17.fejezet

Bella szemszöge

A baljós légkör,ami eddig is itt volt körülöttünk nem apadt el. Egyszerűen éreztem magam körül a gonosz jellegzetes auráját.
Abban a pillanatban vettem csak észre,hogy egy szinte már észrevehetetlen karmolás van a kezemen.
Mi okozhatta,hogy kerülhetett oda?Ezeket a kérdéseket tettem fel magamban legelőször.Sokat nem foglalkoztam vele,hiszen alig lehetett már észrevenni.
Mikor a falka egyik pillanatról a másikra abbahagyta a beszélgetést rögtön észrevettem,hogy, Cullen család lépett elő a fák takarásából,majd lassan,komótosan oda ballagtak hozzánk.
Nem tudom,hogy  azért sétáltak ilyen lassan,mert nem akartak elhamarkodott lépéseket tenni és mindent szépen sorjában át akartak gondolni, vagy azért,mert még nem is sejtették,a titkuk rég kiderült és már előttem is feltárult a lepel az ő világukról.
A távolságot tartották,legalább 10m volt közöttünk.
Mint mindig, Carisle lépett elő közülük,ezzel képviseltetve a családot.
- Hallottuk a kiabálást,és a sikolyokat.Emmett fiam pont erre járt khmm...sétálni,és megérezte azt a jellegzetes szagot,de ahogy látom elégettétek a... cafatokat..-itt gyors pillantást vetett rám,amit először nem értettem miért tette,de most már bizonyosodni látszott az elméletem,miszerint fogalmuk sincs arról,hogy mindennel tisztában vagyok.Még nekem is eléggé sántított az elmélet miszerint a nagy mackó testű Emmett sétálgatni megy.Kicsit sem átlátszó.
-Nem kell képletekkel beszélned vér szívó, a kis csaj mindent pontosan tud,olyat is amit nem kellene.-mondta még mindig hevesen Paul,a nagydarab.
-Elmondtátok neki?!-csattant fel Jasper, akiről már annyit hallottam Alicetől.Barátnőmtől eltérően és egyáltalán nem ítéltem el.Nem vetettem meg őt ilyen semmiségekért.Ölt?Hát ez van!Mindenki követ el hibákat nem?Ez pedig még hibának sem mondható,csekély kis apróság.
Uram Isten!Miket beszélek?!!Mintha nem is én lennék.Ezeket az égbekiáltó ostobaságokat én mondtam?
Zavarodottan megráztam a fejemet,hogy kiűzzem magamból ezeket a bűnös gondolatokat,majd ismét ráemeltem a tekintetem a falkára,akik már alig tudták türtőztetni magukat.
-Már az elejétől fogva tudta!Még,hogy mi mondtuk el  neki?Előbb fecsegnétek ki ti,mocskos vérszívók!-hát igen.Paul már csak ilyen,még csak ma találkoztam vele,de már kiismertem.Ő veszti el legkorábban a fejét,rendkívül hirtelen haragú.
-Paul!-intette hátra Sam az emberét,tudta,hogy az lenne a legrosszabb,ha összekülönböznének most a vámpírokkal.Okos,és megfontolt volt,nem hiába ő a vezér.
-Akkor honnan tudtad meg?-emelték rám a kíváncsiskodó tekintetüket.
-Erre mi is kíváncsiak lennék,arra pedig még inkább,hogy ő kicsoda.-mondta Sam és kezével csapzott barátnőmre mutatott.
Most mi legyen? Többször is feltettem magamban a kérdést,de választ egyszer sem kaptam rá.Egyre türelmetlenebbé váltak, míg én egyre nyugtalanabbá.Nem akartam elmondani nekik az igazságot,nem bíztam még bennük annyira,és ez nem is egyedül engem érint. Na és persze nem is tudtam volna nekik kielégítő választ adni,hiszen én sem tudtam mi történt a drága Alicevel.
Ajkaimat már összeharapdáltam,és ha még ez nem lenne elég rettenetesen izzadni is kezdtem,homlokomról már szinte patakokban folytak le a sós cseppek.
Helyzetemen az sem segített,hogy a szőke szépség,Rosalie már kezdte a gúnyos megjegyzéseit,aminek a többségét elengedtem magam mellett,de tudtam,hogy látják rajtam a bizonytalanság feltűnő jeleit.
Még mindig nem tudtam semmit sem mondani,ezért mint aki belevág abba a bizonyos hosszú történetbe igen lassan feltápászkodtam a földről,leporoltam magam tetőtől talpig, és ha ez még nem lenne elég hergelésükre,még a hajamat is szépen lassan megigazítottam.Nem siettem el semmit,nem láttam értelmét.
Fogalmam sem volt mit fogok mondani,de gondolatban már az összes élő teremtményhez fohászkodtam.
-Nos,hát az úgy kezdődött,hogy..-és valami megmozdult. Ohh köszönöm teremtő Atyám,hogy ilyen helyzetekben mindig mellettem vagy.Várjunk csak,mi is mozdult meg? Ránéztem a többiekre akik nagyon feltűnően vizslatták a helyet,ahol barátnőm volt.
Oda fordítottam a tekintetem és észrevettem,hogy már eszméleténél van.
Először megilletődött a nagy tömegen,aztán mintha semmi sem történt volna körbejáratta tekintetét és álmélkodva figyelte a falka tagjait,mintha azok valami csodás teremtmények lennének.Végül rám emelte csillogó feketében pompázó szemeit.Aggodalommal figyeltem rezzenéseit,hiszen akármivé lett,akkor is ő a legjobb barátnőm,legalábbis ezt mondta lényem nagy része.
A másik kicsit sem volt megértő.
Legjobb barátnő ide vagy oda,akkor is egy szörnyeteg lett.Nézd meg!Süt róla,hogy milyen gyilkoló géppé változott,olyanná,mint ők-mutatott a tömegre.-Ilyenre akarsz a továbbiakban is támaszkodni?-az ördög..
Ugyan már,csak a kinézete változott meg.A vérfarkasok meg igazából nem is ölnek embereket,csak azokat védik a vámpíroktól.Testőrök,akik életüket a védelmezésre áldozzák fel.Ők becsületre méltó hősök,nem elítélendő szörnyetegek.-kezdett el vitatkozni az angyal.
Mint abban a szörnyen unalmas filmekben,amikor a főszereplő vállán egyik oldalt az ördög, a másik oldalon az angyal mása ül,és hozzák fel egymás ellen az érveket.Eléggé zavarodott vagyok,ha ilyeneken gondolkozom.
Arra eszméltem fel,hogy barátnőm hatalmasat vonyít,amitől még a hideg is futkosott a hátamon.
Én megmondtam!!-kiáltott fel nagy elégedettségében a rosszabbik énem.
Megtántorodtam,egy rés keletkezett a bizalmamon,amit az ördög kihasznált.
Nedves cseppek indultak le arcomról öntudatlanságomban és már csak azt vettem észre,hogy Alice szélsebesen futva elhagyja a szürke,sivár rétet és már nem látta zavarodott,bűntudatos arc kifejezésemet.
A falka egy emberként fordult hátra és izzó,vádló tekintetüket még mindig könnyeimtől nedves arcomba fúrták.
Talán miattam ment el?-tettem fel magamban az elég egyszerű kérdést.
-Gratulálok,ügyes voltál.Pont ezt mondtam,nebáncsvirág.-szólt szkeptikusan Paul.
-Ezt most mért kellett kicsi lány?-kérdezte bánatosan Embry.
-Gyerünk srácok,menjünk utána.Hagyjuk itt ezt a szánalmas bandát-szólt higgadtan mégis parancsolóan Sam.
Ezzel elindultak abba az irányba,amerre barátnőmet látták  eltűnni.
Egyedül maradtam a vámpírokkal.Maguk mögött hagytak,egyedül,kiszolgáltatva a Cullen családdal.
-Hát azért ez kegyetlen volt.Nem ezt vártam volna tőled.Lehet,hogy mi sem úgy reagáltunk ahogy kellett volna,  te mégis a barátnője voltál,vagy mi.Most eléggé undorodom tőled is.-sóhajtott egy nagyot a méz szőke hajú,Jasper,Rosalie pedig erősítve a véleményt még heves bólogatásba is kezdett.
-Még te teszel nekem szemre hányást,aki annyi évig öldökölt egy ribanc kedvéért?Aki annyi ártatlan embert megölt,mert bántotta a szemét?Na ne nevettess már!És te Rosalie!Amióta megismertelek egy kedves szó nem hagyta el a szádat irányomba,pedig nem tettem ellened semmit,őszintén sajnálni tudlak a személyiséged miatt.Lehet,hogy kívül szép vagy,de legbelül érzed,hogy ez már magában is kevés-szóltam  vissza indulatosan,és döbbenten vettem észre,hogy szavaim célba találtak,mert mindkettő lépett egyet hátra.
Most jutott el a tudatomig,hogy én 2 vámpírral is kezdtem egy szócsatát,ráadásul olyan titkot kotyogtam ki,amit elvileg nem lenne szabad tudnom,és nem is tudnám ha barátnőm nem bízott volna meg bennem.
Megint elszúrtam,megint.Ennél már nem lehetek szerencsétlenebb.
-Ezt te honnan tudod?-Jasper hangja nyugodtságot tükrözött. El is felejtettem,hogy rajtunk kivül még vannak egy kevesen a területen,akik szintén kíváncsiskodva hallgatják párbeszédünket.
Fülelnek,mintha ezen múlna az életük.Fülelnek,mintha nem lenne más választásuk.Fülelnek,mintha ez valami élethez szükséges tényező lenne,s enélkül eltűnnének,felszívódnának mint aki sosem létezett,vagy esetleg a feledés homályába vesznének.
-Azt nem mondhatom el.Nem az én titkom.-ugyanolyan voltam mint ő.Nyugodt és határozott.Ám válaszom valakit nagyon megérintett.Méghozzá Rosaliet.Ki mást ha nem őt?Ki más kötött volna belém,ha nem ő?
-Akkor minek kotyogod ki más titkát?!Semmi közöd nincs hozzá,hogy a testvéreim vagy esetleg én  mit csináltunk a múltban,vagy akár a jelenben.Semmi közöd nincs hozzánk!Úgy viselkedsz,mintha te lennél mindig a középpontban,mintha minden kizárólag rólad szólna,pedig te itt egy Senki vagy!Érted?Egy Senki!Belecsöppentél ebbe a különös világba és már mindjárt úgy viselkedsz,mint valami herceg kisasszony.Jó lenne ha már végre leszállnál a magas lóról,mert az életben az ilyen viselkedéssel nagyon megbánhatod.Nem mindenki tud majd tolerálni,és akkor megjárod.Egy megvetendő ember vagy,amiért az egyetlen barátnőd titkát az első pillanatban szétkürtölöd.És ahogy ezt észrevettem,ez nem is az első alkalom.Arról pedig ne nyilatkozz,hogy én milyen vagyok,mert fogalmad sincsen.Gusztustalan ahogy viselkedsz.-nem tudtam megszólalni.Ezzel nem tudtam vitatkozni,valahol éreztem,hogy igaza van.Minden szó,ami elhagyta a száját,igaz volt.Nem ez az első eset,hogy elfecsegek valamit,ami nem is rólam szól,de azért talán szerettem volna,ha valaki majd megvéd,hogy valaki majd előlép és azt mondja,ez nem igaz,ez hazugság.Arra számítottam,hogy ez a valaki Alice lesz,de semmi sem történt.Senki sem lépett elő a fák takarásából,és védett meg.Pedig Ő mindig mindent megadott nekem kérés nélkül,ő mindig megvédett mindentől.Túlságosan rá támaszkodtam és közben én semmit sem adtam neki.
Mikor válhattam ilyenné?Ilyen gátlástalanná,aki mindenkibe beletipor és mindet elfecseg?Eddig megbízható,titoktartó embernek gondoltam magam,ám ez a kis fejmosás alapjaiban megrengette elképzeléseimet.
De akkor milyen vagyok én valójában?
Be kellett vallanom,hogy a szöszinek sok mindenben igaza volt velem kapcsolatban,de mi lesz ezután?
Ahogy észrevettem Rosalie szólásra nyitotta még a száját,gondolom azért hogy további sértő megjegyzéseket tegyen rám,de a bronzvörös hajú fiú,aki eléggé nyúlánk és sovány volt leintette.Ő,aki első találkozásunkkor még a tekintetemet is kerülte,és csak gyűlölködő pillantásokban részesített,most elszigetelt a mocskolódó szavaktól,és egy gátat húzott menedékképpen,ami meggátolja a szavak továbbhaladását.
Egy halk "köszönöm" hagyta el a számat,amit nem is biztos,hogy hallott,bár az ajkain húzódó fél mosoly talán a  "szívesen"-nek felelt meg.
A szöszi idegesen karba fonta kezeit,majd inkább visszavonulót fújt és belebújt kedvese ölelésébe.
Emmett olyan elégedett képet vágott,mint annak a rendje,a többiek meg csak mosolyogtak a helyzeten,egy darabig.Aztán ideges tekintetüket az erdő felé fordították.
Szinte láttam ahogy a feszültség szikráit szórják a már így is kopár rétre.Ahogy már így is hófehér bőrük árnyalatokkal lesz még fehérebb,mintha valami szellemek lennének.
Sóhajtva vettem tudomásul,hogy ma nagyon nincs szerencsém.Ma bizony széles ívben elkerült.
Na..kíváncsian várom vajon most  mi közeleg.

Alice szemszöge

Még mindig magamba voltam zuhanva.Rendben,értem én már,hogy vérfarkas lettem,vagy micsoda. Csak azt nem,hogy ez hogy történhetett és mért pont velem?
Bár,már semmin sem lepődöm meg,már rég rá jöttem,hogy bármi lehetséges.
Isten ennél jobban már nem tud verni.Talán a sátánhoz vagy az ördöghöz kellene imádkoznom?
Ők meghallgatnák vajon kéréseimet?
Bolondság.
Mindent töviről hegyire elmeséltek,az hogy-hogy lehet átváltozni,mikor kell vigyáznom ki van körülöttem,elmondták a szabályaikat...és bla..bla..bla..Őszintén megmondom csak az első szóra figyeltem,nem nagyon érdekelt az ő kis élettörténetük.
Vajon mit csinálhat Bella?Ő kivel beszélgethet?Még mindig meg van ijedve?
Aggódtam érte,mert még sosem voltunk ennyi ideig külön.
Mégis,ahogy viselkedett,mintha egyáltalán nem is ismerne.Csalódott voltam.Már rég ki ismerhetett volna.
Nekem ő mindennél többet ér,őt nem tudnám bántani.Őt sohasem bántanám.Nem,őt nem.
Ő az én családom,az én menedékem,az egyetlen hely ahol elbújhatok a világ elől,az az a hely,ahol ő ott van.

Furcsa azonban nagyon ismerős illat csapta meg az orromat. Körbenéztem,de mindenki a meséléssel volt még mindig elfoglalva,így hát elintéztem egy "biztos csak én képzelem"-mel,de egy idő után már nem tekintettem semmiségnek.
Az irritáló szag még  mindig nem múlt el,sőt egyre intenzívebben éreztem.
Még abban a percben  tekintetem elhomályosodott és megint a látomások világában voltam.
Ugyanazon a réten voltam,ahonnét pár órája elszeleltem.Még mindig árasztotta magából a veszedelmet,semmi sem változott.
Szerintem ez a jelenet rögtön távozásom után zajlott,hiszen még láttam a falkát amint eszeveszetten rohan a semmibe,utánam.Kíváncsian szemléltem az utána következő eseményeket,de pár percig síri csend honolt,amit az ott maradt félek közül senki sem akart megszakítani.Amikor már azt láttam,hogy Carisle szóra nyitotta a száját,reménykedni kezdtem,hogy lesz valami érdekes,de helyette Jasper szólalt fel.
-Hát azért ez kegyetlen volt.Nem ezt vártam volna tőled.Lehet,hogy mi sem úgy reagáltunk ahogy kellett volna,  te mégis a barátnője voltál,vagy mi.Most eléggé undorodom tőled is.-szólalt meg fennhangon és a szöszi testvére még erősítette is bólogatásával.
Mit képzelnek ezek magukról?Főleg Jasper?!
Hmm?!A kis mitugrász,nagyképű tahó,aki egy senkiházi kedvéért gyilkolt,ő aki az ördög jobb keze volt akkor?
Gyerünk Bella,leckéztesd meg!
A dolgok jól haladtak,amíg Rosalie fel nem szólalt.Egészen addig Bella uralta az egész helyzetet.Egészen addig úgy hittem,még a végén bántódása esik elhangzott szavai miatt.
Mikor beszélni kezdett éreztem a dühét,hallottam minden gondolatát,de nem csak neki,barátnőmnek is. Nem is gondoltam rá,hogy ez miként lehetséges,csak hallgattam.
Több helyen is vitatkoztam a szöszivel,de tudtam ő nem hall engem. Egyre ingerültebbé váltam,feldühített az amilyen jelzőkkel Bellát illette,ő meg még egyet is értett vele!
Feladta a harcot,pár hazug szó miatt.
Aztán új képkockák jelentek meg szemem előtt,szélsebesen váltogatva egymást.Oda kellett figyelnem,hogy mindent úgy értsek,ahogy azt lelkem szánja.Hiszen a látomások lelkünk mélyéről jövő üzenetek,legalábbis azt hiszem.

A beszélgetés elhalt,gyötrelmes arcok kerültek látóterembe.
Aggódás,féltés volt szemeikben,míg Bella értetlenül forgatta a fejét hol jobbra,hol balra.
Ugyanazt a szagot éreztem,a kesernyés,irritáló szagot.
Végül a fák rejtekéből előbújtak a szagot árasztó ismerősök,gonosz,győzelemittas mosollyal arcukon....