23.fejezet

Alice szemszöge

Mivel úgy tűnt,hogy még nem jött el a kérdések ideje,csendben kémleltem tovább a tájat,hátha észreveszek valami rendkívülit.
Mindenhol nyugodtság honolt,csak a lelkemben dúltak ezek a különös érzések.
Már semmit sem tudtam,már semmit sem értettem.
Nem tudtam,hogy s mint lesz ezután.
Költözzünk megint el?Bújjunk el a gond és a veszély elől,hogy aztán ismét ránk találjanak?
Meguntam már ezt az életet,pedig nem rég kezdtünk csak bele.
Annyi megválaszolatlan kérdés,s annyira kevés időnk volt,hogy nem tudtam vajon egyszer kikerülünk-e ebből az ördögi körből.
Ahogy végig néztem a csapatunkon viszont egyből tudtam,ki kell állnunk egymásért.Most már ők is nagyik benne voltak ebben a fertőzött életben.
Gondolataim  Alex felé terelődtek.
Annyira megváltozott-futott át az agyamon a gondolat.Egy röpke pillanatig azt hittem,hogy talán segítséget hozott és nem is azért látogatott el hozzánk,hogy kiiktasson.
Milyen naiv is voltam és vagyok is én valójában.
Félreismertem őt.Én valahogy nem láttam túl a szemében fénylő hamis csillogáson,viszont Bella igen.
Mekkora terhet is cipelt ő egyedül.-hasított belém a felismerés villámcsapás módjára.

-Szerintem induljunk el hozzánk,ott mindent csendben megbeszélhetnénk.-szólt diplomatikusan Carisle.
Semmi ellenvetésem sem volt,hiszen tényleg jobb lett volna már tisztázni pár dolgot.
Viszont...a falka épp úgy benne volt..
-Persze,a falkatagok is jöhetnek,természetesen.-válaszolt a fel nem tett kérdésekre az idős vámpír.
-Nekem tökéletes,induljunk.
Ahogy viszont  lábamat lépésre emeltem volna szemem előtt megváltozott a kép.
Éreztem a kellemes zsibbadtságot,ami akkor jön elő mikor a jövőről vannak vízióim.Szemein előtt még egy pillanatra felrémlett Bella csodálkozó és aggódó tekintete,majd teljes homályba borult a világ,hogy aztán az élénk színek kavalkádja betölthesse egész látóteremet.


E/3 szemszög

Egy terem ajtajában találta magát a lány.Szemében furcsa értetlen láng lobogott,mintha nem ismerne rá az épületre ahol jelenleg tartózkodik.
Oh pedig ha tudná,hogy az egész élete itt fordult fel,oh!
Még mindig zavaros tekintettel megfogta a régi,kopott kilincsét és bizonytalanul kinyitotta az ajtót,ami mögött megpillantotta élete megkeserítőit.
Lelke borzalmas tombolásba kezdett,tört,zúzott miközben az őrület körülötte leselkedett.
Félelmetesnek látszott az egész.
Arcán észrevehető volt,hogy egész élete lepereg szemei előtt,s majdnem sírva fakad közben.


Ismét Alice szemszögében


Mintha a sors újabb és újabb pofonokat osztana ki csak nekem,csak az én számomra.
Mintha még nem kaptam volna eleget a szenvedésből.
Nem tudom mit kellene ahhoz még átélnem,hogy végre ott fent is úgy gondolják, most már elég volt.
Most már eleget kapott ez a szerencsétlen.


A már jócskán divatjamúlt terem még mindig ugyan úgy nézett ki,ahogy az előző látomásban láttam.
Még ilyen állapotban is éreztem a padlóból áradó vér illatát,s az ablakokon található vasrácsok is a zárt,mélabús hangulatot erősítették.
Az áldozat számára egyértelmű volt,hogy ő meghal ebben a helyiségben,hacsak nem tud valamit felmutatni.
És Alex ismét ezt tette.Alex nagyon jól bánt a szavakkal,főleg az olyanokkal,amiket hallani akartál.
Megint gyártott valami kifogást,itt ott kicsit kiszínezte,és a trónon ülő veszélyességet árasztószemély válasza egyértelművé vált.
Láttam rajta,sőt másik két vámpír testvérén is,hogy már nem is töprengenek azon,hogy életben hagyják-e az előttük térdepelő vámpírt.
Egyetlen szót vettem ki a hazug lény mondandójából.
Vérfarkas.
Már tudtam is,hogy mi a helyzet.
Nem érdekelte őket a csúfos vereség,vagy a pletykák,amik ezután fognak csak születni a Volturi megalázó helyzetéről.Mert az volt..megalázó.
A több ezer éve uralkodó vámpírokat legyőzi egy csőcselék.
De majd mi megmutatjuk nekik!Megmutatjuk,hogy nem ők irányítanak kényük-kedvük szerint.


A kép ismét megváltozott.Szemeim tisztulni kezdtek a homályból,éreztem,hogy a jeges üresség helyét az élet tüze veszi át tekintetemben.
Már nem a sötét fák és gallyak között voltam,hanem egy fényesen megvilágított szobában.Mikor felnyitottam elnehezült szemhéjaimat annyi tekintetet láttam magam körül,hogy összeszámolni sem tudtam.
Mindenki itt volt,és most egyedül ez számított.
Tudtam azt is,hogy most jött el az igazság órája,most mindent ki kell tálalnunk,amik a hónapok alatt világossá váltak számomra is.Bár a történet egyes részeit sötét foltok tarkították,megpróbálok majd lelki ismeretemhez hűen mindent elmondani,és szerintem Bella is ugyanezt gondolta barna könnybe lábadt szemeit elnézve.

Bella szemszöge

Alicenak ismét látomása volt.Mint mindig,most is ugyanazt láttam: az üveges szemeit amelyek fenn akadtak,és a só bálvánnyá változott reszkető testet.
Azonnal visszaszaladtam hozzá,mert ilyenkor nem képes tartani jelenbéli testét.A többiek is kíváncsian fordultak hátra,hogy megnézzék mi tart már ennyi ideig.
És akkor megláttak engem amint nagy nehézségek árán tartom halottnak kinéző barátnőmet,s próbálom magammal együtt vonszolni őt is.
Hallottam ahogy a levegő mindannyiuk tüdejében megakad,láttam kitáguló pupillájukat.Ami azért meg kell hagyni elég kísérteties volt,hiszen egy jó 300m választott el minket egymástól.
Hogy láthattam volna?.
Szempillantásnyi idő alatt mellettem termett mind a család,mind a falka összes tagja.
-Hadd segítsek,nehéz lehet tartanod a kimerítő harc után-szólt Edward,s már a kis test után is nyúlt.Nem kérdezett rá mi történt.Nem kezdett el kiabálni velem,hogy miattam van.Egyszerűen a segítségemre sietett.
Azt hiszem ez volt az a pillanat,amikor egy életre az adósává váltam.
Láttam,ahogy a többiek kérdőre akarnak vonni,ezért rögtön felszólaltam mielőtt letámadtak volna fárasztó kérdéseikkel.
-Majd ha már a házban vagyunk,mindenre megtudjátok a választ.-hangon nyugalmas csengése még engem is meglepett,egyáltalán nem tükrözte a bennem áramló érzéseket.
Mintha egy örökkévalóságig tartott volna az út.Végtagjaimat ólom súlyúnak éreztem,alig bírtam őket lépésre sarkalni,s a testemen húzódó sérülések sem könnyítették meg a dolgomat.
Büszkeséggel gondoltam vissza a véres harcra.Ami azért elég furcsa,mert arra vagyok büszke,hogy gyilkoltam?
Viszont az is igaz,hogy ha nem mi pusztítjuk el őket,akkor előbb vagy utóbb mi halunk meg az ő kezeik által.Jelen esetben fogaik által...de ez részletkérdés.
Végre láttam kirajzolódni egy hatalmas ház körvonalait.
Szinte öröm ujjongásban törtem ki,egyedül az tartott vissza,hogy nem egyedül vagyok ezen a helyen.
Útközben Edward átadta Alicet Jaspernek,mert az addig erősködött míg kénytelen nem volt átnyújtani.
Hát nem igazán örültem neki,hogy egy olyan vámpír aki egy vérengző katona volt, vigyáz most a legjobb barátnőmre.
De hát mit mondhattam volna?Mit tehettem volna?Kapjam ki a karmai közül és fussak el vele,miután ő kitartóan harcolt mellettünk a frontvonalon?
Tanácstalan vagyok mint mindig.
Edward udvariasan kezet nyújtott a lépcsőnél,mert látta mennyire nehezemre esik cipelnem a testemet.
Bolond lettem volna visszautasítani az ajánlatot,két okból is.
Az egyik,hogy tényleg úgy éreztem bármelyik percben összeeshetek és nem lenne megnyerő ezt pont egy lépcsőn tenni.
A másik egy nagyon is egy emberi ok volt.
Nem tudtam ellenállni.
Az ajkain húzódó félmosoly elvakított,dagadó izmai elkápráztattak,és a szeme ami úgy tündökölt akár az éjszakában egy csillag.
Így hát pár percnyi bambulás után bizonytalanul odanyújtottam neki a kezemet.
Lassan betámolyogtunk az épületbe,mellesleg még midig kézen fogva és én mindvégig arra gondolta,hogy mi lesz ezután.
Hogy fogjuk tálalni nekik a történetet?És mi lesz ha Alice tovább van ebben az állapotban mint egy-két óra?
Most mi lesz?
-Felviszem a vendégszobába addig amíg felébred.-mondta Jasper nyugodt hangon.
-Rendben fiam,vidd csak.-Carisle .
Alighogy felértek és hallottam az ágy nyikorgását Jasper ismét megszólalt,de már zaklatottan.
-Ébredezik!-kiáltotta erőteljesen.
És már ott sem voltam,lóhalálában futottam fel az emeletre amerre láttam a vámpírt eltűnni.
Láttam ahogy a többiek is követnek,bár a falka elég bizonytalanul méregette Cullenéket.
Megértem,hiszen ők ős ellenségek voltak,akik önszántukból sohasem keresnék egymás társaságát.
Mire nem visz a kényszer,mi?..

Végre odaértem ahhoz a szobához ahol az ajtó nyitva volt.
Meglepően világos volt,ahhoz képest,hogy kint már javában sötétedik.Bár megmondom őszintén figyelmemet inkább a pilláit rángató Alicre fordítottam.
Vajon most mi következik?
Szemem könnybe lábadt elnézve megtépázott barátnőmet.
Már tudtam,hogy nem jó hírekkel fog szolgálni.