18.fejezet

Nagyon szépen köszönöm a 3 kommentet nektek: Tori,Ati,eneceladus! Ezt a fejezetet nektek ajánlom.

Mindenkinek előre is boldog új évet kívánok:)

Alice szemszöge
 
Mikor véget ért a látomás azt vettem észre,hogy az összes falka tag zavarodottan tekint rám,szemeikben aggodalom ül.Milyen törődő jellemmel megáldott csapat ez..
Most már nem mesélnek unalmas sztorikat az átváltozásról,a feladataikról,Paul sem mond már fa vicceket amiken rendre csak Quil röhög,s nem látom a fiú sértődött arckifejezését sem reakcióként.
Ezeken a dolgokon legszívesebben aludtam volna.Most viszont más,minden más.
A feszültség kézzel tapintható.Minden izmuk megfeszült,minden ér kirajzolódott rajtuk.Már nem voltam álmos,s nem meredtem unott tekintettel magam elé,a semmibe.
Most százszorta éberebb lettem,mint a bagoly,mikor este vadászni indul.Nem tudtam,hogy az események hol tartanak,nem is értem rá elgondolkozni mindenen.Nem értem rá jelezni a többieknek szándékomat,még pislogni sem volt időm.
Mindennél gyorsabban akartam futni,minél előbb ott akartam lenni.Őrült sebességgel futottam,őrült hajszába vágtam az idővel.
Az idő nem vár senkire,ezt jól tudtam.Erre jól megtanított az élet,ezt a leckét mélyen belém égette.
Az idő,ami most oly kevés volt,mint az árvaházban adott ebédek.Oly kevés,mint a barátaim.Oly kevés,mint a földi élet.

Mintha az odavezető út sokkal többnek tűnt volna,mintha valami lassított felvételben szerepelnék.Lábaimat még gyorsabban szedtem,és már csak a mellettem elmosódó csíkokat vettem észre a külvilágból.
Mikor már a rét egyik végéhez  értem,ugyanazt láttam,amit a látomásban, Bella értetlen tekintettel fürkészi az erdőt,míg a családnak csak forgolódó testét vettem ki.
Ennél a helynél olyan volt,mintha az ég lebegne a fák között.A piszkos zöld növényzet,a csillogó kék ég,és a tűző nap fehéres árnyalata nagyon szép,kontrasztos volt együtt.
Pillanatok alatt jelentek meg az ismerősebbnél ismerősebb hidegek.
Ha elhagy a szerencséd,semmi sem megy jól.Azt gondoltam,ez rám nem érvényes,mivel többször vagyok szerencsés,mint nem az.Legalábbis ezt gondoltam....

Mikor az utolsó vámpír is előlépett a sötétségből a döbbenet egész testemet lefagyasztotta.Meglepett voltam?Lehetséges.
Viszont a düh,ami hatalmába kerített minden létező érzésemet felőrölte,elnyomta,mintha azok nem is léteztek volna.Hatalmas düh és tehetetlenség.Tehetetlenség,mert tudtam, most nem tehetek még semmit.A két érzés fejem felett ádáz harcot vívott egymással.

Mégis megdöbbentett,nem hittem volna,hogy ilyet képes tenni az életéért cserébe.Nem hittem volna,hogy képes ezt velünk megtenni.

Úgy gondoltam még nem fedem fel magam,csendben meghúzódva hallgatózom a háttérben,így a miénk lesz a meglepetés ereje.Sosem hittem ilyen dolgokban,de hátha beválik itt is,mint az ócska,régimódi filmekben.
Nem hittem a sorsban,úgy gondoltam hogy csupán véletlenek sorozata.De ha egy találkozás megváltoztathatja az elkerülhetetlent,és ez az amit végzetnek hívunk,akkor talán mégis hiszek benne.
A film vásznon minden előre megtervezett.Minden lépés,minden mozdulat,minden érzelem. Minden előre megvan írva,akár a sorsunk vagy a végzetünk,nevezzük ahogy akarjuk.Még a véletlen is előre elrendelt.
Ezen vajon lehet változtatni?
Viszonylag könnyen eldönthető kérdés ha úgy vesszük,egy filmnek sem lehet kettő vagy akár több befejezése.Egy halott nem támadhat csak úgy fel.Egy mellékszereplőből sem lehet már főszereplő,ha az író nem úgy akarja.
Ebben az esetben viszont ki az író?
Mi magunk lennénk? Vagy talán Isten?
Úgy hiszem ezek azok a kérdések,amikre sohasem találok választ,akármennyire is keresem a megoldást rá.
A megválaszolatlan kérdések,mi?Hát jó sok van,ha már csak engem is veszünk.

Annyira elmerültem magamban,hogy azt sem vettem észre,amikor a falka többi tagja mellém ért.
Embry lökdösődésére tértem vissza kábulatomból.
Fejemmel a látogatók felé intettem,hogy nehogy elhamarkodott lépéseket tegyenek.Úgy látszik értették a célzást,hiszen helyükön maradtak és figyelni kezdték a gyilkos tekintetű vámpírokat.Én is visszafordítottam tekintetemet és fülelni kezdtem.

Bella szemszöge

Hát túlélte..Szövetkezett az ellenséggel,hogy megmentse hitvány életét,de akkor a többiek is életben lehetnek?Hogy tehette ezt?
Hogy választhatta az örök életű szörnyet a halandó ember mellett.
És emellett vérvörös íriszei nem arról tanúskodnak mintha őzikéket meg nyulacskákat hajkurászna naphosszat.
Mindig is tudtam,hogy egy rámenős,veszélyes idióta.Éreztem,minden sznob megjegyzésében,minden mozdulatában,mégis próbáltam elnyomni magamban ezeket a vádló gondolataimat.Pedig az ilyen kevés alkalmakkor átláttam a dolgokat,ilyenkor láttam meg valódi kilétét,személyiségét.
Ilyenkor láttam meg őt.Mindaddig toleráltam ezeket a kis megjegyzéseit,míg komolyabban nem sértett meg vele senkit.
Hiba volt,de tanultam belőle.
Igaz a mondás,miszerint saját kárán tanul az ember,ezt most értettem meg.minden jó valamire,mindenből tanulok egy kicsit,de lehet,hogy ez már késő..?

Szemében most semmit sem láttam a vér utáni sóvárgás mellett.Már meg sem próbálta leplezni személyiségét,minek is kellett volna?Most ő a felsőbb rendű ragadozó.Minden úgy történik,vagy úgy lesz,ahogy azt ő mondja,ahogy azt akarja.
Ő irányítja az eseményeket és ezt tudta jól,elárulta az ajkain húzódó fellengzős vigyor.Drámaian szusszantott egyet,majd így szólt:
-Na végre Belluska,megtaláltunk.-legszívesebben letörölném azt a vigyort a szájáról.Nagyképűsége nem ismer határokat.
Igaz észrevette a mellettem ácsingózó Cullen családot,de mivel látta,hogy azok nem ellenkeznek,sőt megérkezésük után meg sem szólaltak,bátrabb volt.
Na meg persze akkor sincs semmi,ha védnének,hiszen ők sokkal többen vannak,mint mi.Lassan eszméltem rá,hogy ezek talán utolsó pillanataim lehetnek.Vajon mi lesz velem ezután?
Fejemet ráérősen az ég felé fordítottam,és elkezdtem kémlelni a borús mégis gyönyörű szép kék eget.
Lehet,hogy ez csak egy álom?Egy fanatikus rém álom lenne az egész?Ugyan már.
Képtelen voltam figyelni a vámpírok penge éles metszőfogait,meggypiros ajkaikat,kegyetlen,mélyvörös árnyalatú tekintetüket és hófehér szoborszerű márvány arcukat.Nem törődtem velük.Csináljanak amit akarnak.
Elvégre nem mindegy, hogy elhurcolnak vagy megölnek,nem?Nekem már teljesen mindegy.Ilyen könnyen lemondtam életemről.
Volt idő,mikor azt hittem, " a kemény munka majd meghozza a gyümölcsét",de mára már biztosan tudom,hogy ez is csak egy ábránd,egy gyerekes ábránd.

Alice egykori szavai.

Ennyi nekem elég volt ahhoz,hogy visszaszerezzem azt a fontos  érzést,ami a reményem volt.
Ha most feladom,semmi sem fog változni.Ha beleadok mindent,és akkor sem lesz semmi eredménye,az teljességgel az én hibám lesz,de hogy azt lássák,hogy én egy mihaszna ember vagyok,az olyasvalami amit nem engedhetek meg magamnak.
Majd én megmutatom ennek az öntelt,gyilkos bandának!
-Milyen hamar a nyomunkra akadtatok.Csak nem szereztetek be valamilyen kutyát?-szóltam oda humorizálva, még egy erőteljesebb mosoly is elengedtem,nehogy az higgyék ők vannak előnyben.Azt a luxust nem érdemlik meg.
-Micsoda magabiztosság miközben nem áll mögötted senki,miközben senki sem áll melléd és nem is támogat.Még a kis barátnőd is egyedül hagyott mi?-mondta teljesen elszállva magától,miközben körmeit piszkálgatta,fiú létére!
-Tisztában vagyok vele,hogy most pillanatnyilag egyedül vagyok,mint a kisujjam.A helyzet így hozta.A maga biztosságom pedig puszta lelkesedés,ami abból fakad,hogy ennyi ideig szaglásztatok miattunk.Ennyire felkeltettük az érdeklődéseteket?Megtisztelő tőletek-annyira gonosz mosoly ülhetett ki arcomra,hogy mindannyian  meghökkentek tőle.Senki sem nézné ki ezt,egy mimóza lelkű édes kicsi lányból,ugye?...
Ez nálam felért egy győzelemmel.Tudom,az igazi csatát nem nyerhetem meg,lehetetlen lenne.Viszont ha már meg kell halljak tisztességesen,büszkeségemmel telve tegyem meg,nem igaz?Ezt várná el tőlem...
Belül,legbelül testem remeg a félelemtől,retteg a szavak következményétől,viszont kívül ebből egy elszánt,magabiztos tekintetet látnak csupán.
-Hmm.Csalódott vagyok,hogy ennyire megváltoztál,a régi éned sokkal jobban tetszett.Hálásnak kellene lenned nekem,amiért felfigyeltem rád,felfigyeltem egy ilyen szürke kisegérre,mint te vagy.Micsoda gentleman vagyok,nemde?-áradozott magáról,a külvilágot teljesen kizárva,úgy mintha csak ketten lennénk az átkozott helyen.Ez a hely olyan,mintha maga a Pokol lenne.Életemben nem történt sehol ennyi balszerencsés dolog,mint itt ezen a napon.
Azt hiszem az ördög tényleg a részletekben rejlik...
A baj soha sem jár egyedül,immár erre a közmondásra is tudtam példát találni,saját kis szánalmas életemből.
Mit is képzeltem?Hiszen igaza van,egy szürke kisegér vagyok,az egyéniségek között.Mért hagyom mindig,hogy a hamis remények magukkal ragadjanak?
A pesszimista énem immár megint felülkerekedett rajtam.
Gondolj úgy rá mint egy álomra.Olyannak lásd,amilyennek először hitted,próbáltam hatni magamra.
Csak egy álom...csak egy álom..kényszeríteni fogom magam,hogy annak higgyem.
Micsoda elcsépelt monológok jutnak eszembe ilyen helyzetekben,néha magam is elcsodálkozom magamon.
-Jobb szavakat is találnék rád.Mondjuk,mint a kétszínű,képmutató,arrogáns,feltűnési viszketegségben szenvedő tuskó.Igen,azt hiszem ezek jellemeznek téged a legjobban-vihogtam fel,mint egy őrült.Még én is kezdek megijedni magamtól.
Kíváncsi vagyok erre mit válaszol.
-Azon tűnődöm,hogy lehetsz még mindig ilyen harcias kedvedben,amikor bármikor megölhetlek?-kezdett felforrni az agy vize.Azt sohasem nézte jó szemmel,ha nem dicsérték,dicsőítették őt.Hódoljon be mindenki őfelségének?Na azt várhatja!
-Már régóta nem félek ilyen kis mitugrászoktól,mint te vagy.Eddig sem voltál valami jótét lélek,de most már gyilkos is vagy.Igazi bűnöző lettél,ahogy azt várhattuk tőled.Hiába,valaki már eleve bűnözőnek születik.Mindig is tudtam,hogy egyszer a sitten fogsz kikötni.Azt el kell ismernem,hogy eléggé elborult személyiséged van,minden elképzelésemen túlteszel.Ezért mindegy is mit teszek,ez a világ nem lesz se jobb,se rosszabb.Mindig,mindenhol lesznek bűncselekmények,és olyan kellemetlen fickók mint te magad is vagy.-sokáig gondolkodtam ezen a csípős válaszon,és úgy látszik érdemes volt.Most igazán vakmerő voltam,az el kell ismerni.
Hallottam,ahogy a nagy Cullen család is felvihog a hallottak alapján.Igen...vihognak..
-Elég nagy a szád ahhoz képest,hogy te csak egy mihaszna ember vagy és mindig az is maradsz,aki ráadásul otthagyja a bajban a társait.És még te kritizálsz Belluska?Hát már nem is emlékszel mi történt a várban?Viszont az tényleg érdekelne,hogy te és az édes kicsi örökös,honnan tudtátok mi vár ránk a teremben?Nem tudom áldás volt-e vagy átok,hogy engem is elküldtek a megkeresésedre,de azt hiszem az utóbbi.Így minden utolsó pillanatodat látni és hallani fogom,minden egyes sikolyodat,minden egyes könyörgő szót,amit ajkaidon kiejtesz.Milyen megaláztató is lesz számodra.Már alig várom.-lehet,hogy csak nekem van ilyen vizuális természetem,de ezt az egész beszélgetést én egy boxmérkőzésnek láttam.
Az egyik sarokban én,míg a másikban ő.Mellettem nincs senki,aki segítene,míg mellette ott áll egy kész tömeg.Egész szép pofonokat vittem be,azért neki,de sajnos ő annál durvábbakat nekem.
Annyira próbáltam elkerülni az ilyen helyzeteket mindenhol.
Az árvaházban,a nevelő szüleimnél,még a játszótéren is,most mégis annyira belekeveredtem,hogy ebből már nem látok kivezető utat.A legapróbb remény sugár is veszni kényszerül,nincs más választása,nincs akarata,hogy tiltakozzon.
Ott üt,ahol a legjobban fáj.Már rég rájöttem,hogy én csak egy átlagos ember vagyok.Semmi különleges sincs bennem,ellentétben barátnőmmel.Ő a különlegesek csoportjába tartozik,semmit sem tudnék neki nyújtani.Értelmetlen lenne hozzá hasonlítgatni magamat. Így is eléggé idegesítő vagyok.

-Nem lesz akkora szerencséd,hogy könyörögni láss,ne aggódj.Azontúl pedig,mi nem hagytunk cserben titeket.Nem hallgattatok Alicera,pedig ő már szinte könyörgött nektek,hogy gyertek el onnét.A lelkiismerete tiszta.A ti hibátok.Teljes mértékben,továbbá eszem ágában sincs elmondani neked semmit, te elfuserált emberkezdemény!-uhh,hogy is jött ez az emberkezdemény?Egyre keményebb dolgokat találok ki.
 Régebben ilyet soha senkinek nem mertem volna mondani..
Senkinek..és most tessék.

Sok minden történt,ami megváltoztatott,ami ezt tette velem.Annyi mindenen mentem már most keresztül,és még nem tudom mire számíthatok,vagy az egész most véget ér?
Annyi minden újat tudtam meg a világomról,amiről eddig azt hittem ismerem.Úgy gondoltam mindent tudok róla,hogy előttem már nem tárul fel semmi különös.
Mekkorát is tévedtem!
Szinte semmit sem tudok róla.Csupán álomkép volt az amit én saját szemeimmel láttam meg
Az emberek többsége nem akarja felfedezni a sötétben lapuló lényeket,amiket mesének állítottak be.
Nem keresi,nem kutatja őket,inkább csak történeteket talál ki,nem akarja beismerni magának,hogy ez létezik,ez valós és nem mese.
Nem hibáztatom őket,hisz én is olyan voltam,vagy talán még most is olyan vagyok.Most jöttem rá,hogy valójában az emberek többsége milyen korlátolt is.
Megszabott keretek között tengetik unalmas mindennapjaikat,akármilyen csoda vagy misztikus esemény nélkül.
Nem akarom elhinni,nem akarom elfogadni,hogy más lények is vannak a világon,gonosz,aljas lények,akik akkor támadnak amikor a legkevésbé számítasz rá.Kihasználják a védtelenségedet.Szép mondhatom...
Eddig én sem hittem a természet felettiben.Kinevettem azokat,akik azt állították,hogy létezik ilyen.Kíméletlenül csúfoltam őket,holott nekik volt a legnagyobb igazuk ebben a világban.

-Emberkezdemény?Ez igazán ötletes tőled édesem.Amikor még halandó voltam,behódoltam nektek,de csakis az érdekeim miatt.Csak a céljaimat tartottam a szemem előtt,és azt,hogy mire használhatnálak fel titeket.Vagyis,igazából rád semmi szükségem nem volt.Felesleges voltál,vagy és leszel is életed végéig,ezen nem tudsz változtatni.Alice mindenben jobb volt nálad,nem vetted ezt észre eddig?Szebb,okosabb és még pénze is volt rendesen!Mit gondolsz Leila és Aaron mért lógott vele?Hát amiért én is..Rád semmi szükségünk nem volt,csupán egy zavaró tényezőnek tekintettünk téged,aki állandóan csak nyavalyog mindenen.-mondta kíméletlenül,a képzeletbeli tőrt egyenesen szívembe szúrva ..Alex...
A boxmérkőzés a vége felé közeledett,és nagyon nem úgy tűnt,mintha nyerésre állnék.