16.fejezet

Testem igyekezett menekülni a fájdalomtól,így újra és újra beszippantott a sötétség,amely pillanatokra,olykor talán percekre is kiszakított a kínszenvedésből,de ettől kevésbé tudtam lépést tartani a valósággal.

 Bella szemszöge

Néhány pillanat múlva a hatalmas,óriási teremtmények ismét visszaléptek a fák sűrűjéből. Már egyáltalán nem érdekeltek,egyedül barátnőm foglalkoztatott,aki szintén fenevaddá változott.
 Ami ennél is jobban megijesztett,az az,hogy még mindig eszméletlenül,kiszolgáltatva feküdt a kifakult réten.Mikor ismét odanéztem a fák közé a különös lények helyén 5 fiatal borostás fiú állt.
Szívem hatalmasat dobbant,mikor rájöttem mi is történt valójában.
Az ördög tényleg betartotta ígéretét,miszerint lesz ennél még sokkal rosszabb is,de ezek után már semmi meglepetés nem érhet.
Értetlenül meredtem az indiánokra,akik mellénk guggoltak és döbbenten figyelték barátnőmet.
- Sam,ez?- kérdezte remegő hanggal a legmagasabb.- Nem tudom,nem tudom,Embry . - azt hiszem ő lehetett közülük a vezető,ez a Sam.
- Ilyen valóban létezik?Hófehér szőrű vérfarkas,aki még nálunk is hatalmasabb termettel rendelkezik?Na ne etessetek!- kiáltott fel dühvel,méreggel telítve valaki.
- Nyugodj meg Paul!Higgadj le vagy takarodj haza!- már tudom,Sam szólt neki így vissza. Kicsit durvának tartottam az ő kis párbeszédüket,szemlátomást viszont nem nagyon érdekelte őket a dolog,miszerint itt vagyok tőlük centiméterekre, és mindent kitűnően hallok.
Csak az egyik még számomra ismeretlen nevű meresztette rám szemeit. Érdeklődéssel figyelte minden mozdulatomat,levegő vételemet,rezzenésemet. Úgy éreztem,hogy át lát rajtam. Kényelmetlen helyzetben voltam,ezért elvörösödve lehajtottam fejemet. Barna  hajtincseim elfedték szív alakú arcom minden négyzetcentiméterét.Úgy éreztem magam mintha kihallgatnám a beszélgetésüket,holott ő jöttek ide és nem fordítva.
- Héé, srácok!Nem vettetek észre esetleg valami mást is?- húzta fel szépen ívelt szemöldökét az engem látványosan vizsgálgató fiú. Úgy látszik ő is megunta a helyzetet,miszerint levegőnek néznek.
- Mire gondolsz?Én nem látok semmit. - értetlenül húzta össze magát az utolsó ismeretlen indián fiú.
- És ti?- nézett kérdően nézve társaira,akik még gyötrelmesebb fejet vágtak,mint az előbbi. Azt hiszem nem egy észkombány csapattal állok szemben.
- Ááááá!Ott egy lány!- kiáltott fel,ha emlékeim nem csalnak Embry.
- Mi?!!Hol?Merre?!-ugrott egy nagyot Paul. Mint egy nagy óvodás.
- Előttetek idióták. - mondta a legintelligensebbnek tűnő,vagyis aki már legelőször meglátott.
- Sziasztok- integettem zavarodottan és még én éreztem magam szégyenben az ő viselkedésük miatt. Kényelmetlen helyzet volt amikor szemeikkel végig mértek és furcsán vizsgálgatni kezdtek.
- Te mióta vagy itt?- már nem figyeltem ki beszél,mert lehajtottam a fejem. Még mindig nem jutott el a tudatukig,hogy ők itt a betolakodók,nem pedig én. Nem vagyok én hallgatózó,szemtelen ember!
- Már az első perctől kezdve itt ül idióták!- szólalt fel  harsányan megmentőm. 
Az elkövetkezendő percekre kínos csend állt be, a feszültség kézzel fogható volt.
-   Bella vagyok-szólaltam meg vékony,rekedtes hangon.
Magam is elbátortalanodtam,de az utolsó pillanatban úgy döntöttem folytatom,ezzel kíváncsiskodásomnak eleget téve.
 - Hallottam miről beszélgettetek. Ti tényleg vérfarkasok vagytok? A vámpírok ősi,legádászabb ellenségei? Hallottam már rólatok,de azt nem gondoltam komolyan,hogy léteztek is. - mondtam erősen nyomatékosítva minden szavamat.
Lélegzetük elállt,még a gyenge emberi füleimmel is hallottam viszont sebesen zakatoló szívüket.
- Honnan?- csak ezt a viszonylag egyszerű kérdést tették fel. 
Meg tudom őket érteni. Egy titkot, amit már generációkról-generációkra őriznek ,meg tudja egy egyszerű halandó ember. Egy jelentéktelen szürke kis ember a nagy  színes tömegből. Egy pótolható személy,aki semmilyen szempontból sem értékes. Bármikor születhet új kisbaba,ezzel pótolva az eltávozott lelket. Pár hónap múlva személye feledésbe kerül, és már azt sem fogják tudni,hogy létezett. Egy ilyen ember tudja meg legféltettebb titkukat.
-  Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet. A lényeg az, hogy bennem megbízhattok, én nem árulom el senkinek. - mondtam nyugtatólag nekik.
- Na persze!Majd pont egy ilyen nebáncsvirágnak kellene hinnünk mi? A legkisebb traumától elkezdenél bőgni, meg kifakadnál. Annyi lenne a nagy titoktartásodnak - köpte felém kegyetlenül a szavakat Paul.
- Úgy van! Most az egyszer egyet kell értenem Paullal. Nem bízhatjuk a titkunkat egy törékeny kislányra. - értett egyet vele hevesen egy nyúlánk,legalább 2m magas fiú,aki itt létem alatt most először szólalt meg. - még most is könnyes a szeme. -intett ismételten felém hosszú ujjaival.
Fájt,igazán rosszul esett,hogy ennyire nem bíznak bennem,igaz még csak most találkoztunk.
- Fiúk,tekintve a helyzetünket nincs sok választásunk. Elhallgattatni tudjátok,hogy csak egy módon lehet,ha megöljük. - tartott egy lélegzetvételnyi szünetet,ami nekem egy örökké valóságnak tűnt,s abban a percben egész életem lepergett előttem,nem is egyszer.
Tudtam,hogy nem lenne esélyem sem a menekülésre,sem a túlélése velük szemben,ezért meg sem próbáltam,még mindig mozdulatlanul ültem a sáros rét közepén.
 - Viszont mi nem vagyunk gyilkosok . Szóval egy választásunk  van. Megbízunk a szavában.
Többen felhorkantottak,felmordultak az elhangzottakra.
-  Igen Jacob, egyetértek veled. Jól szóltál. - mondta a bölcs vezér, Sam.
Ezek szerint Jacobnak hívják többszörös megmentőmet.
Tovább folytatták a megbeszélést,ám erre én már nem figyeltem különösebben. Hallottam a heves vitatkozást, az olykor elhangzó trágár szavakat.Gondolat menetüket valami megzavarta,ugyanis a beszélgetés elhalkult majd teljes csend lett úrrá a tömegen.
 Feszült csend.
Egy rövid kérdés.

Ez most komoly?

Alice szemszöge

Szemhéjaim elnehezültek és lassan lecsukódtak.Talán percek vagy órák teltek el mikor a hátborzongató sötétség,ami eddig körülvett elkezdett halványodni. Egy apró kis sugár tört utat magának,hogy kivezessen.
Mintha valami utánam kapna,s visszahúzna az ön tudatlanság állapotából a kegyetlen felszínre.
Azt kívánom bárcsak visszamehetnék, hiszen iszonyú fájdalom tört rám ahogy egyre tisztábban érzékeltem a külvilágot.
 Testemet csurom víznek éreztem,mintha megmártóztam volna a tenger hűsítő habjaiban,pedig a közelében sem voltam.
Mikor kinyitottam szemeimet a kínzó hányinger és szédülés ellenére felfigyeltem valamire, ami váratlanul ért.Körülöttem egy kisebb tömeg állt és elmélyülten diskurált valamiről. Hosszú percekig csak néztem őket álmélkodva,amikor végre észrevették,hogy már magamnál vagyok.Tekintetemmel Bellát kerestem aki csak pár méterre állt tőlem. Cullenék is megtiszteltek minket jelenlétükkel,mondhatom nagyon örültem nekik. Ami a legkülönösebb volt,hogy mellettük 5 idegen foglalt helyet. Szemükben értetlenség csillogott,de hogy miért,arról fogalmam sem volt. Réz barna bőrükkel és hatalmas,dagadó izmaikkal kitűntek a tömegből. Ámulattal követtem végig testük tökéletesen ívelt vonalát,enyhén borostás arcukat és rövidre nyírt hajukat
.A következő másodpercben éles szúrást éreztem az oldalamnál,ezért odapillantottam. Kísértetiesen hatott a naplementében olykor megcsillanó fehér,dús szőrzetem.
 A legfurcsább az volt,hogy egyáltalán nem ijedtem meg magamtól.
Sőt!
Elkábított ahogy éreztem magamban az erőt. Éreztem az összes illatot ami jelen volt,hallottam és láttam továbbra is minden részletet. Tükör nélkül is megtudom állapítani,hogy hatalmasra nőttem. Nagyobbra,mint egy medve vagy akár egy elefánt.Most már egyáltalán semmitől sem féltem. Már nem kell  rettegnem semmitől és senkitől,ez a tudat  hatalmas megnyugvást jelentett számomra.Ahogy elnéztem a távolba láttam,hogy halkan serceg a tűz. Lángjai olykor talán az égig is fel lobbantak,ezzel elérve az istenségekhez. Aztán hirtelen láttam megvillanni egy vérvörös loboncot amihez egy félelmetes arc párosult.
 Kacagni volt kedvem,izgatottság,elégedettség lepett el,viszont az a bizonyos 6 vámpír ezt nem nagyon díjazta. A méz szőke hajú fiú, Jasper még egy undorodó,megvető pillantást is vetett rám. Pont ő,horkantottam fel,ő aki megannyi ártatlan ember vesztét okozta.
 Gyűlölködő,mélyről feltörő vonyítást hallattam,s még én is hallottam az indulatot,az érzelem kavalkádot magam előtt.
Csalódottan vettem tudomásul,hogy barátnőm ijedten hátra ugrik és könnyek csillognak fel csokoládé barna szemeiben. Pedig tudhatná,hogy tőlem nem kell tartania. Tőlem aztán tényleg nem.
Zihálva,ordítva futottam el a helyszínről. Dühős voltam elfojtott érzelmeimtől. Úgy éreztem felőröl belülről,elhatalmasodik rajtam. 
Mintha 2 énem lenne. Egy csendes,lázadozó,szókimondó jó kislány típus és egy hangos,dühős,tipikus ördög.A rosszindulat ott volt lelkem legmélyebb bugyraiban és ez most egyszerre feltört.
 Izgalmas volt. Imádtam az új életemet. Az új énemet. Igazi dögős vadmacskaként képzeltem el magam kívülről,és ez lázba hozott.
Mégis,ott bujkált bennem valami. Egy kellemetlen,rossz érzés,teli gyötrelemmel,szenvedéssel. Akárhányszor erre gondoltam egy csokoládébarna szempár nézett vissza rám.Igazságtalannak gondoltam barátnőm viselkedését. Egyáltalán nem értette mit gondolhatok én. Senki sem értette,de azt akartam éljék át amit én!
Érezzék amit én!
Viszont mikor az ijedt arany szempárokra  tévedtek gondolataim egy halvány,győzelemittas mosoly szaladt végig arcomon. Úgy tűnt a vámpírok már is félnek tőlem,ami elégedettséggel töltött el.Fucsa volt,hogy azt sem tudom  mi vagyok,de már félnek tőlem.
Az emberek telis tele vannak előítéletekkel, s ez az érzés nem csak a halandókban van fenn,hanem bármely természetfeletti lényben jelen van. Ekkor szembesültem e különös érzéssel először,de többször nem is akartam.Visszataszító volt.
Mikor egy sziklás parthoz értem,szinte rávetettem magam az egyik kiálló részére.El akartam tűnni,elakartam feledni mindent. 
Mintha nem is léteztem volna.
Előttem ismét felrémlett Bella ijedt,gyötrelemmel teli arca. Szemeimet akaratosan leszorítottam,nem akartam látni.Sikítozni és zokogni akartam,amiből egy kutyaszerű kényszeredett hüppögés lett.
Őrült módjára vergődtem a kis helyen,mintha egy partra vetett hal lennék. 
Aztán indulataim alább hagytak,már nem is hánykolódtam olyan hevesen.
Mikor ismét kinyitottam leragadt szemeimet szívem egy pillanatra mintha megállt volna.Az 5 idegen állt ott előttem teljes életnagyságban. Arcukról sugárzott az erő, a hatalmasság.Mikor észrevették,hogy kinyitottam szemeimet és őket figyelem,az egyik indián előlépett hozzám és nyugodt hangon megszólalt.
-Én Sam vagyok. Ők itt a falkám. Jacob,Quil , Embry és Paul-mutatott be mindenkit hevesen kezével. 
- Mi is vérfarkasok vagyunk,ahogy te is. - szemében mintha valami reakciót várt volna tőlem,de én még mindig a jól megszokott érzelemmentes álarcomat tartottam fenn,viszont éreztem,hogy ez nem fog sokáig tartani. Annyi minden kavargott bennem,annyi minden csapott össze fejem felett.
Öröm,megbántottság,bűntudat,de legfőképp izgatottságot éreztem.Tudni akartam ki lettem én 
-Viszont azt nem tudjuk,hogy lehet ez,hiszen csak egy bizonyos törzs  leszármazottai rendelkezhetnek a képességgel.
Fejem már teljesen kiürült,érdeklődéssel figyeltem minden szavát.Milyen képességről beszélhet?
-Az alakváltás képességével,természetesen. - mondta úgy,mintha egyértelmű lenne.
A lélegzetem benn akadt tüdőmben,szívem őrült vágtába kezdett. 
Már tudtam mi történt velem. Villámcsapásként ért a felismerés.
Viszont lenne egy rövid kérdésem.
Ez,hogy lehetséges?