14.fejezet

"Minden este elalvás előtt hazudunk magunknak és várjuk a reggelt amikor naivan azt hisszük, hogy minden valóra vált."

Bella szemszöge
Szinte láttam,ahogy barátnőm arca egyre sápadtabbá válik,homloka egyre jobban tüzel.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle elég hangosan.
Viszont szavaim nem érték el őt,mert egyik pillanatról a másikra ölembe hullott.Törékeny testét szorosan magamhoz vontam,hogy érezze,mellette vagyok,hogy érezze rám számíthat.
Óvatosan visszafektettem a kanapéra,majd gondosan betakargattam.
Kimentem a konyhába,levettem egy rongyot az akasztóról bevizeztem majd visszasétálva ráraktam Alice homlokára.Ámde,mikor ismét ellenőriztem hőmérsékletét, azt vettem észre,hogy teljesen normális lett.Pedig fogadni mertem volna,hogy az előbb szinte tüzelt!
Vajon kezdek megbolondulni már én is?
Bár,a vámpír dolog után már semmin sem lepődöm meg,akármilyen furcsa is.
A vizes ruhát még mindig döbbent állapotomban visszavittem, majd felraktam egy kis teát.
Az mindenen segít!

Akkor még nem tudtam mit beszélek.Még nem tudtam,hogy valójában mi is baja Alicenek.Naivan azt hittem,hogy egy kis megfázás,hogy egy kicsit meghűlt.Legmerészebb álmaimban nem gondoltam volna,hogy ez történik vele,viszont a Sors ismét beleszólt az életünkbe.

Citromos teával  a kezemben indultam vissza a kanapéhoz,ahonnan már eltűnt barátnőm.
Pár másodpercig szinte fel sem fogtam a történteket.Azután esett csak le,hogy mi is történt,és a felismerés hatására minden ami a kezemben volt, nagy csattanással a földön landolt.

Mi?!! Eltűnt?!!Mégis hova mehetett?!Vagy elvitték?!
Gondolatok ezrei cikáztak fejemben,a pánik eluralkodott rajtam.
Miután átkutattam az egész házat,szinte kitéptem az ajtót a helyéről,úgy indultam a keresésre.Egy rövid ujjú pólóban és egy háromnegyedes nadrágban.Mondhatom jó párosítás.
Nem érdekelt a jeges fuvallat,ami arcomba mart.Nem érdekelt az sem,mikor már harmadszorra estem el egy kiálló gyökérben,felhorzsolva ezzel vékony bőrömet.Még a rám törő hányingert sem vettem tudomásul,,amit a vér látványa okozott.Illatától olyan mértékű undor lett úrrá rajtam,hogy megszédültem,az utolsó másodpercben viszont sikerült megkapaszkodnom.
Nem értettem miért érzem nedvesnek az arcom.A választ viszont hamar megtaláltam rá.
A faág felsértette az arcomat,s a kiserkenő vér könnyeimmel keveredve lehullott a földre.

Egy réthez értem,amikor megláttam végre.Csak az zakatolt a fejemben,hogy megtaláltam végre és semmi baja nem volt.Legalábbis látszólag.
-Alice,mi a baj?Miért jöttél el egy szó nélkül?-mérges voltam rá,amiért ilyen helyzetbe hozott.
-Sajnálom,de ki kellett jönnöm.Úgy éreztem bent,hogy majd meg fulladok.Nem bírtam,olyan meleg volt-egy pillanat alatt elszálltak belőlem a negatív érzések,bár aggódalom még jócskán maradt bennem.
-Értem,de most menjünk vissza,nem tesz jót ez az időjárás.Még a végén rosszabbodik a helyzeted.Ma még elmegyünk orvoshoz!-lassan közeledtem felé majd karon ragadtam.
Ekkor különös érzésem támadt,de nem csak nekem...
A mókusok akik eddig szorgalmasan gyűjtögették a télire valót,most minél gyorsabb tempóban próbáltak odúikba húzódni.A kis résen,ami kilátszott  kikukucskáltak,s szemükkel mintha azt sugallták volna:Fuss!Fuss,amíg teheted,amíg van esélyed a menekülésre.
Még a madarak is szélsebesen repültek el a veszedelmes helyről.Néha letekintettek,de már szinte ott sem voltak.
A levegő benn akadt a tüdőmben,amikor lassú léptek csapták meg a fülem,de úgy látszik nem csak én hallottam,Alice ha lehet még sápadtabbá vált.
Már épp kezdtem volna el nyugtatni olyan szavakkal,amit én magam sem hiszek el,mit én sem gondolok komolyan,mikor 3 kísérteties alak lépett elő a fák takarásából.
Két férfi és egy nő alakját tudtam kivenni olyan messziről.Mintha még a természet is érezni a jelenlétüket,a köd leszállt,s vele együtt egy baljós légkör telepedett a rétre.
Tudtam,már semmi jó nem történhet velünk.Akármerre járunk vámpírokba botlunk bele.
Már csak ez hiányzott.Ez már csak olaj volt a tűzre.
Szinte hallottam magam előtt az ördög gonosz és kárörvendő kacaját,s látom amint szemeimbe az suttogja:
Lesz ennél még rosszabb is!
A szörnyetegek éhes tekintete semmi jót nem sejtetett,de már végleg bele törődtem a sorsomba.Pillantásuk egy életre belém itta magát.

A reményem végleg elszállt.

Alice szemszöge

Égett.
Mindenem égett.Mintha vérem minden egyes cseppje izzó láva volna.Mintha minden egyes lélegzetvételem
maró fájdalommal járt volna.
Lázam volt,nagyon magas lázam,ezt jól tudtam,viszont ezután a legrosszabbat tettem.Kimentem a védelmet nyújtó házból.
A békés,meleg házból.
Látszólag én hamarabb meghallottam a léptek zaját,mint Bella,viszont elmenekülni így sem tudtunk volna.
Mikor ő is észrevette közelebb húzódtam hozzá,mert már láttam rajta a reménytelenség jeleit.
Az élen egy olajbarna bőrű,fényes fekete hajú férfi közeledett.Még csak most láttam először,de már én is tudtam,hogy ő a másik kettő vezetője.
A nő következett kinek rikító,vörös hajában levelek és fa ágak díszelegtek.Igénytelensége már az én szememet bántotta.Őt már messziről kiszúrtam,oly annyira feltűnő volt.Haját olykor a szél meglebbentette,de különösebben nem foglalkoztatta semmi,egy rezdülés sem volt látható arcán,viszont járását egy párducéhoz tudnám hasonlítani.Ő egy igazi ragadozó volt.
A sor végén megfontolt léptekkel haladt a második férfi.Szeme szikrázott.Alacsonyabb volt,mint a vezetőjük,sötét szőke haja illett merev arcához.
Ami mind hármójukban közös volt,az a már megszokott vészjóslóan mélyvörös szem.Úgy éreztem egészen belém látnak.Kecses lépteik olyanok voltak mintha nem is a Földön járnának,kecses és mégis ünnepélyes hatást keltő.Ámulattal figyeltem minden egyes lépésüket,mozdulatukat.
Vagy talán nem is ámulat volt ez az érzés?
Ahogy elnéztem őket egyre rosszabbul éreztem magam,mélyről jövő forróság töltötte el testemet,ami az utolsó pillanatban visszahúzódott.Egyre melegebb voltam,tudom,mintha egy élő kályha lennék,s ezzel együtt egyre ingerlékenyebbé váltam.
Öltözékük farmer és egy itt-ott elkopott ing volt.Mintha be akarnának olvadni a tömegbe,bár ez teljességgel lehetetlen,hiszen ha valaki belenéz szemeikbe rögtön tudja,hogy ők bizony nem emberek.
Mezítláb voltak,mint az állatok.

Zavart az,hogy itt vannak.Zavart,hogy így néznek és nyájasan mosolyognak.Az egész lényük zavart keltett
bennem.
A legelöl haladó sötét hajú idegen üdvözölt minket,s bemutatta társait is.
-Üdvözöllek benneteket.Én Laurent vagyok, ő itt Victoria-mutatott maga mögé-és ő itt James-ütögette meg a vállát a közülük is legkegyetlenebbnek tűnő vámpírnak.Érdekes volt,mintha francia akcentussal ejtené ki a szavakat.
Az egész úgy hatott,mintha még játszadozni akarnának a prédákkal uzsonna előtt.
Na ebből nem esztek!-kiáltottam magamban és szememmel is ezt sugalltam feléjük.
A vörös folyton az egyik férfit pásztázta tekintetével,mintha valamit le akarna olvasni róla,de őt egyáltalán nem érdekelte semmi,tudomást sem vett a hátába fúródó szúrós.Átható nézésével mintha felnyársalt volna.
Miután a vezető látta,hogy nincs ínyünkre beszélgetni,lassan folytatta monológját.
-Nos,nem gondoltuk volna,hogy pont itt bukkanunk halandókra,de legalább nem kell messze mennünk vadászni.-várt.Gondolom valamilyen reakciót akart kiváltani belőlünk,ezért fogalmazott így.Viszont mi a legkisebb jelét sem mutattuk lelkükben tomboló határtalan félelemnek.
Ezt az örömöt nem adjuk meg nekik
Már egy jó ideje szemezgethettünk egymással,amikor Victoria és James egyre türelmetlenebbé vált,ezt olykor-olykor kivillanó pengeéles fogsoruk bizonyította.
Talán eljött  vég?

Felirat hozzáadása