzetünk,nevezzük ahogy akarjuk.Még a véletlen is előre elrendelt.
Ezen vajon lehet változtatni?
Viszonylag könnyen eldönthető kérdés ha úgy vesszük,egy filmnek sem lehet kettő vagy akár több befejezése.Egy halott nem támadhat csak úgy fel.Egy mellékszereplőből sem lehet már főszereplő,ha az író nem úgy akarja.
Ebben az esetben viszont ki az író?
Mi magunk lennénk? Vagy talán Isten?
Úgy hiszem ezek azok a kérdések,amikre sohasem találok választ,akármennyire is keresem a megoldást rá.
A megválaszolatlan kérdések,mi?Hát jó sok van,ha már csak engem is veszünk.

Annyira elmerültem magamban,hogy azt sem vettem észre,amikor a falka többi tagja mellém ért.
Embry lökdösődésére tértem vissza kábulatomból.
Fejemmel a látogatók felé intettem,hogy nehogy elhamarkodott lépéseket tegyenek.Úgy látszik értették a célzást,hiszen helyükön maradtak és figyelni kezdték a gyilkos tekintetű vámpírokat.Én is visszafordítottam tekintetemet és fülelni kezdtem.

Bella szemszöge

Hát túlélte..Szövetkezett az ellenséggel,hogy megmentse hitvány életét,de akkor a többiek is életben lehetnek?Hogy tehette ezt?
Hogy választhatta az örök életű szörnyet a halandó ember mellett.
És emellett vérvörös íriszei nem arról tanúskodnak mintha őzikéket meg nyulacskákat hajkurászna naphosszat.
Mindig is tudtam,hogy egy rámenős,veszélyes idióta.Éreztem,minden sznob megjegyzésében,minden mozdulatában,mégis próbáltam elnyomni magamban ezeket a vádló gondolataimat.Pedig az ilyen kevés alkalmakkor átláttam a dolgokat,ilyenkor láttam meg valódi kilétét,személyiségét.
Ilyenkor láttam meg őt.Mindaddig toleráltam ezeket a kis megjegyzéseit,míg komolyabban nem sértett meg vele senkit.
Hiba volt,de tanultam belőle.
Igaz a mondás,miszerint saját kárán tanul az ember,ezt most értettem meg.minden jó valamire,mindenből tanulok egy kicsit,de lehet,hogy ez már késő..?

Szemében most semmit sem láttam a vér utáni sóvárgás mellett.Már meg sem próbálta leplezni személyiségét,minek is kellett volna?Most ő a felsőbb rendű ragadozó.Minden úgy történik,vagy úgy lesz,ahogy azt ő mondja,ahogy azt akarja.
Ő irányítja az eseményeket és ezt tudta jól,elárulta az ajkain húzódó fellengzős vigyor.Drámaian szusszantott egyet,majd így szólt:
-Na végre Belluska,megtaláltunk.-legszívesebben letörölném azt a vigyort a szájáról.Nagyképűsége nem ismer határokat.
Igaz észrevette a mellettem ácsingózó Cullen családot,de mivel látta,hogy azok nem ellenkeznek,sőt megérkezésük után meg sem szólaltak,bátrabb volt.
Na meg persze akkor sincs semmi,ha védnének,hiszen ők sokkal többen vannak,mint mi.Lassan eszméltem rá,hogy ezek talán utolsó pillanataim lehetnek.Vajon mi lesz velem ezután?
Fejemet ráérősen az ég felé fordítottam,és elkezdtem kémlelni a borús mégis gyönyörű szép kék eget.
Lehet,hogy ez csak egy álom?Egy fanatikus rém álom lenne az egész?Ugyan már.
Képtelen voltam figyelni a vámpírok penge éles metszőfogait,meggypiros ajkaikat,kegyetlen,mélyvörös árnyalatú tekintetüket és hófehér szoborszerű márvány arcukat.Nem törődtem velük.Csináljanak amit akarnak.
Elvégre nem mindegy, hogy elhurcolnak vagy megölnek,nem?Nekem már teljesen mindegy.Ilyen könnyen lemondtam életemről.
Volt idő,mikor azt hittem, " a kemény munka majd meghozza a gyümölcsét",de mára már biztosan tudom,hogy ez is csak egy ábránd,egy gyerekes ábránd.

Alice egykori szavai.

Ennyi nekem elég volt ahhoz,hogy visszaszerezzem azt a fontos  érzést,ami a reményem volt.
Ha most feladom,semmi sem fog változni.Ha beleadok mindent,és akkor sem lesz semmi eredménye,az teljességgel az én hibám lesz,de hogy azt lássák,hogy én egy mihaszna ember vagyok,az olyasvalami amit nem engedhetek meg magamnak.
Majd én megmutatom ennek az öntelt,gyilkos bandának!
-Milyen hamar a nyomunkra akadtatok.Csak nem szereztetek be valamilyen kutyát?-szóltam oda humorizálva, még egy erőteljesebb mosoly is elengedtem,nehogy az higgyék ők vannak előnyben.Azt a luxust nem érdemlik meg.
-Micsoda magabiztosság miközben nem áll mögötted senki,miközben senki sem áll melléd és nem is támogat.Még a kis barátnőd is egyedül hagyott mi?-mondta teljesen elszállva magától,miközben körmeit piszkálgatta,fiú létére!
-Tisztában vagyok vele,hogy most pillanatnyilag egyedül vagyok,mint a kisujjam.A helyzet így hozta.A maga biztosságom pedig puszta lelkesedés,ami abból fakad,hogy ennyi ideig szaglásztatok miattunk.Ennyire felkeltettük az érdeklődéseteket?Megtisztelő tőletek-annyira gonosz mosoly ülhetett ki arcomra,hogy mindannyian  meghökkentek tőle.Senki sem nézné ki ezt,egy mimóza lelkű édes kicsi lányból,ugye?...
Ez nálam felért egy győzelemmel.Tudom,az igazi csatát nem nyerhetem meg,lehetetlen lenne.Viszont ha már meg kell halljak tisztességesen,büszkeségemmel telve tegyem meg,nem igaz?Ezt várná el tőlem...
Belül,legbelül testem remeg a félelemtől,retteg a szavak következményétől,viszont kívül ebből egy elszánt,magabiztos tekintetet látnak csupán.
-Hmm.Csalódott vagyok,hogy ennyire megváltoztál,a régi éned sokkal jobban tetszett.Hálásnak kellene lenned nekem,amiért felfigyeltem rád,felfigyeltem egy ilyen szürke kisegérre,mint te vagy.Micsoda gentleman vagyok,nemde?-áradozott magáról,a külvilágot teljesen kizárva,úgy mintha csak ketten lennénk az átkozott helyen.Ez a hely olyan,mintha maga a Pokol lenne.Életemben nem történt sehol ennyi balszerencsés dolog,mint itt ezen a napon.
Azt hiszem az ördög tényleg a részletekben rejlik...
A baj soha sem jár egyedül,immár erre a közmondásra is tudtam példát találni,saját kis szánalmas életemből.
Mit is képzeltem?Hiszen igaza van,egy szürke kisegér vagyok,az egyéniségek között.Mért hagyom mindig,hogy a hamis remények magukkal ragadjanak?
A pesszimista énem immár megint felülkerekedett rajtam.
Gondolj úgy rá mint egy álomra.Olyannak lásd,amilyennek először hitted,próbáltam hatni magamra.
Csak egy álom...csak egy álom..kényszeríteni fogom magam,hogy annak higgyem.
Micsoda elcsépelt monológok jutnak eszembe ilyen helyzetekben,néha magam is elcsodálkozom magamon.
-Jobb szavakat is találnék rád.Mondjuk,mint a kétszínű,képmutató,arrogáns,feltűnési viszketegségben szenvedő tuskó.Igen,azt hiszem ezek jellemeznek téged a legjobban-vihogtam fel,mint egy őrült.Még én is kezdek megijedni magamtól.
Kíváncsi vagyok erre mit válaszol.
-Azon tűnődöm,hogy lehetsz még mindig ilyen harcias kedvedben,amikor bármikor megölhetlek?-kezdett felforrni az agy vize.Azt sohasem nézte jó szemmel,ha nem dicsérték,dicsőítették őt.Hódoljon be mindenki őfelségének?Na azt várhatja!
-Már régóta nem félek ilyen kis mitugrászoktól,mint te vagy.Eddig sem voltál valami jótét lélek,de most már gyilkos is vagy.Igazi bűnöző lettél,ahogy azt várhattuk tőled.Hiába,valaki már eleve bűnözőnek születik.Mindig is tudtam,hogy egyszer a sitten fogsz kikötni.Azt el kell ismernem,hogy eléggé elborult személyiséged van,minden elképzelésemen túlteszel.Ezért mindegy is mit teszek,ez a világ nem lesz se jobb,se rosszabb.Mindig,mindenhol lesznek bűncselekmények,és olyan kellemetlen fickók mint te magad is vagy.-sokáig gondolkodtam ezen a csípős válaszon,és úgy látszik érdemes volt.Most igazán vakmerő voltam,az el kell ismerni.
Hallottam,ahogy a nagy Cullen család is felvihog a hallottak alapján.Igen...vihognak..
-Elég nagy a szád ahhoz képest,hogy te csak egy mihaszna ember vagy és mindig az is maradsz,aki ráadásul otthagyja a bajban a társait.És még te kritizálsz Belluska?Hát már nem is emlékszel mi történt a várban?Viszont az tényleg érdekelne,hogy te és az édes kicsi örökös,honnan tudtátok mi vár ránk a teremben?Nem tudom áldás volt-e vagy átok,hogy engem is elküldtek a megkeresésedre,de azt hiszem az utóbbi.Így minden utolsó pillanatodat látni és hallani fogom,minden egyes sikolyodat,minden egyes könyörgő szót,amit ajkaidon kiejtesz.Milyen megaláztató is lesz számodra.Már alig várom.-lehet,hogy csak nekem van ilyen vizuális természetem,de ezt az egész beszélgetést én egy boxmérkőzésnek láttam.
Az egyik sarokban én,míg a másikban ő.Mellettem nincs senki,aki segítene,míg mellette ott áll egy kész tömeg.Egész szép pofonokat vittem be,azért neki,de sajnos ő annál durvábbakat nekem.
Annyira próbáltam elkerülni az ilyen helyzeteket mindenhol.
Az árvaházban,a nevelő szüleimnél,még a játszótéren is,most mégis annyira belekeveredtem,hogy ebből már nem látok kivezető utat.A legapróbb remény sugár is veszni kényszerül,nincs más választása,nincs akarata,hogy tiltakozzon.
Ott üt,ahol a legjobban fáj.Már rég rájöttem,hogy én csak egy átlagos ember vagyok.Semmi különleges sincs bennem,ellentétben barátnőmmel.Ő a különlegesek csoportjába tartozik,semmit sem tudnék neki nyújtani.Értelmetlen lenne hozzá hasonlítgatni magamat. Így is eléggé idegesítő vagyok.

-Nem lesz akkora szerencséd,hogy könyörögni láss,ne aggódj.Azontúl pedig,mi nem hagytunk cserben titeket.Nem hallgattatok Alicera,pedig ő már szinte könyörgött nektek,hogy gyertek el onnét.A lelkiismerete tiszta.A ti hibátok.Teljes mértékben,továbbá eszem ágában sincs elmondani neked semmit, te elfuserált emberkezdemény!-uhh,hogy is jött ez az emberkezdemény?Egyre keményebb dolgokat találok ki.
 Régebben ilyet soha senkinek nem mertem volna mondani..
Senkinek..és most tessék.

Sok minden történt,ami megváltoztatott,ami ezt tette velem.Annyi mindenen mentem már most keresztül,és még nem tudom mire számíthatok,vagy az egész most véget ér?
Annyi minden újat tudtam meg a világomról,amiről eddig azt hittem ismerem.Úgy gondoltam mindent tudok róla,hogy előttem már nem tárul fel semmi különös.
Mekkorát is tévedtem!
Szinte semmit sem tudok róla.Csupán álomkép volt az amit én saját szemeimmel láttam meg
Az emberek többsége nem akarja felfedezni a sötétben lapuló lényeket,amiket mesének állítottak be.
Nem keresi,nem kutatja őket,inkább csak történeteket talál ki,nem akarja beismerni magának,hogy ez létezik,ez valós és nem mese.
Nem hibáztatom őket,hisz én is olyan voltam,vagy talán még most is olyan vagyok.Most jöttem rá,hogy valójában az emberek többsége milyen korlátolt is.
Megszabott keretek között tengetik unalmas mindennapjaikat,akármilyen csoda vagy misztikus esemény nélkül.
Nem akarom elhinni,nem akarom elfogadni,hogy más lények is vannak a világon,gonosz,aljas lények,akik akkor támadnak amikor a legkevésbé számítasz rá.Kihasználják a védtelenségedet.Szép mondhatom...
Eddig én sem hittem a természet felettiben.Kinevettem azokat,akik azt állították,hogy létezik ilyen.Kíméletlenül csúfoltam őket,holott nekik volt a legnagyobb igazuk ebben a világban.

-Emberkezdemény?Ez igazán ötletes tőled édesem.Amikor még halandó voltam,behódoltam nektek,de csakis az érdekeim miatt.Csak a céljaimat tartottam a szemem előtt,és azt,hogy mire használhatnálak fel titeket.Vagyis,igazából rád semmi szükségem nem volt.Felesleges voltál,vagy és leszel is életed végéig,ezen nem tudsz változtatni.Alice mindenben jobb volt nálad,nem vetted ezt észre eddig?Szebb,okosabb és még pénze is volt rendesen!Mit gondolsz Leila és Aaron mért lógott vele?Hát amiért én is..Rád semmi szükségünk nem volt,csupán egy zavaró tényezőnek tekintettünk téged,aki állandóan csak nyavalyog mindenen.-mondta kíméletlenül,a képzeletbeli tőrt egyenesen szívembe szúrva ..Alex...
A boxmérkőzés a vége felé közeledett,és nagyon nem úgy tűnt,mintha nyerésre állnék.

2011. december 21., szerda

17.fejezet




Bella szemszöge

A baljós légkör,ami eddig is itt volt körülöttünk nem apadt el. Egyszerűen éreztem magam körül a gonosz jellegzetes auráját.
Abban a pillanatban vettem csak észre,hogy egy szinte már észrevehetetlen karmolás van a kezemen.
Mi okozhatta,hogy kerülhetett oda?Ezeket a kérdéseket tettem fel magamban legelőször.Sokat nem foglalkoztam vele,hiszen alig lehetett már észrevenni.
Mikor a falka egyik pillanatról a másikra abbahagyta a beszélgetést rögtön észrevettem,hogy, Cullen család lépett elő a fák takarásából,majd lassan,komótosan oda ballagtak hozzánk.
Nem tudom,hogy  azért sétáltak ilyen lassan,mert nem akartak elhamarkodott lépéseket tenni és mindent szépen sorjában át akartak gondolni, vagy azért,mert még nem is sejtették,a titkuk rég kiderült és már előttem is feltárult a lepel az ő világukról.
A távolságot tartották,legalább 10m volt közöttünk.
Mint mindig, Carisle lépett elő közülük,ezzel képviseltetve a családot.
- Hallottuk a kiabálást,és a sikolyokat.Emmett fiam pont erre járt khmm...sétálni,és megérezte azt a jellegzetes szagot,de ahogy látom elégettétek a... cafatokat..-itt gyors pillantást vetett rám,amit először nem értettem miért tette,de most már bizonyosodni látszott az elméletem,miszerint fogalmuk sincs arról,hogy mindennel tisztában vagyok.Még nekem is eléggé sántított az elmélet miszerint a nagy mackó testű Emmett sétálgatni megy.Kicsit sem átlátszó.
-Nem kell képletekkel beszélned vér szívó, a kis csaj mindent pontosan tud,olyat is amit nem kellene.-mondta még mindig hevesen Paul,a nagydarab.
-Elmondtátok neki?!-csattant fel Jasper, akiről már annyit hallottam Alicetől.Barátnőmtől eltérően és egyáltalán nem ítéltem el.Nem vetettem meg őt ilyen semmiségekért.Ölt?Hát ez van!Mindenki követ el hibákat nem?Ez pedig még hibának sem mondható,csekély kis apróság.
Uram Isten!Miket beszélek?!!Mintha nem is én lennék.Ezeket az égbekiáltó ostobaságokat én mondtam?
Zavarodottan megráztam a fejemet,hogy kiűzzem magamból ezeket a bűnös gondolatokat,majd ismét ráemeltem a tekintetem a falkára,akik már alig tudták türtőztetni magukat.
-Már az elejétől fogva tudta!Még,hogy mi mondtuk el  neki?Előbb fecsegnétek ki ti,mocskos vérszívók!-hát igen.Paul már csak ilyen,még csak ma találkoztam vele,de már kiismertem.Ő veszti el legkorábban a fejét,rendkívül hirtelen haragú.
-Paul!-intette hátra Sam az emberét,tudta,hogy az lenne a legrosszabb,ha összekülönböznének most a vámpírokkal.Okos,és megfontolt volt,nem hiába ő a vezér.
-Akkor honnan tudtad meg?-emelték rám a kíváncsiskodó tekintetüket.
-Erre mi is kíváncsiak lennék,arra pedig még inkább,hogy ő kicsoda.-mondta Sam és kezével csapzott barátnőmre mutatott.
Most mi legyen? Többször is feltettem magamban a kérdést,de választ egyszer sem kaptam rá.Egyre türelmetlenebbé váltak, míg én egyre nyugtalanabbá.Nem akartam elmondani nekik az igazságot,nem bíztam még bennük annyira,és ez nem is egyedül engem érint. Na és persze nem is tudtam volna nekik kielégítő választ adni,hiszen én sem tudtam mi történt a drága Alicevel.
Ajkaimat már összeharapdáltam,és ha még ez nem lenne elég rettenetesen izzadni is kezdtem,homlokomról már szinte patakokban folytak le a sós cseppek.
Helyzetemen az sem segített,hogy a szőke szépség,Rosalie már kezdte a gúnyos megjegyzéseit,aminek a többségét elengedtem magam mellett,de tudtam,hogy látják rajtam a bizonytalanság feltűnő jeleit.
Még mindig nem tudtam semmit sem mondani,ezért mint aki belevág abba a bizonyos hosszú történetbe igen lassan feltápászkodtam a földről,leporoltam magam tetőtől talpig, és ha ez még nem lenne elég hergelésükre,még a hajamat is szépen lassan megigazítottam.Nem siettem el semmit,nem láttam értelmét.
Fogalmam sem volt mit fogok mondani,de gondolatban már az összes élő teremtményhez fohászkodtam.
-Nos,hát az úgy kezdődött,hogy..-és valami megmozdult. Ohh köszönöm teremtő Atyám,hogy ilyen helyzetekben mindig mellettem vagy.Várjunk csak,mi is mozdult meg? Ránéztem a többiekre akik nagyon feltűnően vizslatták a helyet,ahol barátnőm volt.
Oda fordítottam a tekintetem és észrevettem,hogy már eszméleténél van.
Először megilletődött a nagy tömegen,aztán mintha semmi sem történt volna körbejáratta tekintetét és álmélkodva figyelte a falka tagjait,mintha azok valami csodás teremtmények lennének.Végül rám emelte csillogó feketében pompázó szemeit.Aggodalommal figyeltem rezzenéseit,hiszen akármivé lett,akkor is ő a legjobb barátnőm,legalábbis ezt mondta lényem nagy része.
A másik kicsit sem volt megértő.
Legjobb barátnő ide vagy oda,akkor is egy szörnyeteg lett.Nézd meg!Süt róla,hogy milyen gyilkoló géppé változott,olyanná,mint ők-mutatott a tömegre.-Ilyenre akarsz a továbbiakban is támaszkodni?-az ördög..
Ugyan már,csak a kinézete változott meg.A vérfarkasok meg igazából nem is ölnek embereket,csak azokat védik a vámpíroktól.Testőrök,akik életüket a védelmezésre áldozzák fel.Ők becsületre méltó hősök,nem elítélendő szörnyetegek.-kezdett el vitatkozni az angyal.
Mint abban a szörnyen unalmas filmekben,amikor a főszereplő vállán egyik oldalt az ördög, a másik oldalon az angyal mása ül,és hozzák fel egymás ellen az érveket.Eléggé zavarodott vagyok,ha ilyeneken gondolkozom.
Arra eszméltem fel,hogy barátnőm hatalmasat vonyít,amitől még a hideg is futkosott a hátamon.
Én megmondtam!!-kiáltott fel nagy elégedettségében a rosszabbik énem.
Megtántorodtam,egy rés keletkezett a bizalmamon,amit az ördög kihasznált.
Nedves cseppek indultak le arcomról öntudatlanságomban és már csak azt vettem észre,hogy Alice szélsebesen futva elhagyja a szürke,sivár rétet és már nem látta zavarodott,bűntudatos arc kifejezésemet.
A falka egy emberként fordult hátra és izzó,vádló tekintetüket még mindig könnyeimtől nedves arcomba fúrták.
Talán miattam ment el?-tettem fel magamban az elég egyszerű kérdést.
-Gratulálok,ügyes voltál.Pont ezt mondtam,nebáncsvirág.-szólt szkeptikusan Paul.
-Ezt most mért kellett kicsi lány?-kérdezte bánatosan Embry.
-Gyerünk srácok,menjünk utána.Hagyjuk itt ezt a szánalmas bandát-szólt higgadtan mégis parancsolóan Sam.
Ezzel elindultak abba az irányba,amerre barátnőmet látták  eltűnni.
Egyedül maradtam a vámpírokkal.Maguk mögött hagytak,egyedül,kiszolgáltatva a Cullen családdal.
-Hát azért ez kegyetlen volt.Nem ezt vártam volna tőled.Lehet,hogy mi sem úgy reagáltunk ahogy kellett volna,  te mégis a barátnője voltál,vagy mi.Most eléggé undorodom tőled is.-sóhajtott egy nagyot a méz szőke hajú,Jasper,Rosalie pedig erősítve a véleményt még heves bólogatásba is kezdett.
-Még te teszel nekem szemre hányást,aki annyi évig öldökölt egy ribanc kedvéért?Aki annyi ártatlan embert megölt,mert bántotta a szemét?Na ne nevettess már!És te Rosalie!Amióta megismertelek egy kedves szó nem hagyta el a szádat irányomba,pedig nem tettem ellened semmit,őszintén sajnálni tudlak a személyiséged miatt.Lehet,hogy kívül szép vagy,de legbelül érzed,hogy ez már magában is kevés-szóltam  vissza indulatosan,és döbbenten vettem észre,hogy szavaim célba találtak,mert mindkettő lépett egyet hátra.
Most jutott el a tudatomig,hogy én 2 vámpírral is kezdtem egy szócsatát,ráadásul olyan titkot kotyogtam ki,amit elvileg nem lenne szabad tudnom,és nem is tudnám ha barátnőm nem bízott volna meg bennem.
Megint elszúrtam,megint.Ennél már nem lehetek szerencsétlenebb.
-Ezt te honnan tudod?-Jasper hangja nyugodtságot tükrözött. El is felejtettem,hogy rajtunk kivül még vannak egy kevesen a területen,akik szintén kíváncsiskodva hallgatják párbeszédünket.
Fülelnek,mintha ezen múlna az életük.Fülelnek,mintha nem lenne más választásuk.Fülelnek,mintha ez valami élethez szükséges tényező lenne,s enélkül eltűnnének,felszívódnának mint aki sosem létezett,vagy esetleg a feledés homályába vesznének.
-Azt nem mondhatom el.Nem az én titkom.-ugyanolyan voltam mint ő.Nyugodt és határozott.Ám válaszom valakit nagyon megérintett.Méghozzá Rosaliet.Ki mást ha nem őt?Ki más kötött volna belém,ha nem ő?
-Akkor minek kotyogod ki más titkát?!Semmi közöd nincs hozzá,hogy a testvéreim vagy esetleg én  mit csináltunk a múltban,vagy akár a jelenben.Semmi közöd nincs hozzánk!Úgy viselkedsz,mintha te lennél mindig a középpontban,mintha minden kizárólag rólad szólna,pedig te itt egy Senki vagy!Érted?Egy Senki!Belecsöppentél ebbe a különös világba és már mindjárt úgy viselkedsz,mint valami herceg kisasszony.Jó lenne ha már végre leszállnál a magas lóról,mert az életben az ilyen viselkedéssel nagyon megbánhatod.Nem mindenki tud majd tolerálni,és akkor megjárod.Egy megvetendő ember vagy,amiért az egyetlen barátnőd titkát az első pillanatban szétkürtölöd.És ahogy ezt észrevettem,ez nem is az első alkalom.Arról pedig ne nyilatkozz,hogy én milyen vagyok,mert fogalmad sincsen.Gusztustalan ahogy viselkedsz.-nem tudtam megszólalni.Ezzel nem tudtam vitatkozni,valahol éreztem,hogy igaza van.Minden szó,ami elhagyta a száját,igaz volt.Nem ez az első eset,hogy elfecsegek valamit,ami nem is rólam szól,de azért talán szerettem volna,ha valaki majd megvéd,hogy valaki majd előlép és azt mondja,ez nem igaz,ez hazugság.Arra számítottam,hogy ez a valaki Alice lesz,de semmi sem történt.Senki sem lépett elő a fák takarásából,és védett meg.Pedig Ő mindig mindent megadott nekem kérés nélkül,ő mindig megvédett mindentől.Túlságosan rá támaszkodtam és közben én semmit sem adtam neki.
Mikor válhattam ilyenné?Ilyen gátlástalanná,aki mindenkibe beletipor és mindet elfecseg?Eddig megbízható,titoktartó embernek gondoltam magam,ám ez a kis fejmosás alapjaiban megrengette elképzeléseimet.
De akkor milyen vagyok én valójában?
Be kellett vallanom,hogy a szöszinek sok mindenben igaza volt velem kapcsolatban,de mi lesz ezután?
Ahogy észrevettem Rosalie szólásra nyitotta még a száját,gondolom azért hogy további sértő megjegyzéseket tegyen rám,de a bronzvörös hajú fiú,aki eléggé nyúlánk és sovány volt leintette.Ő,aki első találkozásunkkor még a tekintetemet is kerülte,és csak gyűlölködő pillantásokban részesített,most elszigetelt a mocskolódó szavaktól,és egy gátat húzott menedékképpen,ami meggátolja a szavak továbbhaladását.
Egy halk "köszönöm" hagyta el a számat,amit nem is biztos,hogy hallott,bár az ajkain húzódó fél mosoly talán a  "szívesen"-nek felelt meg.
A szöszi idegesen karba fonta kezeit,majd inkább visszavonulót fújt és belebújt kedvese ölelésébe.
Emmett olyan elégedett képet vágott,mint annak a rendje,a többiek meg csak mosolyogtak a helyzeten,egy darabig.Aztán ideges tekintetüket az erdő felé fordították.
Szinte láttam ahogy a feszültség szikráit szórják a már így is kopár rétre.Ahogy már így is hófehér bőrük árnyalatokkal lesz még fehérebb,mintha valami szellemek lennének.
Sóhajtva vettem tudomásul,hogy ma nagyon nincs szerencsém.Ma bizony széles ívben elkerült.
Na..kíváncsian várom vajon most  mi közeleg.

Alice szemszöge

Még mindig magamba voltam zuhanva.Rendben,értem én már,hogy vérfarkas lettem,vagy micsoda. Csak azt nem,hogy ez hogy történhetett és mért pont velem?
Bár,már semmin sem lepődöm meg,már rég rá jöttem,hogy bármi lehetséges.
Isten ennél jobban már nem tud verni.Talán a sátánhoz vagy az ördöghöz kellene imádkoznom?
Ők meghallgatnák vajon kéréseimet?
Bolondság.
Mindent töviről hegyire elmeséltek,az hogy-hogy lehet átváltozni,mikor kell vigyáznom ki van körülöttem,elmondták a szabályaikat...és bla..bla..bla..Őszintén megmondom csak az első szóra figyeltem,nem nagyon érdekelt az ő kis élettörténetük.
Vajon mit csinálhat Bella?Ő kivel beszélgethet?Még mindig meg van ijedve?
Aggódtam érte,mert még sosem voltunk ennyi ideig külön.
Mégis,ahogy viselkedett,mintha egyáltalán nem is ismerne.Csalódott voltam.Már rég ki ismerhetett volna.
Nekem ő mindennél többet ér,őt nem tudnám bántani.Őt sohasem bántanám.Nem,őt nem.
Ő az én családom,az én menedékem,az egyetlen hely ahol elbújhatok a világ elől,az az a hely,ahol ő ott van.

Furcsa azonban nagyon ismerős illat csapta meg az orromat. Körbenéztem,de mindenki a meséléssel volt még mindig elfoglalva,így hát elintéztem egy "biztos csak én képzelem"-mel,de egy idő után már nem tekintettem semmiségnek.
Az irritáló szag még  mindig nem múlt el,sőt egyre intenzívebben éreztem.
Még abban a percben  tekintetem elhomályosodott és megint a látomások világában voltam.
Ugyanazon a réten voltam,ahonnét pár órája elszeleltem.Még mindig árasztotta magából a veszedelmet,semmi sem változott.
Szerintem ez a jelenet rögtön távozásom után zajlott,hiszen még láttam a falkát amint eszeveszetten rohan a semmibe,utánam.Kíváncsian szemléltem az utána következő eseményeket,de pár percig síri csend honolt,amit az ott maradt félek közül senki sem akart megszakítani.Amikor már azt láttam,hogy Carisle szóra nyitotta a száját,reménykedni kezdtem,hogy lesz valami érdekes,de helyette Jasper szólalt fel.
-Hát azért ez kegyetlen volt.Nem ezt vártam volna tőled.Lehet,hogy mi sem úgy reagáltunk ahogy kellett volna,  te mégis a barátnője voltál,vagy mi.Most eléggé undorodom tőled is.-szólalt meg fennhangon és a szöszi testvére még erősítette is bólogatásával.
Mit képzelnek ezek magukról?Főleg Jasper?!
Hmm?!A kis mitugrász,nagyképű tahó,aki egy senkiházi kedvéért gyilkolt,ő aki az ördög jobb keze volt akkor?
Gyerünk Bella,leckéztesd meg!
A dolgok jól haladtak,amíg Rosalie fel nem szólalt.Egészen addig Bella uralta az egész helyzetet.Egészen addig úgy hittem,még a végén bántódása esik elhangzott szavai miatt.
Mikor beszélni kezdett éreztem a dühét,hallottam minden gondolatát,de nem csak neki,barátnőmnek is. Nem is gondoltam rá,hogy ez miként lehetséges,csak hallgattam.
Több helyen is vitatkoztam a szöszivel,de tudtam ő nem hall engem. Egyre ingerültebbé váltam,feldühített az amilyen jelzőkkel Bellát illette,ő meg még egyet is értett vele!
Feladta a harcot,pár hazug szó miatt.
Aztán új képkockák jelentek meg szemem előtt,szélsebesen váltogatva egymást.Oda kellett figyelnem,hogy mindent úgy értsek,ahogy azt lelkem szánja.Hiszen a látomások lelkünk mélyéről jövő üzenetek,legalábbis azt hiszem.

A beszélgetés elhalt,gyötrelmes arcok kerültek látóterembe.
Aggódás,féltés volt szemeikben,míg Bella értetlenül forgatta a fejét hol jobbra,hol balra.
Ugyanazt a szagot éreztem,a kesernyés,irritáló szagot.
Végül a fák rejtekéből előbújtak a szagot árasztó ismerősök,gonosz,győzelemittas mosollyal arcukon....

2011. december 17., szombat

16.fejezet



Testem igyekezett menekülni a fájdalomtól,így újra és újra beszippantott a sötétség,amely pillanatokra,olykor talán percekre is kiszakított a kínszenvedésből,de ettől kevésbé tudtam lépést tartani a valósággal.







 Bella szemszöge


Néhány pillanat múlva a hatalmas,óriási teremtmények ismét visszaléptek a fák sűrűjéből. Már egyáltalán nem érdekeltek,egyedül barátnőm foglalkoztatott,aki szintén fenevaddá változott.
 Ami ennél is jobban megijesztett,az az,hogy még mindig eszméletlenül,kiszolgáltatva feküdt a kifakult réten.Mikor ismét odanéztem a fák közé a különös lények helyén 5 fiatal borostás fiú állt.
Szívem hatalmasat dobbant,mikor rájöttem mi is történt valójában.
Az ördög tényleg betartotta ígéretét,miszerint lesz ennél még sokkal rosszabb is,de ezek után már semmi meglepetés nem érhet.
Értetlenül meredtem az indiánokra,akik mellénk guggoltak és döbbenten figyelték barátnőmet.
- Sam,ez?- kérdezte remegő hanggal a legmagasabb.- Nem tudom,nem tudom,Embry . - azt hiszem ő lehetett közülük a vezető,ez a Sam.
- Ilyen valóban létezik?Hófehér szőrű vérfarkas,aki még nálunk is hatalmasabb termettel rendelkezik?Na ne etessetek!- kiáltott fel dühvel,méreggel telítve valaki.
- Nyugodj meg Paul!Higgadj le vagy takarodj haza!- már tudom,Sam szólt neki így vissza. Kicsit durvának tartottam az ő kis párbeszédüket,szemlátomást viszont nem nagyon érdekelte őket a dolog,miszerint itt vagyok tőlük centiméterekre, és mindent kitűnően hallok.
Csak az egyik még számomra ismeretlen nevű meresztette rám szemeit. Érdeklődéssel figyelte minden mozdulatomat,levegő vételemet,rezzenésemet. Úgy éreztem,hogy át lát rajtam. Kényelmetlen helyzetben voltam,ezért elvörösödve lehajtottam fejemet. Barna  hajtincseim elfedték szív alakú arcom minden négyzetcentiméterét.Úgy éreztem magam mintha kihallgatnám a beszélgetésüket,holott ő jöttek ide és nem fordítva.
- Héé, srácok!Nem vettetek észre esetleg valami mást is?- húzta fel szépen ívelt szemöldökét az engem látványosan vizsgálgató fiú. Úgy látszik ő is megunta a helyzetet,miszerint levegőnek néznek.
- Mire gondolsz?Én nem látok semmit. - értetlenül húzta össze magát az utolsó ismeretlen indián fiú.
- És ti?- nézett kérdően nézve társaira,akik még gyötrelmesebb fejet vágtak,mint az előbbi. Azt hiszem nem egy észkombány csapattal állok szemben.
- Ááááá!Ott egy lány!- kiáltott fel,ha emlékeim nem csalnak Embry.
- Mi?!!Hol?Merre?!-ugrott egy nagyot Paul. Mint egy nagy óvodás.
- Előttetek idióták. - mondta a legintelligensebbnek tűnő,vagyis aki már legelőször meglátott.
- Sziasztok- integettem zavarodottan és még én éreztem magam szégyenben az ő viselkedésük miatt. Kényelmetlen helyzet volt amikor szemeikkel végig mértek és furcsán vizsgálgatni kezdtek.
- Te mióta vagy itt?- már nem figyeltem ki beszél,mert lehajtottam a fejem. Még mindig nem jutott el a tudatukig,hogy ők itt a betolakodók,nem pedig én. Nem vagyok én hallgatózó,szemtelen ember!
- Már az első perctől kezdve itt ül idióták!- szólalt fel  harsányan megmentőm. 
Az elkövetkezendő percekre kínos csend állt be, a feszültség kézzel fogható volt.
-   Bella vagyok-szólaltam meg vékony,rekedtes hangon.
Magam is elbátortalanodtam,de az utolsó pillanatban úgy döntöttem folytatom,ezzel kíváncsiskodásomnak eleget téve.
 - Hallottam miről beszélgettetek. Ti tényleg vérfarkasok vagytok? A vámpírok ősi,legádászabb ellenségei? Hallottam már rólatok,de azt nem gondoltam komolyan,hogy léteztek is. - mondtam erősen nyomatékosítva minden szavamat.
Lélegzetük elállt,még a gyenge emberi füleimmel is hallottam viszont sebesen zakatoló szívüket.
- Honnan?- csak ezt a viszonylag egyszerű kérdést tették fel. 
Meg tudom őket érteni. Egy titkot, amit már generációkról-generációkra őriznek ,meg tudja egy egyszerű halandó ember. Egy jelentéktelen szürke kis ember a nagy  színes tömegből. Egy pótolható személy,aki semmilyen szempontból sem értékes. Bármikor születhet új kisbaba,ezzel pótolva az eltávozott lelket. Pár hónap múlva személye feledésbe kerül, és már azt sem fogják tudni,hogy létezett. Egy ilyen ember tudja meg legféltettebb titkukat.
-  Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet. A lényeg az, hogy bennem megbízhattok, én nem árulom el senkinek. - mondtam nyugtatólag nekik.
- Na persze!Majd pont egy ilyen nebáncsvirágnak kellene hinnünk mi? A legkisebb traumától elkezdenél bőgni, meg kifakadnál. Annyi lenne a nagy titoktartásodnak - köpte felém kegyetlenül a szavakat Paul.
- Úgy van! Most az egyszer egyet kell értenem Paullal. Nem bízhatjuk a titkunkat egy törékeny kislányra. - értett egyet vele hevesen egy nyúlánk,legalább 2m magas fiú,aki itt létem alatt most először szólalt meg. - még most is könnyes a szeme. -intett ismételten felém hosszú ujjaival.
Fájt,igazán rosszul esett,hogy ennyire nem bíznak bennem,igaz még csak most találkoztunk.
- Fiúk,tekintve a helyzetünket nincs sok választásunk. Elhallgattatni tudjátok,hogy csak egy módon lehet,ha megöljük. - tartott egy lélegzetvételnyi szünetet,ami nekem egy örökké valóságnak tűnt,s abban a percben egész életem lepergett előttem,nem is egyszer.
Tudtam,hogy nem lenne esélyem sem a menekülésre,sem a túlélése velük szemben,ezért meg sem próbáltam,még mindig mozdulatlanul ültem a sáros rét közepén.
 - Viszont mi nem vagyunk gyilkosok . Szóval egy választásunk  van. Megbízunk a szavában.
Többen felhorkantottak,felmordultak az elhangzottakra.
-  Igen Jacob, egyetértek veled. Jól szóltál. - mondta a bölcs vezér, Sam.
Ezek szerint Jacobnak hívják többszörös megmentőmet.
Tovább folytatták a megbeszélést,ám erre én már nem figyeltem különösebben. Hallottam a heves vitatkozást, az olykor elhangzó trágár szavakat.Gondolat menetüket valami megzavarta,ugyanis a beszélgetés elhalkult majd teljes csend lett úrrá a tömegen.
 Feszült csend.
Egy rövid kérdés.
Ez most komoly?

Alice szemszöge

Szemhéjaim elnehezültek és lassan lecsukódtak.Talán percek vagy órák teltek el mikor a hátborzongató sötétség,ami eddig körülvett elkezdett halványodni. Egy apró kis sugár tört utat magának,hogy kivezessen.
Mintha valami utánam kapna,s visszahúzna az ön tudatlanság állapotából a kegyetlen felszínre.
Azt kívánom bárcsak visszamehetnék, hiszen iszonyú fájdalom tört rám ahogy egyre tisztábban érzékeltem a külvilágot.
 Testemet csurom víznek éreztem,mintha megmártóztam volna a tenger hűsítő habjaiban,pedig a közelében sem voltam.
Mikor kinyitottam szemeimet a kínzó hányinger és szédülés ellenére felfigyeltem valamire, ami váratlanul ért.Körülöttem egy kisebb tömeg állt és elmélyülten diskurált valamiről. Hosszú percekig csak néztem őket álmélkodva,amikor végre észrevették,hogy már magamnál vagyok.Tekintetemmel Bellát kerestem aki csak pár méterre állt tőlem. Cullenék is megtiszteltek minket jelenlétükkel,mondhatom nagyon örültem nekik. Ami a legkülönösebb volt,hogy mellettük 5 idegen foglalt helyet. Szemükben értetlenség csillogott,de hogy miért,arról fogalmam sem volt. Réz barna bőrükkel és hatalmas,dagadó izmaikkal kitűntek a tömegből. Ámulattal követtem végig testük tökéletesen ívelt vonalát,enyhén borostás arcukat és rövidre nyírt hajukat
.A következő másodpercben éles szúrást éreztem az oldalamnál,ezért odapillantottam. Kísértetiesen hatott a naplementében olykor megcsillanó fehér,dús szőrzetem.
 A legfurcsább az volt,hogy egyáltalán nem ijedtem meg magamtól.
Sőt!
Elkábított ahogy éreztem magamban az erőt. Éreztem az összes illatot ami jelen volt,hallottam és láttam továbbra is minden részletet. Tükör nélkül is megtudom állapítani,hogy hatalmasra nőttem. Nagyobbra,mint egy medve vagy akár egy elefánt.Most már egyáltalán semmitől sem féltem. Már nem kell  rettegnem semmitől és senkitől,ez a tudat  hatalmas megnyugvást jelentett számomra.Ahogy elnéztem a távolba láttam,hogy halkan serceg a tűz. Lángjai olykor talán az égig is fel lobbantak,ezzel elérve az istenségekhez. Aztán hirtelen láttam megvillanni egy vérvörös loboncot amihez egy félelmetes arc párosult.
 Kacagni volt kedvem,izgatottság,elégedettség lepett el,viszont az a bizonyos 6 vámpír ezt nem nagyon díjazta. A méz szőke hajú fiú, Jasper még egy undorodó,megvető pillantást is vetett rám. Pont ő,horkantottam fel,ő aki megannyi ártatlan ember vesztét okozta.
 Gyűlölködő,mélyről feltörő vonyítást hallattam,s még én is hallottam az indulatot,az érzelem kavalkádot magam előtt.
Csalódottan vettem tudomásul,hogy barátnőm ijedten hátra ugrik és könnyek csillognak fel csokoládé barna szemeiben. Pedig tudhatná,hogy tőlem nem kell tartania. Tőlem aztán tényleg nem.
Zihálva,ordítva futottam el a helyszínről. Dühős voltam elfojtott érzelmeimtől. Úgy éreztem felőröl belülről,elhatalmasodik rajtam. 
Mintha 2 énem lenne. Egy csendes,lázadozó,szókimondó jó kislány típus és egy hangos,dühős,tipikus ördög.A rosszindulat ott volt lelkem legmélyebb bugyraiban és ez most egyszerre feltört.
 Izgalmas volt. Imádtam az új életemet. Az új énemet. Igazi dögős vadmacskaként képzeltem el magam kívülről,és ez lázba hozott.
Mégis,ott bujkált bennem valami. Egy kellemetlen,rossz érzés,teli gyötrelemmel,szenvedéssel. Akárhányszor erre gondoltam egy csokoládébarna szempár nézett vissza rám.Igazságtalannak gondoltam barátnőm viselkedését. Egyáltalán nem értette mit gondolhatok én. Senki sem értette,de azt akartam éljék át amit én!
Érezzék amit én!
Viszont mikor az ijedt arany szempárokra  tévedtek gondolataim egy halvány,győzelemittas mosoly szaladt végig arcomon. Úgy tűnt a vámpírok már is félnek tőlem,ami elégedettséggel töltött el.Fucsa volt,hogy azt sem tudom  mi vagyok,de már félnek tőlem.
Az emberek telis tele vannak előítéletekkel, s ez az érzés nem csak a halandókban van fenn,hanem bármely természetfeletti lényben jelen van. Ekkor szembesültem e különös érzéssel először,de többször nem is akartam.Visszataszító volt.
Mikor egy sziklás parthoz értem,szinte rávetettem magam az egyik kiálló részére.El akartam tűnni,elakartam feledni mindent. 
Mintha nem is léteztem volna.
Előttem ismét felrémlett Bella ijedt,gyötrelemmel teli arca. Szemeimet akaratosan leszorítottam,nem akartam látni.Sikítozni és zokogni akartam,amiből egy kutyaszerű kényszeredett hüppögés lett.
Őrült módjára vergődtem a kis helyen,mintha egy partra vetett hal lennék. 
Aztán indulataim alább hagytak,már nem is hánykolódtam olyan hevesen.
Mikor ismét kinyitottam leragadt szemeimet szívem egy pillanatra mintha megállt volna.Az 5 idegen állt ott előttem teljes életnagyságban. Arcukról sugárzott az erő, a hatalmasság.Mikor észrevették,hogy kinyitottam szemeimet és őket figyelem,az egyik indián előlépett hozzám és nyugodt hangon megszólalt.
-Én Sam vagyok. Ők itt a falkám. Jacob,Quil , Embry és Paul-mutatott be mindenkit hevesen kezével. 
- Mi is vérfarkasok vagyunk,ahogy te is. - szemében mintha valami reakciót várt volna tőlem,de én még mindig a jól megszokott érzelemmentes álarcomat tartottam fenn,viszont éreztem,hogy ez nem fog sokáig tartani. Annyi minden kavargott bennem,annyi minden csapott össze fejem felett.
Öröm,megbántottság,bűntudat,de legfőképp izgatottságot éreztem.Tudni akartam ki lettem én 
-Viszont azt nem tudjuk,hogy lehet ez,hiszen csak egy bizonyos törzs  leszármazottai rendelkezhetnek a képességgel.
Fejem már teljesen kiürült,érdeklődéssel figyeltem minden szavát.Milyen képességről beszélhet?
-Az alakváltás képességével,természetesen. - mondta úgy,mintha egyértelmű lenne.
A lélegzetem benn akadt tüdőmben,szívem őrült vágtába kezdett. 
Már tudtam mi történt velem. Villámcsapásként ért a felismerés.
Viszont lenne egy rövid kérdésem.
Ez,hogy lehetséges?






2011. december 10., szombat

15.fejezet


"Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,Valami lelkedet nyugodni nem hagyja, Keserű gondolatok élnek fejedben,A fájdalom érzete kavarog lelkedben... Elveszett minden, végleg változott,Szívedből a szeretet gyorsan távozott, Sötétség lepi el minden napodat,Egyre kínzóbb minden gondolat... A reménytelen még a lelkedet tépi,De szíved mélyen még titkon reméli, Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,Megéri várni és továbbra is félni... Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,Hiába is érne kudarcok sora, Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,S a remény fénye csillogjon szemedbe"


Alice szemszöge

Az idegen vámpírok előrehajoltak, megrogyasztották térdüket és támadó állást vettek fel.
 Torkukból mély,vadállati hörgés tört fel.Ez volt a legfenyegetőbb hang,amit életemben hallottam.A vér megfagyott ereimben.Ám ez az érzés nem a félelem volt.Ez most egészen más volt.
Testemben termelődött az adrenalin,a szívem szinte már fájdalmasan verte a tam-tamot.
Fokozatosan tört rám jobban és jobban ez az ismeretlen érzés.Ezt nem tudom szavakba önteni.A forróságot ami percről-percről egyre jobban elöntött,most még inkább intenzívebben éreztem.
Látásom kiélesedett.
Láttam ahogy a mókusok egyre távolabb futnak a fájuktól,itt hagyva maguk mögött a veszedelmes helyet.
Láttam a tetveket,ahogy fokozatosan, milliméterről-milliméterre pusztítják a fák leveleit.
Hallásom kifinomult.
Hallottam nem messze ahogy egy patak csörgedezik,s benne egy eltéved halacska úszkál magányában.
Hallottam a favágót ahogy a fejszével lábára csap,mert fia bolond módon halálra rémisztette. S hallottam a fiú kétségbe esett elhaló ordítását.Rimánkodott Istenhez,hogy segítsen neki,s tegye jóvá ostoba cselekedetétÁm könyörgései süket fülekre találtak..

Minden egyes apró részletet láttam,mindent kitűnően hallottam.
Hallottam ahogy Bella szíve egyre szabálytalanabbul ver,mintha ki akarna törni bordái közül.
Hallottam ahogy a vadászok egyre sűrűbben veszik a levegőt,hogy minél többször érezhessék éltető nedvünk mámorító illatát.Testüket ilyenkor eltölti a véget nem érő vágyakozás.Szájukban termelődik a méreg.Szemük,a megszokott vérvörös helyett most az éjszakánál is sötétebb feketében pompázik.
Már nem tudtam kontrollálni magam.
Az eszemet most félreraktam.Csakis a szívemre hallgattam.
Nem gondolkoztam semmin.Nem gondolkoztam azon,hogy most hátrálnom kellene.
Bellát magam mögé toltam és egy határozott lépést tettem előre.
Mindhárom egyszerre nevetett fel.Kárörvendő,gúnyos kacaj volt ez.Ezt bárhol felismerem.
Gyermekkoromban az árvaházban  is mindig ezt hallottam.
Még dühösebb lettem rájuk és már nem csak a létezésük hozott ki ilyen indulatot belőlem,hanem az is,hogy emlékeztetnek.Emlékeztetnek minden olyan érzésre a múltamból,amit mielőbb el akartam felejteni.Felidéznek olyan emlékeket,ami a szívemig érő fájdalmat okozott.

7 éves vagyok.
Már megszoktam a környezetemet,az itt élő gonosz embereket.
Az itt dolgozók nagy része egyáltalán nem törődik velünk,árvákkal.
Velem meg pláne,hogy nem,hiszen én vagyok az,aki folyton lázad minden ellen.
Akit megszerettem egyedül Julie volt.Ő is itt dolgozik.
Ő tanított meg mindenre,nélküle semmi sem lennék.
Nem mintha most több lennék,mint egy senki.
Minden este mielőtt elalszom,azt kívánom,hogy álmaim valóra váljanak.Minden reggel másra ébredek,és csalódottan veszem tudomásul,hogy nem tudom meglátni a jövőt.


Ma ugyanúgy indul a napom.Reményvesztetten,üresen,fény nélkül.
Leseprem magamról az olcsó takarót,ami már 100 éves lehet.Kifésülőm a hajam hején található barna loboncot.
Felveszem az árvaház szúrós és büdös egyenruháját.
Miután megtaláltam egyetlen mackómat,aki inkább hasonlít egy elnyűtt rongyra ,elindulok megkeresni támaszomat.
Julie fénylő szemmel,lelkendezve jön felém.Ettől én megijedtem,hiszen még sohasem láttam ilyennek őt ezelőtt.Döbbenten hallgatom beszámolóját arról,hogy ma jön egy pár,hogy örökbe fogadjanak egy kislányt,aki 5-10 éves korban van.
Hiszen ebbe még én is beletartozom!- ér el az információ a  tudatomig.
Milyen jó is lehetne!Egyedül ezt a nőt sajnálnám itt hagyni,de sokszor kijöhetne meglátogatni.


Megint beleestem egy hibába.Reménykedni kezdtem.Túl sok mindent láttam bele abba,ami már így előre nézve is lehetetlen volt számomra.


Hallgatom amint az ebédlőben is ez mára fő téma.
Az örökbe fogadás.
Nagyon ritkán adatik meg valakinek,aki már egyszer ide került,hogy 18 éves kora előtt elmenjen innen.Ezért is kavar fel mindenkit ennyire a hír.Még engem is.
Már látom,ahogy Amanda és a kis bagázsa felém közeledik.Sóhajtva veszem tudomásul,hogy már nincs előle menekvés.Minden menekülési útvonalat elvágtak.
Kis poros naplómat szorongatom a kezemben nehogy észrevegyék.Abban rejtőzik minden titkom.
-Nahát,nahát,csak nem a szerencsétlent látják szemeim?Na és hogy vagy mostanság?-kérdezi örök becenevemen fölényeskedve.
Ezt a nevet akkor adták nekem mikor látták,hogy milyen két ballábas vagyok is én.Azóta ragasztották rám ezt a jelzőt.
Jól vagyok-mondtam fülem farkam behúzva,nem túl bátor módon.
-Nocsak mit szorongatsz a kezedben?-húzza fel egyik szemöldökét,miközben egyik szőke tincsét csavargatja.
-Semmit!-vágom rá túl feltűnően,és ha ez még nem lenne elég a kezeimet is a pad alá helyezem.
-Add csak ide!-rivall rám,s barátnőinek mutogatja hevesen,hogy vegyék már el tőlem.
Minden erőmet összegyűjtöttem,hogy megtartsam a kincsemet,de ők sokkal erősebbnek bizonyultak négyen,mint én.
Egyetlen szerencsém,hogy Julie pont akkor lépett be a terembe és látta meg rém álmaim okozóit.Azonnal hozzánk sietett kikapta a szőkeség kezéből a kis irományt majd átnyújtva nekem húzott ki a helyiségből. 
Aznap délelőtt már ki sem léptem szobám ajtaján,még amikor "dajkám" kért,akkor sem.
Izgultam.
Izgultam,hogy mi lesz ha találkozom a párral.
Vajon elnyerem majd a tetszésüket?
A látogatóink kedvéért rendes lány módjára megfürödtem,de csakis hideg víz csobogott a kádba.
Nem tudtam mást csinálni,így tüdő gyulladástól tartva ugyan,de teljesen megmártóztam a jeges vízben.


Mikor eljött az idő majd kiugró szívvel futottam a kijelölt helyre,hogy felzárkózzam a többiekhez.
Volt aki szúrósan rám nézett és megdorgált viselkedésem miatt.Volt aki tudomást sem vett rólam,mert már megszokták a kirohanásaimat.


Nagyot dobbant a szívem mikor az örökbe fogadó szülők rám pillantottak.Szemükből semmit sem tudtam kivenni.Olyan hidegen és kimérten néztek rám,hogy egy pillanatig meg ijedtem.
Hátat fordítottak majd mentek a soron következő gyerekhez.
Mint a végén kiderült,nem engem választottak.Csalódottságomat semmilyen módon nem tudtam titkolni.
Arcom kivörösödött,szemem könnybe lábadt.Valamit végre igazán akartam,de az sem teljesült.
Ezt nem csak Julie vette észre sajnos.
-Hát már megint találkozunk.Ó jajj, talán valami baj van szerencsétlenke?-kérdezte szemembe vigyorogva Amanda.
Mindig pontosan tudta,hogy lehet valakinek fájdalmat okozni.Mindig leolvasott minden érzelmet az arcodról,felhasználva ellened azt.
-Nem,nincs.Biztos valami rosszat ettem.-a hatás kedvéért még megsimogattam lapos hasamat is.
-Na persze....somolygott-Ó,ó csak nem?Csak nem azt hitted,hogy majd pont téged akarnak elvinni innen?-hahotázott teli torokkal Amanda.Lassan az egész terem rázendített. Megaláztatásom érdekében még jobban gesztikulálva mindent elmondott töviről hegyire.
Mégis a legjobban az fájt,amikor megláttam Julie száján a gúnyos mosolyt.
Arcomról folyamatosan hullottak le a sós könnycseppek.


Attól a naptól kezdve akár mennyire is próbálkozott egy szót sem váltottam vele.Attól a naptól kezdve álmaim valóra váltak,s kezembe hullott egy csoda s láttam megváltozni a világot saját szemeimmel.
Ezután jött Bella,aki könnyített fájdalmaimon,s már ketten voltunk szerencsétlenek."


Rajtuk kívül senkit nem akartam látni,és hallani.Egyedül őket akartam figyelni.Nem akartam,hogy bántsák Bellát.
A külvilágot teljesen kizártam magamból.Újabb morgást hallatottak,amitől még feljebb ment az a bizonyos pumpa bennem.
 Már nem bírtam a forróságot,és a testemet szétfeszítő érzést.Már nem bírtam fejem lüktetését,amit a láz okozott.
Engedtem neki,engedtem,hogy elnyeljen,s betöltse egész testemet a bizsergés,amit hagy maga után.
Hallottam még Bella hatalmas sikolyait a távolból,viszont annyira fájt!Annyira,de annyira!
Különös érzésem volt.Mintha minden szem pár rám szegeződne.Mintha mindenki engem követne árgus szemekkel.Úgy éreztem,mintha egy kisebb tömeg tartaná rajtam a szemét.
Kideríteni viszont nem tudtam,hiszen a fájdalomtól a földre rogytam és torkom szakadtából kiáltoztam a megváltásért.
Könyörögtem a halálért.
Olyan érzésem volt,mintha újjászületnék.
Utolsó éber pillanataimban elkaptam egy párbeszédet,amit sűrű lábdobogás kísért végig.
-Pont a határnál vannak!A korcsok már oda értek,siessünk mi is!-ordította valaki mély,öblös hangján.
Nekem már csak egy elhaló nyögésre futotta.

A világ lassan kezdte megmutatni nekem,mennyire más is, mint azt eleinte gondoltam.

Bella szemszöge

Meghökkenve vettem tudomásul,hogy a törékeny,apró termetű barátnőm maga mögé tol,ezzel elrejtve idegenjeink kegyetlen fekete szemei elől.
Az események olyannyira felgyorsultak,hogy már csak arra ocsúdtam fel,amikor Alice eget rengető sikolyok közepette térdre zuhant és ruhái szakadozni kezdenek.
A kezdeti döbbenetet halálos félelem vette át,hiszen láttam ahogy keze helyén már nem kéz van,s eddig tükörsima bőrét hófehér szőrzet fedte be.
Én már semmit sem értek!Mi folyik itt?!

Az emberek azokat az eseményeket amiket nem lehet tudatosan elkerülni Sorsnak nevezik.
Minél közelebbi kapcsolatba kerülsz másokkal,annál jobban befolyással leszel sorsukra.
Cserébe pedig a te életed az övék befolyása alá kerül.
Hát ez lenne a mi Sorsunk?

Alighogy kimondtam magamban ezeket a kérdéseket a vámpírok egyre gyakrabban pillantottak a fák sűrűje közé,ami már nekem is feltűnt.Feszültség telepedett rájuk.Éhes tekintetükbe zavarodottság,fagyos félelem költözött.Tekintetükkel az erdőt fürkészték egyre nyugtalanabbul.
S megértettem miért.A fák árnyai közül kilépett egy fenevad.Óriási volt – magas, mint egy ló, de testesebb, sokkal izmosabb. A hosszú pofa elfintorodott, felfedve így a tőrszerű metszőfogait. Egy szörnyű vicsorgás tört fel a torkából,átsöpörve a réten, mint egy elnyújtott mennydörgés.
Azonnal ott termet mellettem, én pedig automatikusan hátrálni kezdtem.
Alice mellé akartam kerülni,de mikor lenéztem a földre az üres volt.A fagyasztó félelem közepette zavarodottság lett úrrá rajtam.
Halványan még érzékeltem ahogy egyre több teremtmény jelenik meg,s a vámpírokat kezdik hajkurászni.

Mikor jobban körbe pillantottam láttam ahogy a földön egy hófehér  csapzott, izzadtságba úszó élőlény fekszik.
Hatalmasabb volt,mint akik a fák rejtekéből léptek elő.Ezt a lényt egy különleges,megmagyarázhatatlan aura lengi körbe.
Lassan odalépkedek mellé,s térdre ereszkedem.
A szó,ami felfedné a teremtmény kilétét még mindig fejem fölött lebeg és csak arra vár,hogy kimondjam, a jelentése mégsem ér el tudatomig.
Egy gát,egy akadály megakadályozza,hogy hangokat formázzak belőle. Agyam egyik szeglete önvédelemre állt át.Talán attól tart,hogyha hangosan kimondom a szót,minden ismét a rémisztő kerékvágásba kerül vissza.
Ismét a kegyetlen,alattomos valóságba kerülök.
Viszont ki kell mondanom,érzem.
Nagy levegőt veszek,mintha ez lenne rá az utolsó alkalmam,mintha utána minden éltető oxigén eltűnne.
Hosszú másodpercek,vagy talán percek múlva megszólalok,suttogó,reszelős hangon. félve a rám törő érzésektől.
Vérfarkas.

2011. december 4., vasárnap

14.fejezet






"Minden este elalvás előtt hazudunk magunknak és várjuk a reggelt amikor naivan azt hisszük, hogy minden valóra vált."

Bella szemszöge
Szinte láttam,ahogy barátnőm arca egyre sápadtabbá válik,homloka egyre jobban tüzel.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle elég hangosan.
Viszont szavaim nem érték el őt,mert egyik pillanatról a másikra ölembe hullott.Törékeny testét szorosan magamhoz vontam,hogy érezze,mellette vagyok,hogy érezze rám számíthat.
Óvatosan visszafektettem a kanapéra,majd gondosan betakargattam.
Kimentem a konyhába,levettem egy rongyot az akasztóról bevizeztem majd visszasétálva ráraktam Alice homlokára.Ámde,mikor ismét ellenőriztem hőmérsékletét, azt vettem észre,hogy teljesen normális lett.Pedig fogadni mertem volna,hogy az előbb szinte tüzelt!
Vajon kezdek megbolondulni már én is?
Bár,a vámpír dolog után már semmin sem lepődöm meg,akármilyen furcsa is.
A vizes ruhát még mindig döbbent állapotomban visszavittem, majd felraktam egy kis teát.
Az mindenen segít!

Akkor még nem tudtam mit beszélek.Még nem tudtam,hogy valójában mi is baja Alicenek.Naivan azt hittem,hogy egy kis megfázás,hogy egy kicsit meghűlt.Legmerészebb álmaimban nem gondoltam volna,hogy ez történik vele,viszont a Sors ismét beleszólt az életünkbe.

Citromos teával  a kezemben indultam vissza a kanapéhoz,ahonnan már eltűnt barátnőm.
Pár másodpercig szinte fel sem fogtam a történteket.Azután esett csak le,hogy mi is történt,és a felismerés hatására minden ami a kezemben volt, nagy csattanással a földön landolt.

Mi?!! Eltűnt?!!Mégis hova mehetett?!Vagy elvitték?!
Gondolatok ezrei cikáztak fejemben,a pánik eluralkodott rajtam.
Miután átkutattam az egész házat,szinte kitéptem az ajtót a helyéről,úgy indultam a keresésre.Egy rövid ujjú pólóban és egy háromnegyedes nadrágban.Mondhatom jó párosítás.
Nem érdekelt a jeges fuvallat,ami arcomba mart.Nem érdekelt az sem,mikor már harmadszorra estem el egy kiálló gyökérben,felhorzsolva ezzel vékony bőrömet.Még a rám törő hányingert sem vettem tudomásul,,amit a vér látványa okozott.Illatától olyan mértékű undor lett úrrá rajtam,hogy megszédültem,az utolsó másodpercben viszont sikerült megkapaszkodnom.
Nem értettem miért érzem nedvesnek az arcom.A választ viszont hamar megtaláltam rá.
A faág felsértette az arcomat,s a kiserkenő vér könnyeimmel keveredve lehullott a földre.

Egy réthez értem,amikor megláttam végre.Csak az zakatolt a fejemben,hogy megtaláltam végre és semmi baja nem volt.Legalábbis látszólag.
-Alice,mi a baj?Miért jöttél el egy szó nélkül?-mérges voltam rá,amiért ilyen helyzetbe hozott.
-Sajnálom,de ki kellett jönnöm.Úgy éreztem bent,hogy majd meg fulladok.Nem bírtam,olyan meleg volt-egy pillanat alatt elszálltak belőlem a negatív érzések,bár aggódalom még jócskán maradt bennem.
-Értem,de most menjünk vissza,nem tesz jót ez az időjárás.Még a végén rosszabbodik a helyzeted.Ma még elmegyünk orvoshoz!-lassan közeledtem felé majd karon ragadtam.
Ekkor különös érzésem támadt,de nem csak nekem...
A mókusok akik eddig szorgalmasan gyűjtögették a télire valót,most minél gyorsabb tempóban próbáltak odúikba húzódni.A kis résen,ami kilátszott  kikukucskáltak,s szemükkel mintha azt sugallták volna:Fuss!Fuss,amíg teheted,amíg van esélyed a menekülésre.
Még a madarak is szélsebesen repültek el a veszedelmes helyről.Néha letekintettek,de már szinte ott sem voltak.
A levegő benn akadt a tüdőmben,amikor lassú léptek csapták meg a fülem,de úgy látszik nem csak én hallottam,Alice ha lehet még sápadtabbá vált.
Már épp kezdtem volna el nyugtatni olyan szavakkal,amit én magam sem hiszek el,mit én sem gondolok komolyan,mikor 3 kísérteties alak lépett elő a fák takarásából.
Két férfi és egy nő alakját tudtam kivenni olyan messziről.Mintha még a természet is érezni a jelenlétüket,a köd leszállt,s vele együtt egy baljós légkör telepedett a rétre.
Tudtam,már semmi jó nem történhet velünk.Akármerre járunk vámpírokba botlunk bele.
Már csak ez hiányzott.Ez már csak olaj volt a tűzre.
Szinte hallottam magam előtt az ördög gonosz és kárörvendő kacaját,s látom amint szemeimbe az suttogja:
Lesz ennél még rosszabb is!
A szörnyetegek éhes tekintete semmi jót nem sejtetett,de már végleg bele törődtem a sorsomba.Pillantásuk egy életre belém itta magát.

A reményem végleg elszállt.

Alice szemszöge

Égett.
Mindenem égett.Mintha vérem minden egyes cseppje izzó láva volna.Mintha minden egyes lélegzetvételem
maró fájdalommal járt volna.
Lázam volt,nagyon magas lázam,ezt jól tudtam,viszont ezután a legrosszabbat tettem.Kimentem a védelmet nyújtó házból.
A békés,meleg házból.
Látszólag én hamarabb meghallottam a léptek zaját,mint Bella,viszont elmenekülni így sem tudtunk volna.
Mikor ő is észrevette közelebb húzódtam hozzá,mert már láttam rajta a reménytelenség jeleit.
Az élen egy olajbarna bőrű,fényes fekete hajú férfi közeledett.Még csak most láttam először,de már én is tudtam,hogy ő a másik kettő vezetője.
A nő következett kinek rikító,vörös hajában levelek és fa ágak díszelegtek.Igénytelensége már az én szememet bántotta.Őt már messziről kiszúrtam,oly annyira feltűnő volt.Haját olykor a szél meglebbentette,de különösebben nem foglalkoztatta semmi,egy rezdülés sem volt látható arcán,viszont járását egy párducéhoz tudnám hasonlítani.Ő egy igazi ragadozó volt.
A sor végén megfontolt léptekkel haladt a második férfi.Szeme szikrázott.Alacsonyabb volt,mint a vezetőjük,sötét szőke haja illett merev arcához.
Ami mind hármójukban közös volt,az a már megszokott vészjóslóan mélyvörös szem.Úgy éreztem egészen belém látnak.Kecses lépteik olyanok voltak mintha nem is a Földön járnának,kecses és mégis ünnepélyes hatást keltő.Ámulattal figyeltem minden egyes lépésüket,mozdulatukat.
Vagy talán nem is ámulat volt ez az érzés?
Ahogy elnéztem őket egyre rosszabbul éreztem magam,mélyről jövő forróság töltötte el testemet,ami az utolsó pillanatban visszahúzódott.Egyre melegebb voltam,tudom,mintha egy élő kályha lennék,s ezzel együtt egyre ingerlékenyebbé váltam.
Öltözékük farmer és egy itt-ott elkopott ing volt.Mintha be akarnának olvadni a tömegbe,bár ez teljességgel lehetetlen,hiszen ha valaki belenéz szemeikbe rögtön tudja,hogy ők bizony nem emberek.
Mezítláb voltak,mint az állatok.

Zavart az,hogy itt vannak.Zavart,hogy így néznek és nyájasan mosolyognak.Az egész lényük zavart keltett
bennem.
A legelöl haladó sötét hajú idegen üdvözölt minket,s bemutatta társait is.
-Üdvözöllek benneteket.Én Laurent vagyok, ő itt Victoria-mutatott maga mögé-és ő itt James-ütögette meg a vállát a közülük is legkegyetlenebbnek tűnő vámpírnak.Érdekes volt,mintha francia akcentussal ejtené ki a szavakat.
Az egész úgy hatott,mintha még játszadozni akarnának a prédákkal uzsonna előtt.
Na ebből nem esztek!-kiáltottam magamban és szememmel is ezt sugalltam feléjük.
A vörös folyton az egyik férfit pásztázta tekintetével,mintha valamit le akarna olvasni róla,de őt egyáltalán nem érdekelte semmi,tudomást sem vett a hátába fúródó szúrós.Átható nézésével mintha felnyársalt volna.
Miután a vezető látta,hogy nincs ínyünkre beszélgetni,lassan folytatta monológját.
-Nos,nem gondoltuk volna,hogy pont itt bukkanunk halandókra,de legalább nem kell messze mennünk vadászni.-várt.Gondolom valamilyen reakciót akart kiváltani belőlünk,ezért fogalmazott így.Viszont mi a legkisebb jelét sem mutattuk lelkükben tomboló határtalan félelemnek.
Ezt az örömöt nem adjuk meg nekik
Már egy jó ideje szemezgethettünk egymással,amikor Victoria és James egyre türelmetlenebbé vált,ezt olykor-olykor kivillanó pengeéles fogsoruk bizonyította.
Talán eljött  vég?
Felirat hozzáadása


2011. december 2., péntek

Ízelítő a 14.fejezetből!

"A mókusok akik eddig szorgalmasan gyűjtögették a télire valót,most minél gyorsabb tempóban próbáltak odúikba húzódni.A kis résen,ami kilátszott  kikukucskáltak,s szemükkel mintha azt sugallták volna:Fuss!Fuss,amíg teheted,amíg van esélyed a menekülésre.
Még a madarak is szélsebesen repültek el a veszedelmes helyről.Néha letekintettek,de már szinte ott sem voltak.
A levegő benn akadt a tüdőmben,amikor lassú léptek csapták meg a fülem,de úgy látszik nem csak én hallottam,Alice ha lehet még sápadtabbá vált.
Már épp kezdtem volna el nyugtatni olyan szavakkal,amit én magam sem hiszek el,mit én sem gondolok komolyan,mikor 3 kísérteties alak lépett elő a fák takarásából.
Két férfi és egy nő alakját tudtam kivenni olyan messziről.Mintha még a természet is érezni a jelenlétüket,a köd leszállt,s vele együtt egy baljós légkör telepedett a rétre.
Tudtam,már semmi jó nem történhet velünk.Akármerre járunk vámpírokba botlunk bele.
Már csak ez hiányzott.Ez már csak olaj volt a tűzre.
Szinte hallottam magam előtt az ördög gonosz és kárörvendő kacaját,s láttam amint szemeimbe az suttogja:
Lesz ennél még rosszabb is!
A szörnyetegek éhes tekintete semmi jót nem sejtetett,de már végleg bele törődtem a sorsomba.Pillantásuk egy életre belém itta magát."