26.fejezet

Alice szemszöge

Mondhatnám,hogy az edzés jó volt.Meg,hogy pompás.Meg ilyesmik..
Inkább azt mondom,hasznos volt,mert igazából szinte vért izzadtam egész idő alatt.
Kin keservesen szenvedtem végig azt a pár órát,amit az edzéssel töltöttünk,bár nekem inkább egy örökké valóságnak tűnt.
A lábaim már lüktettek a sok erőlködéstől,míg a kezeimet már nem is éreztem enyémnek.Mintha csak egy élettelen részem lógna mellettem,míg  vonszolom magam után.
Jacob nem kímélt.
Minden olyan mozdulatot megmutatott ami hasznomra válhat majd,Jasper pedig a technikámat elemezgette.
Sok időt nem töltöttem vele,mert akárhányszor a szemébe néztem elbambultam.
Néha furcsa dolog is történt.
Pár másodperc alatt lejátszódott előttem minden,láttam,hogy fog támadni,ugrani,harapni a mellém rendelt vérfarkas,így semmi nem ért felkészületlenül.
Jake eléggé meglepődött,hogy így is lehet használni a képességem,aztán vállat mond,és lazán kijelentette:
 'még jó,hogy nem vagyunk ellenségek" röhögött a saját viccnek vélt szavain.
Zúgott a fülem a sok "gyorsabban még" "magasabbra ugorj" " adj bele több erőt,vagy nem éred el" kiáltásoktól.
Miután Jakel befejeztük a kiképzést Jasper lépett elém.
-Most én következem,Jacob már megtanította a legtöbb farkas módszert,de azt is meg kell ismerned,hogy mozognak a vámpírok.-mondta ő.-Először figyeld meg,készíts tervet,csak azután támadj,ez az én szabályom-mosolyodott el.
-Örülök,hogy te nem rohansz fejjel a falnak-ismertem be saját magamnak,mert az egészből ő csak egy értelmetlen üvöltést hallott.
-Hát,oké.Akkor kezdjük.-lépett előre Jasper és azután már csak a lázra emlékszem,ami égette a testemet.

Bella szemszöge

-Na jó,szerintem el kéne kezdenünk.-mutattam a már vagy 10 perce folyamatosan egymást püfölő párokra,akik ügyet sem vetettek ránk,meg az értetlen fejünkre.
-Rendben,rendben,hogy akarod kezdeni?Először fussunk köröket bemelegítésnek?-dobta fel a témát Embry,bár én nem igazán erre számítottam.És úgy látszik a másik csapattárs sem..
-Hatalmas ötlet!Fussunk köröket,hogy fitt és egészséges legyen!Majd olyan gyors lesz,hogy elfut a Volturi elől!Talán még egérutat is adnak neki,hogy kényelmesebb legyen!-gúnyolódott Edward.
Na jó én sem nagyon támogattam az ötletet,miszerint futkosnunk kéne felkészülésképp,de  azért ez így kimondva kicsit erős volt.
-Hé,hé!Én csak jót akartam vérszívó!Amúgy meg az egész a ti hibátok!Minek léteztek?-szállt be a harcba a vérfarkas fiú is.
Hát nem nagyon így képzeltem ezt az egészet.Kivontam magam a beszélgetésből egy ideig,de egy idő után betelt a pohár.
Teljes hangerőből felordítottam,hogy ideje abba hagyni,és elkezdeni hasznosabban tölteni az időnket.
Támogatták az ötletet,mert már vagy egy órája nem csináltunk mást,csak veszekedtünk.
Könnyen lehet rájuk hatni egy kétségbeesett fejjel,meg a szipogó hanggal.
Nem kezdtem el mesélni a további opciókat,így simán intettem egyet Embrynek,hogy változzon át,Edwarnak meg,hogy nyugodjon egy kicsit már le.
Ismét elkezdtek marakodni,bár nekem nagyon úgy tűnt mintha a vámpír dünnyögne magában.
-Na már tényleg elegem van belőletek!Vagy befejezitek,vagy elmegyek egyedül.-intettem le őket dühösen.
-Jó,kezdjük.-bólintott egyet Edward.
Elég sokáig bajlódtunk azzal,hogy előhívjam rendesen a pajzsot,majd mikor ez már akadálytalanul ment,formálnom kellett.
Edzés végére olyan szintre jutottam el,amit nem hittem volna.Már nem kellett üveg,bot vagy egyáltalán más haszontalannak tűnő tárgy amivel támadni tudtam volna.
Úgy irányítottam az erőmet,mintha tényleg az enyém volna.
És ez az igazság,az enyém is volt.

Miután mindenki elég ramaty állapotba került visszakullogtunk a házba.Már akinek volt ereje sétálni..én például arra sem emlékszem,hogy kerültem be a nappaliba,a kényelmes fotelba .
Az agyam a lábammal együtt lezsibbadt,gondolkodásra ,de még beszédre sem tudtam volna rávenni magam,akkor sem ha akarom.
A karom minden egyes pontja sajgott annyit kaszaboltam a karddal,amit a többiek nem láthattak.Mert csak én láttam  azt a gyönyörűséget,mert enyém volt a képesség,ami másnak nem  adatott meg.
Ahogy Alicera ránéztem örömmel konstáltam,hogy ő sincs jobb állapotban nálam,üveges tekintettel mered maga elé és jól tudom,hogy most nincs "transzban",ahogy azt Emmett barátunk mondta.
-Na jóóóóó!Rossz rátok nézniiii!Elég lesszzz már!Tegye fel a kezét aki társasozni akar velem,de ezt csakis a különleges alkalom miatt!-ajánlotta fel a nagy mackó úgy,mintha valami őrült nagy szívességet tett volna ezzel nekünk.
Na persze szívesség..Ahogy a többiek unott tekintetét elnéztem nemhogy társasozni nem volt kedvük,de még lélegezni sem.
Persze ezt sokan nagyon nehezen értik meg.
Na meg,nem is igazán sokan lélegeznek ebben a helyiségben,ami azért kicsit frusztráló egy idő után.
-Na ne már!Milyen unalmas banda vagytok!Még szórakozni sem akartok!-én már nem azon döbbentem meg,hogy a barátunk milyen gyerekes,hanem,hogy neki még mindig van energiája ilyesmikre.
Ez vajon egészséges?
Mindenki hallgatta még pár percig az érveit,a sokszor már zavarbeejtő érveit,aztán Esme barátságosan hozzánk szólt.
-Menjetek,pihenjetek csak,már beágyaztam nektek fent.A fiúk majd megmutatják a szobákat.-szólt fáradtan.
-Mi lassan megyünk.Egész nap elvoltunk,már biztos aggódnak értünk is.Holnap hányra jöjjünk?-kérdezte lecsukódó szemekkel Sam.
-Szerintem holnap is délután gyakoroljunk,így reggel lesz időnk kicsit még pihenni.-mondtam,Alice pedig hevesen bólogatott egyetértését kifejezve ezzel.
Hiába a természetfeletti lét,akkor is egy idő után elfárad a testünk,ha más nem a lelkünk..Vagy mi.
Lehet,hogy inkább a vagy mire szavazok.
Miután Esme felajánlotta a pihenést,és a falka is elment, lassan kullogtunk felfelé az emeletre.
Emmett felajánlotta,hogy felvisz minket,de inkább kihagytuk a lehetőséget mondván "azért annyira nem vagyunk fáradtak,hogy öngyilkos merényletet hajtsunk végre".
Csalódottan vette tudomásul,hogy ebből is szépen kimaradtunk,így ismét megjegyezte,hogy milyen unalmas banda vagyunk.
Ma már másodszorra mondta ezt.
Szép teljesítmény.
Annyira fáradt voltam,hogy egyáltalán nem néztem hova feküdtem le.Nem néztem mi van körülöttem belevetettem magam  a puha ágyba gondolkodás nélkül.
Ez,mint utólag kiderült nagy hiba volt részemről.

Reggel meglehetősen korán ébredtem,ami tőlem igazán kiváló teljesítmény volt,hiszen legtöbbször 10 után kászálódom ki az ágyból,ez azért volt durva most,mert mikor ránéztem az órára hajnali 6:12-t mutatott.
Megkerestem az első fürdőszobát amit találtam és rögtön a tükör elé léptem.
Na igen.pont ahogy arra számítottam.
Gyűrött,kialvatlan fej,borzalmasan kócos haj és táskák a szemem alatt.
Tipikus reggel.
Rendbe szedtem magam és minek után tegnap kimaradt a mosakodás,ma legalább fél órát töltöttem el áztatva magamat.
Lassan felöltöztem,kifésültem a hajam helyén a loboncot majd le bagtattam az emeletről.
Érdeklődve szemléltem a két fiút a kanapén,akik szintén felpillantottak rám.
Egyik kíváncsian a másik meg 'jé felébredt' ábrázattal.Az utóbbi rögtön vissza süllyedt a könyv okozta élvezeteibe.
-A többiek?-találtam meg végre a hangom,bár eléggé megremegett.
-Elmentek vadászni,csak mi ketten vagyunk itthon.-bögött magára Edward,majd maga mellé a búskomor ábrázatú Jasperre.
Hurrá!Hát lehetne ennél jobb?
Egyre jobban megy a cinizmus..
Mi következik ezután?..

25.fejezet

Edward szemszöge

Úgy gondoltam követem Bellát kifelé a teraszra,mert láttam rajta,hogy felkavarták a halottak,bár nem tudhattam igazán,mert létezésem során először az ő fejébe nem látok bele.
Sokáig agyaltam rajta,hogyan is lehetséges ez,de mikor láttam harcolni,világossá vált,hogy valamilyen adottság lappang mélyen benne.
Megtudom érteni a reagálását,hiszen én is így reagáltam a képességemre,vagy akár arra is,hogy vámpírrá váltam.
A képességre,ami sokszor az őrületbe kerget, a gondolatok sokasága miatt.
A képességre,ami mégis számtalan alkalomkor mentette meg az életem.
A vámpír létem miért okozott gondot?Őrök élet,halhatatlanság,szoborszerű szépség.
Csupa jó és tökéletes dolog.De nem minden fenékig tejfel.
Az őrök élet egyedül,pár nélkül rendkívül unalmas és nyomasztó.A halhatatlanság szintén,hiszen ha azt gondolom,hogy elég volt,nem elég leugranom több méter magas szikráról,vagy esetleg órákig tartani a fejem a vízben,hiszen nincs szükségem levegőre,így nem fulladhatok meg sem.
Ebből ugye meg az következik,hogy életben maradok..
De vajon nyűg-e ez,vagy áldás?
Ezt magunkban kell eldöntenünk.Felsorakoztatni a jó és rossz dolgokat,mérlegelnünk kell minden egyes szerepet kapó kis tényezőt,apróságot.

Lassan megkocogtattam a vállát,hogy ne ijesszem őt meg túlságosan.
Csokoládébarna szemeit rám emelte,és úgy tűnt eléggé meglepődött,hogy itt lát.
-Szia-mondtam kicsit elbátortalanodva reakciója miatt.
Ennyire nem várta,hogy kijövök utána megnézni,hogy van?
-Ö..ö..szia-motyogta halkan,alig érthetően.-Talán eltévedtél?A többiek azt hiszem még bent vannak.-mutatott a hatalmas házunk felé,mintha tényleg nem tudnám hol a fenében vagyok.
-Igazából hozzád jöttem,megkérdezni hogy jól vagy-e.Hogy viseled?-kérdeztem most már kicsit bátrabban,mint az előbb.
-Mit?Hogy bérgyilkos vámpírok fognak majd ránk támadni megint,keményebbek,mint ma,vagy azt,hogy ilyen mutáns vagyok?-húzta fel kérdőn a szemöldökét,miközben végig mutatott saját magán.
-Hogy te?Mutáns?Ezt nem gondolhatod komolyan!Csupán kiemelkedsz a többi ember közül,te különleges vagy,úgy mint senki más ezen a világon.Egyedi képesség birtokában vagy,amit nem szégyellni kell,hanem büszkének kell rá lenned,amivel Isten azért ajándékozott meg,hogy megvédhesd szeretteidet és saját magadat is.-szóltam határozottan és komolyan.
Nem tudom mi hozhatta ki belőle a pirulást az arcán,vagy sebes szívverését,de kicsit elbizonytalanított.
Talán megijesztettem és most fél tőlem?
Ezek a nők..Senki sem érti őket.
Már értem mire céloztak a testvéreim amikor ezeket mondogatták.
Lehetetlen kiigazodni rajtuk.
-Köszönöm.-mondta most ismét halk visszafogott hangján.-Ez most igazán jól esett.
De most komolyan mik ezek a kedély változások egyik percről a másikra?!
Hosszú pillanatokig néztünk egymás szemébe,és ezalatt semmire,de tényleg semmire sem gondoltam,és nem is hallottam senkit gondolni.
A külvilág valahogy megszűnt létezni számomra.
Aztán...
Aztán Emmett tört ki az ajtón huncutul vigyorogva.
Már tudtam,hogy vége a csodás  perceknek,a hosszú nyugodt éveknek,mert most elkezdődik az edzés.

Alice szemszöge

Bella után Edward is kiment a helyiségből.Én úgy gondoltam,hogy kicsit magára hagyom gondolkodni,de nem kellene talán mégis kimennem hozzá?
Carisle látta rajtam a vívódást,ezért halványan elmosolyodott.
-Nem kell aggódnod,Edward fiam jól kezeli az ilyesmit.-hangjának selymessége szinte belém ivódott.
-Értem,köszönöm.
-Meg kellene beszélnünk egy-két dolgot.-mondta most már a falka vezére,Sam.-Azt tudjuk,hogy igen komoly képességgel rendelkezel,és mellesleg te vagy a legtermetesebb farkas,ha átváltozol,és nem is akárhogy.Arra a döntésre jutottunk,hogy ha csatlakoznál hozzánk,átadom a vezetést neked,hiszen nyilvánvalóan te egyenesági leszármazottja vagy az alapítónak.Bár azt még nem tudjuk,hogy történt ez,de erre jutottunk.Így hát a kérdésünk a következő: Akarsz hozzánk csatlakozni, Alice Brandon?-kérdezte a hosszú és komolysággal teli monológ után a falka vezére.
A helyzetemet tekintve el kellene fogadnom,hiszen akkor biztos segítenek nekünk legyőzni a következő hadsereget aki ellenünk jön.
Viszont velük szemben lehetek-e ilyen önző és meggondolatlan?
Elvárhatom-e tőlük,hogy kövessenek egy olyan valakit,mint én?Rám bízhatják magukat,az életüket?
És akkor eszembe jutott Julieval folytatott utolsó beszélgetésünk,amikor távoztam az árvaházból.Azután a bizonyos eset után néhányszor próbált kommunikálni velem,megmagyarázni a nyilvánvalót,cáfolni a cáfolhatatlant,de én nem engedtem neki.
Amikor viszont távozni készültem,az utamba vágott és azt mondta:

Nem az a fontos,hogy mások mit gondolnak rólad,és nem is az amit elvárnak tőled.Tudom,hogy haragszol rám,de kérlek hallgass most meg.Az életben sok akadályba ütközöl majd,és nem olyanokba,mint itt.Sokkal nagyobb és komolyabb falakon kell majd átküzdened magad,egyes egyedül,és ez csak akkor sikerül majd,ha az élet által kínált lehetőségeket elfogadod.Minden okkal történik,minden Isten utasítása.Minden lehetőséggel élni kell.Ez nagy felelősség,de hosszútávon a hasznunkra válik,ezt ne feledd.


Élnünk kell vele?Mielőtt felfoghattam volna,számon kiejtettem a választ,ami egész életemre rányomja a bélyeget.
-Rendben,elfogadom.-olyan halk volt,hogy nem hittem,hogy majd valaki is meghallja.ezzel szemben mindenki bólintott.-De ragaszkodom hozzá,hogy csak társvezető legyek,vagy mi a fene.Egyedül nem menne az irányítás.-mosolyodtam el mikor megláttam Sam szemében a csillogást,ő sem akart lemondani a falkájáról,megértem én ezt.
-Köszönjük,Alice-visszhangozták nevetve a többiek,még Paul is küldött felém egy hálás pillantást a tömegből.
-Tök jó,hogy ezt most így megbeszéltétek,de most nem mehetnénk egy kicsit bunyózni?Jajj már annyira várom!-ábrándozott magában Emmett miközben a többiek még a korábbi pillanat hatása alatt voltak.
-Nem annyira szívesen,de egyet kell értenem a fiammal,jó lenne ha már ma elkezdenénk a felkészülést,hiszen nem tudjuk mikor jönnek újból az ellenségeink-igaza volt Carislenak is.
Nem tudjuk mikor jönnek.
Akár holnap,vagy holnapután minden egyes percet jól ki kell használnunk.
-Rendben,felőlem már most is elkezdhetjük.-bólogattam hevesen.
-Jaja,mi is benne vagyunk egy kis balhéban a vámpírokkal!-pacsizott össze nevetve Embry és Quil.
-Van egy kis gondom,viszont-hajtottam le szégyenlősen a fejem miközben köröket írtam le a kezemmel a kanapéra.-Nem tudom,hogy változtam át,nem tudom menne-e még egyszer.
-Héé!Az elején mi is így voltunk vele,de ez tök természetesen jön,gyere,menjünk ki  és megmutatom,hogy egyszerű-húzott magával Jacob.
Jacob,aki az elején kicsit szemtelen volt,most komolyan ezt mondta?!..
Huuh..
-Köszi-motyogtam halkabbnál halkabban ezt a rövid szót.
Kiértünk a ház elé,bár lefogadom,hogy Emmett szinte kisprintelt már,annyira bezsongott a gyakorlás miatt.
Biztos,hogy ennyire örülnie kellene neki?
-Itt elég nagy a tér.Szerintem párokban kellene dolgoznunk.Aliceval és Bellával egy farkasnak és egy vámpírnak is kellene dolgoznia,egyrészt az átváltozás miatt,na meg a képesség fejlesztés szempontjából,másrészt,hogy kiismerjék a vámpírok gyorsaságát,erejét.
A többiek lehetnének 1farkas-1vámpír felállásban,én így gondolom-hadarta el a vámpírfő egy szuszra,és még én is csodálkoztam rajta,hogy foghattam fel szavai értelmét.
Az érveket mindenki elfogadta és tudomásul vette.Rögtön észrevettem,hogy amikor Carisle befejezte a beszédet Jasper és Jacob már az oldalamon állt,míg Bella mellett Edward és Embry foglalt helyet.
Különös véletlen lenne..?.
Lassan mindenki megtalálta az alkalmas párját és mindenki elment a számára kijelölt helyre,ahol kényelmesen gyakorolhat.
-Nos,akkor az átváltozás..-kezdett bele Jacob,amikor látta,hogy már minden figyelmemet rájuk irányítom.-Idézd vissza a múltkori alkalmat,amikor átváltoztál.Érezd a természet energiáját,a lágy szellő simogatását arcodon,hallgasd a csicsergő madarakat és a jajveszékelő állatokat.Érezd az erőt magadban.-becsuktam a szemem,és azt tettem amit mondott.
Szóról szóra elismételtem magamban a szavait,és visszaidéztem az átváltozás pillanatát.
Nem tudtam,hogy most a jelenben vagyok-e vagy a múltban,de az érzés ismét itt volt.
Itt,bennem.
Amikor ismét kinyitottam a szemem 4 lábon álltam és eléggé intenzíven éreztem a ... szagokat.
-Remek,jó volt.Nagyon szép.Kezdhetjük is a kiképzést.-kacsintott nagyot a vérfarkas,majd ő is átváltozott másodpercek töredéke alatt.
Jasper mindezt vigyorogva figyelte végig,és ekkor láttam meg igazi arcát.
A férfiét,aki valósággal elvarázsolta a szívemet.

24.fejezet

Alice szemszöge


Először Bella került a látóterembe, majd szépen lassan megjelentek előttem a többiek  is.
Már a jól megszokott arckifejezés ült rajtuk. Teli aggódással,kíváncsisággal és türelmetlenséggel.
Megtudom őket érteni,hiszen annyit vártak már a válaszokra.
De, hogy mondjuk el mindazt,amit mi sem értünk, és fogadunk el?
Nem tudom.

Bárcsak eltűnhetnék.
Eltűnni a problémák és gondok elől.
Eltűnni a vámpírok elől.
Eltűnni az emlékeim elől.
De vajon el tudnám viselni az űrt ami bennem marad azután?

Sóhajtva vettem tudomásul,hogy Bella is arra vár,hogy beszámoljak  élményemről...
Mintha valami rádió,vagy televízió lennék ami közvetíti az adást,bevallom kicsit rosszul esik a dolog.
De hát ez van, nem? El kell fogadni a nekünk szánt sorsot, különben egész életünkben magunkkal viaskodnánk.

-Azt hiszem talán a legelejéről kellene kezdenünk a mesélést,csak úgy lenne értelme. De valami tágasabb helyen, hogy mind beférjünk. - mondtam komolyan, bár a végén elnevettem magam, ahogy elnéztem a hatalmas méretű falkát, és hát Emmettet sem kell félteni,hogy lemaradna mögöttük nagyságban, így valaki csak az ajtó mögül kukucskált egy résen.
-Menjünk le a nappaliba, ott mindenki kényelmesen elférhet. Esme drágám hoznál valami ennivalót a gyerekeknek?- szólt Carlisle végigmutatva minden egyes jelenlévő személyen, holott gyereknek már egyáltalán nem voltunk mondhatóak.
Bár ahogy elnéztem az ennivaló szóra  felcsillanó szemeket, erősen kezdtem kételkedni kijelentésemben.
Mik vannak!
Miközben a lépcsőn caflattunk lefelé azon töprengtem, hol is kezdjük el a történetet?
Onnan, hogy a kastélyban vagyunk?
Vagy először is felvilágosítást kellene adni a képességeinkről?.
De lehet,hogy inkább először azt kellene tisztázni, honnan is ismerjük Alexet?!
Káosz.
Teljes káosz.
Miután leértünk a cseppet sem hosszú lépcsőn a kijárathoz legközelebbi ülőalkalmatosságra heveredtem le,Bella mellé.Hát úgy látszik,még mindig ugyanúgy gondolkozunk,ez nem változott.
Kicsit sem feltűnő...
Miután mindenki elfoglalta a helyét,és Esme is behozta a konyhából a finomabbnál finomabb sütiket és szendvicseket, vizet és teát szolgált fel mellé.
Eszemben sem volt meg kérdezni,hogy esetleg számítottak-e ránk,vagy csak szórakozásból tartogat egy vámpír család a hűtőjében ekkora mennyiségű ennivalót.
Még a végén én lettem volna a bolond,így hát megtartottam magamnak észrevételemet.

-Azt hiszem a legelején kellene kezdenünk.-sóhajtott Bella mikor mindenki elcsendesedett.-Aliceval egy árvaházban ismerkedtem meg.Egy lepusztult,ősrégi árvaházban.-hangsúlyozta úgy,hogy közben szinte láttam magam előtt az omladozó falakat,az itt-ott betörött ablakokat,és a  pókhálókat az épület minden egyes négyzetcentiméterén.-Nagyon fiatal voltam még,család és minden nélkül kerültem oda.Egyedül voltam,a magányomban amikor odaérkeztem.Senki sem barátkozott velem,furcsának tartottak.Éppen a folyóson ültem sírdogálva amikor megpillantottam valakit magam előtt,épp egy macskát kergetett,amikor elbotlott a saját lábában.De ő nem sírt,még egy könny cseppet sem ejtett.-igen,erre még én is emlékeztem halványan.A szüleim halála után nem sírtam egy ideig,mert megfogadtam magamnak.-Segítettem neki felállni,majd ezután szépen lassan barátnők lettünk.A legjobbak.Szerintem itt most neked kellene rá világítani arra a bizonyos dologra.-fordult felém a fejére bökve,így rögtön tudtam mit akar,hogy elmondjak.
Lehull a lepel a titkomról,amit eddig csak én és Bella ismert.
-Születésemtől kezdve képek jelentek meg előttem.Rémképek.Ezekre nagyrészt nem emlékeztem,és ez pedig csak akkor változott.Akkor,amikor előre láttam a balesetet,mégsem vett senki komolyan.Hiába kérleltem ők beültek abba a kocsiba,és soha többet nem láttam őket.-kezdtem bele a hosszúnak tűnő mesélésbe,s mindenki feszült csenddel hallgatta.-Ezután már nem csak borzalmas képeket láttam,hanem az egész eseményt,és ez napról napra erősödött,bár ezt mindig álmomban láttam.Miután 18 éves lettem és kijöttem az árvaházból,megkerestem Bellát,akit akkor már örökbe fogadtak.Iskolába továbbra is jártam,ott ismerkedtem  meg többek között Alexszel is.4-en annyira jó barátságba kerültünk,hogy együtt mentünk mindenhová,együtt csináltunk megannyi mindent.Legalább is én azt hittem igaz barátokra találtam.-visszagondoltam a mesés,örömteli napokra melyeket most beárnyékolt az igazság fátyla.Körbenéztem magam körülés mindenhol folytatást remélő szemeket vetettek rám,főként Jasper,aki a beszélgetés közben már szinte a nyakamban lihegett.-Kiakartunk szakadni egy időre a mindennapok szürkeségéből,ezért egy utazást szerveztem.A képességemet ekkor már akadály nélkül használtam,egyszerűen csak lefekvés előtt gondoltam arra amit tudni szeretnék,és már meg is jelent a szemem előtt álom képében.Az úti cél pedig nem volt más,mint Olaszország.-emlékeztem a nyugtalanságomra,a zavartságomra amikor felszálltam a gépre.Emlékeztem minden egyes apró részletre,ami most az őrületbe kerget.-Minden szép volt és jó,amíg el nem jutottunk a volterrai várhoz.Turistákat kísértek körbe az épületben mindezt teljesen ingyen.Kapva kaptunk az alkalmon és bementünk.Már egyenesen egy terembe vezetett volna bennünket egy bizonyos idegenvezető hölgy,amikor látomásom lett.Eddig ilyen sohasem volt.Soha nem jelent meg amikor ébren voltam,soha,ezért is ijedtem meg nagyon.Persze rögtön pánikba estem,és minél több embernek akartam szólni a rémségről ami bent folyik,de ez lehetetlen volt.A 4 barátom közül egyedül Bella hitt nekem,és nagy megpróbáltatások árán kijutottunk a kastélyból.Utána egyenesen ide jöttünk,szintén a képességem kihasználásával.-itt hagyok nekik egy kis időt feldolgozni a halottakat..És most ismét láttam valamit.Elég rémisztő volt.-részletesen leírtam nekik a látomásomat,amit én is alig hittem el.
Hát ennyire fontosak lennénk azoknak a vámpíroknak,hogy még egy ilyen szörnyeteget is élve hagytak egy kis információ töredékért?
Ahogy el néztem a csodálkozó és szinte sokkot kapott tekinteteket,elfogott a pánik.
Ha ők így éreznek,hogy érezhetek én?!
Igazságtalanság,hogy én mindent látok,nekik pedig még csak fogalmuk sincs azokról a dolgokról,amit én nap,mint nap átélek.
-Még soha nem hallottam arról,hogy valaki ki jutott volna arról a helyről.-világított rá Edward,úgy mintha meg se hallotta volna az utolsó pár mondatomat.
Látszólag kicsit sem érdekelte őket Alex sorsa.
-Az egy nagyon szigorúan őrzött hely,őrök szinte minden egyes sarokban és oszlopnál.Nem tudom elhinni,hogy sikerült kijutnotok.Ez...csodálatos..-szólt csillogó szemekkel Carisle.
Milyen sokat tud,de vajon honnan is?..
-Már első pillanattól kezdve tudtam,hogy belevaló csajok vagytok!Adjatok egy pacsit!-a vigyorgó Emmett.
Bella és én is eleget tett a kívánságának,úgy hogy lepacsiztunk a nagy mackóval.
-Kössz Emmett,mi meg első pillanattól kezdve tudtuk,hogy  idétlen vagy-nem hagyhattam ki ezt az esélyt.
Bella már nyújtotta a kezét egy újabb győzelem kifejezésére.Hát,hogy tudtam volna ellenállni?
-Ez gonosz volt.Mindig a legkisebbet bántjátok-próbált durcásnak és megbántottnak tűnni,de egyáltalán nem sikerült neki.
-Akkor tulajdonképpen hány vámpír elől is futottatok,és menekültetek meg?-a falka egyik tagja,ha jól emlékszem Jacob kérdezte ezt.
-Fogalmam sincs,de egy biztos rengetegen voltak,valahogy abban a helyzetben nem a számolgatással voltunk elfoglalva.-mosolyodtam el a homályos válaszomon,de legalább az igazat mondtam.
-Héjj,csak nekem tűnik furcsának,hogy ilyeneket kérdezgettek?Engem az érdekel a legjobban,hogy hogyan tudtál vérfarkassá változni,és hogyan rendelkezhetsz egy ilyen képességgel.-a mindig undok Paul most sem hazudtolta meg önmagát.
-Szerinted nem ez érdekel engem is?!Fogalmam sincs,hogy lehet ez.Ha nem lenne ez a nyamvadt képességem nem mardosna ennyire a bűntudat és még mindig élném a megszokott normális életem!-csattantam fel idegesen.
Csak akkor tudtam megnyugodni amikor Bella ráfektette kezét az enyémre.
-Valamelyik szülőd farkasgént hordozott.Csakis így lehetséges.-a falka vezetője szólt most pár percnyi mély hallgatás után.
-Nem,az lehetetlen.Arra azt hiszem emlékeznék,ha hatalmas farkasok futkároztak volna a kertben,nem?..-cinikus én ismét felszínre tört.
-Sajnálom,hogy én is beleszólok és ezt mondom,de akkor nagyon jól titkolták.A képesség pedig mindig benned volt,csak ahogy egyre közelebb kerültél az átváltozáshoz felerősödött.Edward fiam gondolatolvasó,és már emberkorában is nagyon jól tudott olvasni az emberekben.Bár a te esetedben rendkívül erős a képesség.-mondta ezt már ismét a családfő Carisle.
Nem akartam elmondani neki,hogy a harc alatt volt az a 'másfajta képesség' mi megjelent,hiszen Bella számomra egy nyitott könyv lett.
De vajon a szüleim tényleg farkasok voltak?Akkor miért titkolták?
Ez,hogy lehetséges?!

Bella szemszöge

Vérfarkas.Csak most fogom fel igazán..Alice egy vérfarkas lett..
-És akkor velem mi a helyzet?Honnan a fenéből jött ez a képesség..!?Vagy ez is valami 'bennem lappang' dolog?!..-nem nagyon hittem el ezt a mesét.Könnyebb ezt mondani neki,mint elmondani az igazságot ügynek látszódott.
Végül is minden ember ezt csinálja.Köntörfalazik,hazudik,hozzárak az eseményekhez.
Így lesz egy eladható,szép történet,egy mese amit az emberek többsége elhisz.
A maradéknak meg úgy sem hinne senki,ezért megtartja magában a mondanivalóját.
-Igen,mi úgy gondoljuk.Mást eddig még nem tudtunk kideríteni.Viszont a Volturi vissza fog jönni.Nem engedheti meg magának,hogy olyan emberek szaladgáljanak a világon,akik tudnak a titokról.-itt egy idáig szünetet tartott Carisle,majd felállt és folytatta-Fel kell készülnünk.Ez most már ránk is tartozik,hiszen harcoltunk ellenük.Gyakorolnunk és képeznünk kell magunkat és egymást is.Ilyen még nem volt a történelemben,úgyhogy minden eshetőségre fel kell készülnünk.
-Kimegyek levegőzni-sóhajtottam lemondóan.
Tudtam,hogy igaza van.Minden úgy van ahogy azt mondta.
Végtelenül hálás voltam a segítségért amit úgy nyújtottak nekünk,hogy tudták a királyi család ellen üzennek hadat ezzel.
Most nekem is meg kell mutatnom mit tudok.Most nekem is segítenem kell mindenkinek.
A családnak,a falkának és legfőképpen Alicenak.
Nem tudom mi ez a képesség,amit nekem adott az élet,de a szándéka biztos az volt,hogy erőt adjon védelmezni a többieket.
Úgyhogy mindent bele kell adnom!
Gondolatmenetemet egy kocogtatás zavarta meg a vállamon.Az érintés nem ijesztő volt,sokkal inkább bensőséges.
Fejemet lassan abba az irányba fordítottam ahol a nyugodt apró ütéseket éreztem,így megláttam a váratlan látogatómat,aki most aggódó és ideges szemeket vetett rám.

23.fejezet

Alice szemszöge

Mivel úgy tűnt,hogy még nem jött el a kérdések ideje,csendben kémleltem tovább a tájat,hátha észreveszek valami rendkívülit.
Mindenhol nyugodtság honolt,csak a lelkemben dúltak ezek a különös érzések.
Már semmit sem tudtam,már semmit sem értettem.
Nem tudtam,hogy s mint lesz ezután.
Költözzünk megint el?Bújjunk el a gond és a veszély elől,hogy aztán ismét ránk találjanak?
Meguntam már ezt az életet,pedig nem rég kezdtünk csak bele.
Annyi megválaszolatlan kérdés,s annyira kevés időnk volt,hogy nem tudtam vajon egyszer kikerülünk-e ebből az ördögi körből.
Ahogy végig néztem a csapatunkon viszont egyből tudtam,ki kell állnunk egymásért.Most már ők is nagyik benne voltak ebben a fertőzött életben.
Gondolataim  Alex felé terelődtek.
Annyira megváltozott-futott át az agyamon a gondolat.Egy röpke pillanatig azt hittem,hogy talán segítséget hozott és nem is azért látogatott el hozzánk,hogy kiiktasson.
Milyen naiv is voltam és vagyok is én valójában.
Félreismertem őt.Én valahogy nem láttam túl a szemében fénylő hamis csillogáson,viszont Bella igen.
Mekkora terhet is cipelt ő egyedül.-hasított belém a felismerés villámcsapás módjára.

-Szerintem induljunk el hozzánk,ott mindent csendben megbeszélhetnénk.-szólt diplomatikusan Carisle.
Semmi ellenvetésem sem volt,hiszen tényleg jobb lett volna már tisztázni pár dolgot.
Viszont...a falka épp úgy benne volt..
-Persze,a falkatagok is jöhetnek,természetesen.-válaszolt a fel nem tett kérdésekre az idős vámpír.
-Nekem tökéletes,induljunk.
Ahogy viszont  lábamat lépésre emeltem volna szemem előtt megváltozott a kép.
Éreztem a kellemes zsibbadtságot,ami akkor jön elő mikor a jövőről vannak vízióim.Szemein előtt még egy pillanatra felrémlett Bella csodálkozó és aggódó tekintete,majd teljes homályba borult a világ,hogy aztán az élénk színek kavalkádja betölthesse egész látóteremet.


E/3 szemszög

Egy terem ajtajában találta magát a lány.Szemében furcsa értetlen láng lobogott,mintha nem ismerne rá az épületre ahol jelenleg tartózkodik.
Oh pedig ha tudná,hogy az egész élete itt fordult fel,oh!
Még mindig zavaros tekintettel megfogta a régi,kopott kilincsét és bizonytalanul kinyitotta az ajtót,ami mögött megpillantotta élete megkeserítőit.
Lelke borzalmas tombolásba kezdett,tört,zúzott miközben az őrület körülötte leselkedett.
Félelmetesnek látszott az egész.
Arcán észrevehető volt,hogy egész élete lepereg szemei előtt,s majdnem sírva fakad közben.


Ismét Alice szemszögében


Mintha a sors újabb és újabb pofonokat osztana ki csak nekem,csak az én számomra.
Mintha még nem kaptam volna eleget a szenvedésből.
Nem tudom mit kellene ahhoz még átélnem,hogy végre ott fent is úgy gondolják, most már elég volt.
Most már eleget kapott ez a szerencsétlen.


A már jócskán divatjamúlt terem még mindig ugyan úgy nézett ki,ahogy az előző látomásban láttam.
Még ilyen állapotban is éreztem a padlóból áradó vér illatát,s az ablakokon található vasrácsok is a zárt,mélabús hangulatot erősítették.
Az áldozat számára egyértelmű volt,hogy ő meghal ebben a helyiségben,hacsak nem tud valamit felmutatni.
És Alex ismét ezt tette.Alex nagyon jól bánt a szavakkal,főleg az olyanokkal,amiket hallani akartál.
Megint gyártott valami kifogást,itt ott kicsit kiszínezte,és a trónon ülő veszélyességet árasztószemély válasza egyértelművé vált.
Láttam rajta,sőt másik két vámpír testvérén is,hogy már nem is töprengenek azon,hogy életben hagyják-e az előttük térdepelő vámpírt.
Egyetlen szót vettem ki a hazug lény mondandójából.
Vérfarkas.
Már tudtam is,hogy mi a helyzet.
Nem érdekelte őket a csúfos vereség,vagy a pletykák,amik ezután fognak csak születni a Volturi megalázó helyzetéről.Mert az volt..megalázó.
A több ezer éve uralkodó vámpírokat legyőzi egy csőcselék.
De majd mi megmutatjuk nekik!Megmutatjuk,hogy nem ők irányítanak kényük-kedvük szerint.


A kép ismét megváltozott.Szemeim tisztulni kezdtek a homályból,éreztem,hogy a jeges üresség helyét az élet tüze veszi át tekintetemben.
Már nem a sötét fák és gallyak között voltam,hanem egy fényesen megvilágított szobában.Mikor felnyitottam elnehezült szemhéjaimat annyi tekintetet láttam magam körül,hogy összeszámolni sem tudtam.
Mindenki itt volt,és most egyedül ez számított.
Tudtam azt is,hogy most jött el az igazság órája,most mindent ki kell tálalnunk,amik a hónapok alatt világossá váltak számomra is.Bár a történet egyes részeit sötét foltok tarkították,megpróbálok majd lelki ismeretemhez hűen mindent elmondani,és szerintem Bella is ugyanezt gondolta barna könnybe lábadt szemeit elnézve.

Bella szemszöge

Alicenak ismét látomása volt.Mint mindig,most is ugyanazt láttam: az üveges szemeit amelyek fenn akadtak,és a só bálvánnyá változott reszkető testet.
Azonnal visszaszaladtam hozzá,mert ilyenkor nem képes tartani jelenbéli testét.A többiek is kíváncsian fordultak hátra,hogy megnézzék mi tart már ennyi ideig.
És akkor megláttak engem amint nagy nehézségek árán tartom halottnak kinéző barátnőmet,s próbálom magammal együtt vonszolni őt is.
Hallottam ahogy a levegő mindannyiuk tüdejében megakad,láttam kitáguló pupillájukat.Ami azért meg kell hagyni elég kísérteties volt,hiszen egy jó 300m választott el minket egymástól.
Hogy láthattam volna?.
Szempillantásnyi idő alatt mellettem termett mind a család,mind a falka összes tagja.
-Hadd segítsek,nehéz lehet tartanod a kimerítő harc után-szólt Edward,s már a kis test után is nyúlt.Nem kérdezett rá mi történt.Nem kezdett el kiabálni velem,hogy miattam van.Egyszerűen a segítségemre sietett.
Azt hiszem ez volt az a pillanat,amikor egy életre az adósává váltam.
Láttam,ahogy a többiek kérdőre akarnak vonni,ezért rögtön felszólaltam mielőtt letámadtak volna fárasztó kérdéseikkel.
-Majd ha már a házban vagyunk,mindenre megtudjátok a választ.-hangon nyugalmas csengése még engem is meglepett,egyáltalán nem tükrözte a bennem áramló érzéseket.
Mintha egy örökkévalóságig tartott volna az út.Végtagjaimat ólom súlyúnak éreztem,alig bírtam őket lépésre sarkalni,s a testemen húzódó sérülések sem könnyítették meg a dolgomat.
Büszkeséggel gondoltam vissza a véres harcra.Ami azért elég furcsa,mert arra vagyok büszke,hogy gyilkoltam?
Viszont az is igaz,hogy ha nem mi pusztítjuk el őket,akkor előbb vagy utóbb mi halunk meg az ő kezeik által.Jelen esetben fogaik által...de ez részletkérdés.
Végre láttam kirajzolódni egy hatalmas ház körvonalait.
Szinte öröm ujjongásban törtem ki,egyedül az tartott vissza,hogy nem egyedül vagyok ezen a helyen.
Útközben Edward átadta Alicet Jaspernek,mert az addig erősködött míg kénytelen nem volt átnyújtani.
Hát nem igazán örültem neki,hogy egy olyan vámpír aki egy vérengző katona volt, vigyáz most a legjobb barátnőmre.
De hát mit mondhattam volna?Mit tehettem volna?Kapjam ki a karmai közül és fussak el vele,miután ő kitartóan harcolt mellettünk a frontvonalon?
Tanácstalan vagyok mint mindig.
Edward udvariasan kezet nyújtott a lépcsőnél,mert látta mennyire nehezemre esik cipelnem a testemet.
Bolond lettem volna visszautasítani az ajánlatot,két okból is.
Az egyik,hogy tényleg úgy éreztem bármelyik percben összeeshetek és nem lenne megnyerő ezt pont egy lépcsőn tenni.
A másik egy nagyon is egy emberi ok volt.
Nem tudtam ellenállni.
Az ajkain húzódó félmosoly elvakított,dagadó izmai elkápráztattak,és a szeme ami úgy tündökölt akár az éjszakában egy csillag.
Így hát pár percnyi bambulás után bizonytalanul odanyújtottam neki a kezemet.
Lassan betámolyogtunk az épületbe,mellesleg még midig kézen fogva és én mindvégig arra gondolta,hogy mi lesz ezután.
Hogy fogjuk tálalni nekik a történetet?És mi lesz ha Alice tovább van ebben az állapotban mint egy-két óra?
Most mi lesz?
-Felviszem a vendégszobába addig amíg felébred.-mondta Jasper nyugodt hangon.
-Rendben fiam,vidd csak.-Carisle .
Alighogy felértek és hallottam az ágy nyikorgását Jasper ismét megszólalt,de már zaklatottan.
-Ébredezik!-kiáltotta erőteljesen.
És már ott sem voltam,lóhalálában futottam fel az emeletre amerre láttam a vámpírt eltűnni.
Láttam ahogy a többiek is követnek,bár a falka elég bizonytalanul méregette Cullenéket.
Megértem,hiszen ők ős ellenségek voltak,akik önszántukból sohasem keresnék egymás társaságát.
Mire nem visz a kényszer,mi?..

Végre odaértem ahhoz a szobához ahol az ajtó nyitva volt.
Meglepően világos volt,ahhoz képest,hogy kint már javában sötétedik.Bár megmondom őszintén figyelmemet inkább a pilláit rángató Alicre fordítottam.
Vajon most mi következik?
Szemem könnybe lábadt elnézve megtépázott barátnőmet.
Már tudtam,hogy nem jó hírekkel fog szolgálni.