20.fejezet

Bella szemszöge

A terv elég kezdetleges volt,mégis bevált,de nem úgy,ahogy arra én számítottam.Nem úgy,ahogy azt már előre  elképzeltem,de végül is a végeredmény ugyanaz lett,de ez már csak később esett le.
Menjünk is vissza pár másodpercet..

Mikor megláttam gúnyos vigyorukat és ahogy valaki már a hasát fogja a nevetéstől, olyan dühbe gurultam,hogy még tekintetem is elhomályosodott.Minden olyan közel volt,mégis olyan távolinak tűnt,mintha távcsőn keresztül figyelném az eseményeket.Testemet furcsa bizsergés járta át,s egyre jobban élveztem-e különös érzést.
Erőt adott.
Erőt,amelyre már oly régóta áhítatosan vágyok.
Nem is hitten,hogy ilyen lehetséges.Nem mertem hinni,és ez is volt a legnagyobb baj.
A legnagyobb hibám,amit életemben megtehettem.

Elképzeltem ahogy a bot,ami még mindig felhorzsolt kezeimben volt,olyan éles karddá válik,amely még a vámpírok bőrének keménységét is felülmúlja.A gyenge emberi erőmmel tudnám őket  a pokol legmélyebb bugyraiba küldeni,hogy életük végéig ott sínylődjenek egyedül,magányosan,magukra hagyatottan,ahogy egykoron én is éreztem magam hosszú időn keresztül.
Nem akarok ugyanaz a szánalmasan gyámoltalan lány maradni.
Nem akarok esetlen lenni,akibe mindenki kénye-kedve szerint belerúg,amikor úgy gondolja.
Nem akarom,hogy az emberek úton,útfélen rajtam nevessenek.
Azt akarom,hogy mindenki elfogadjon úgy,ahogy vagyok.
A testem még az előbbinél is jobban égett.
Perzselt.
Ismét előbukkant a pajzs,ami már egyszer megmentette életem.A pajzs,ami biztonságot nyújt.A pajzs,ami még a ragyogó naplemente gyönyörűségét is felülmúlja.
Egy aprócska öröm,mely mások számára talán nevetségesnek tűnhet,számomra mégis az élet legnagyobb ajándéka.
Viszont most ez az 'ajándék' furcsa módon kezdett felvenni egy másik formát.Egy másik alakot,hogy megvédhessen.
Másodpercek töredéke alatt tűhegyes dárdaként fonódott körém,minden egyes pontomat ezzel védve.Úgy látszik ezt mást nem vette észre,mert még mindig ugyanolyan pózban,nyugodtsággal röhögtek ki teli torokból.

Nem tudtam mit cselekszem,mintha önkívületi állapotban lennék.Csak lebegnék,mintha nem is én irányítanám a testemet.
Most mégis azt éreztem,végre az történik amit én akarok.Úgy,ahogy azt én akarom,ahogy azt elterveztem.

Én mindig nyílt és egyenes voltam mindenkivel,de valahogy mindig félreértették a mondanivalómat.
Meg kellene tanulnom,hogy kell szavakba öntenem a gondolataimat,de ehhez ismerkednem kellene,ami számomra már lehetetlen.A száj tényleg a szerencsétlenség nyitja.

Alex nem érezte a veszélyt,amit egész lényem sugárzott felé.Nem érezte körülöttem a baljós légkört.
 Teljesen nyugodtan kezdett felém közeledni,én pedig egyre gyorsabbra vettem a tempómat.Láthatta az elszántságot a szememben,ugyanis egy pillanatra megtántorodott,mintha mégiscsak tartana tőlem,bár szerintem ő maga sem gondolta komolyan,hogy árthatnék neki valamit is.Nem gondoltam bele,hogy működni fog-e vagy sem,hogy hatásos lesz-e,vagy sem.Egyáltalán nem gondoltam semmire,elmém teljesen kiürült,mint amikor még gyerekként nem töprengsz el semmi komoly dolgon,csak csinálod.

Érezned,kell,hogy hogyan csináld,ez az igazi erő lényege.

E/3 szemszög
Mintha nem is én lennék.-futott át messze egy halandó agyán a képtelen gondolat,egy meseszép, hatalmas lomb erdővel közrefogott rét közepén,miközben futott a végzete felé.A végzete felé...
Amikor emberi élete egyik sors fordulójához érkezett.Minden most fog eldőlni.
Vajon túléli?Vagy meghal?..
A dolgok mindig zavarosak voltak számára,viszont volt egy biztos pont egy ember társa személyében.
Ám amikor minden összekuszálódott,a dolgok még zavarosabbá váltak.
Mégis meddig folytatódik még ez a céltalan utazás?

De most térjünk vissza a kérdéséhez.
Hogy lehetne valaki más,amikor érzi azt a rengetek sok fájdalmat és kínt?Amikor már annyi mindenen ment keresztül?
Érzi ahogy az éles követ sorra nyesik fel vékony bőrét,s ennek eredménye képpen egy vér csíkot húz maga után.
Érzi a torkában azt a fojtogató gombócot,ami nem engedi,hogy egész lénye kiteljesedjen,ami ismét visszahúzza a magabiztosságból az örvénylő kétségbeesésbe.

Érezte a vibrálást aziránt a bizonyos fiú iránt is,aki először annyira ellenszenvesnek tűnt.
Kinek szemében 100 év fájdalma ül.

Érezte a család iránt azt a különös szimpátiát,amit próbált megmagyarázni,de egyáltalán nem sikerült beazonosítani.Még amikor az undok Rosalie-ra gondolt is,szíve környékét melegség járta át.Személyiségünket a velünk történt dolgok befolyásolják és a halandó most értette meg igazán,hogy nem ő az egyedüli aki igazán szenved.
Nincs egyedül.

S amikor Alice képmása ül szemei elé,érzi azt a mérhetetlen szeretetet ami egészen szíve mélyéről jön.
Ami eltávolítja a zavaró gombócot,s ha egy kis időre is,de erősnek,legyőzhetetlennek érzi magát.

Ismét teljes lendülettel fut.
Kezében csak egy itt-ott eltörött bot volt,mégis úgy nyújtotta ellensége felé,mintha annak végzete lenne a kis bot.
Valami olyat akart csinálni,ami számunkra elképzelhetetlen.
Ami számunkra el érhetetlen.
Szemében már nem csillan fel a megtántorodás szikrája,s nem bizonytalanodik el,mikor a vérvörös tekintetű szörnyeteg közeledni kezd felé szépen,komótosan,közben meg-meg hátrálva.Már messziről lerí róla,hogy ő kevésbé sem olyan magabiztos,mint az ember.
A hóhér hadsereg ügyet sem vet a két alakra.Csupán idő vesztegetésnek gondolják ezt a kis játékot,de nincs mit tenni,Aro parancsára jönni kellett.
Vagy engedelmeskedsz,vagy meghalsz.Ez a szabály érvényesül a kastélyban.Az elején ezt már el kellett dönteni,s mindenkiben tudatosulnia kellett,nincs más választás.
Itt nincs arany középút.
Az egész életük egy végtelenségi tartó háború.Egy háború,aminek sosem lesz vége,hiszen örök életűek.
De mi ellen is folyik leginkább a harc?
Ez egyszerű.
Önmaguk ellen.

Alice szemszöge

Percek óta lapulunk egymás mellett a fűben.Tétlenül,feleslegesen.
Hitetlenkedve hallottam a párbeszédet,és még jobban meglepődtem amikor Bella megindult nem is akárhogyan Alex felé..Nem láttam még Bellát ilyennek.Soha.
Az aggodalom már nem hagyott egy helyben.Nem tudtam a fűben bujdosni ilyen helyzetben.
Nem ment bármennyire is kényszerítettem magamra a lehetetlent.

Azt mondják, amikor valaki egy teljességgel lehetetlen dologgal kerül szembe,még azelőtt,hogy agya bármilyen érzelmi reakciót mutathatna, egyszerűen..lefagy.