24.fejezet

Alice szemszöge


Először Bella került a látóterembe, majd szépen lassan megjelentek előttem a többiek  is.
Már a jól megszokott arckifejezés ült rajtuk. Teli aggódással,kíváncsisággal és türelmetlenséggel.
Megtudom őket érteni,hiszen annyit vártak már a válaszokra.
De, hogy mondjuk el mindazt,amit mi sem értünk, és fogadunk el?
Nem tudom.

Bárcsak eltűnhetnék.
Eltűnni a problémák és gondok elől.
Eltűnni a vámpírok elől.
Eltűnni az emlékeim elől.
De vajon el tudnám viselni az űrt ami bennem marad azután?

Sóhajtva vettem tudomásul,hogy Bella is arra vár,hogy beszámoljak  élményemről...
Mintha valami rádió,vagy televízió lennék ami közvetíti az adást,bevallom kicsit rosszul esik a dolog.
De hát ez van, nem? El kell fogadni a nekünk szánt sorsot, különben egész életünkben magunkkal viaskodnánk.

-Azt hiszem talán a legelejéről kellene kezdenünk a mesélést,csak úgy lenne értelme. De valami tágasabb helyen, hogy mind beférjünk. - mondtam komolyan, bár a végén elnevettem magam, ahogy elnéztem a hatalmas méretű falkát, és hát Emmettet sem kell félteni,hogy lemaradna mögöttük nagyságban, így valaki csak az ajtó mögül kukucskált egy résen.
-Menjünk le a nappaliba, ott mindenki kényelmesen elférhet. Esme drágám hoznál valami ennivalót a gyerekeknek?- szólt Carlisle végigmutatva minden egyes jelenlévő személyen, holott gyereknek már egyáltalán nem voltunk mondhatóak.
Bár ahogy elnéztem az ennivaló szóra  felcsillanó szemeket, erősen kezdtem kételkedni kijelentésemben.
Mik vannak!
Miközben a lépcsőn caflattunk lefelé azon töprengtem, hol is kezdjük el a történetet?
Onnan, hogy a kastélyban vagyunk?
Vagy először is felvilágosítást kellene adni a képességeinkről?.
De lehet,hogy inkább először azt kellene tisztázni, honnan is ismerjük Alexet?!
Káosz.
Teljes káosz.
Miután leértünk a cseppet sem hosszú lépcsőn a kijárathoz legközelebbi ülőalkalmatosságra heveredtem le,Bella mellé.Hát úgy látszik,még mindig ugyanúgy gondolkozunk,ez nem változott.
Kicsit sem feltűnő...
Miután mindenki elfoglalta a helyét,és Esme is behozta a konyhából a finomabbnál finomabb sütiket és szendvicseket, vizet és teát szolgált fel mellé.
Eszemben sem volt meg kérdezni,hogy esetleg számítottak-e ránk,vagy csak szórakozásból tartogat egy vámpír család a hűtőjében ekkora mennyiségű ennivalót.
Még a végén én lettem volna a bolond,így hát megtartottam magamnak észrevételemet.

-Azt hiszem a legelején kellene kezdenünk.-sóhajtott Bella mikor mindenki elcsendesedett.-Aliceval egy árvaházban ismerkedtem meg.Egy lepusztult,ősrégi árvaházban.-hangsúlyozta úgy,hogy közben szinte láttam magam előtt az omladozó falakat,az itt-ott betörött ablakokat,és a  pókhálókat az épület minden egyes négyzetcentiméterén.-Nagyon fiatal voltam még,család és minden nélkül kerültem oda.Egyedül voltam,a magányomban amikor odaérkeztem.Senki sem barátkozott velem,furcsának tartottak.Éppen a folyóson ültem sírdogálva amikor megpillantottam valakit magam előtt,épp egy macskát kergetett,amikor elbotlott a saját lábában.De ő nem sírt,még egy könny cseppet sem ejtett.-igen,erre még én is emlékeztem halványan.A szüleim halála után nem sírtam egy ideig,mert megfogadtam magamnak.-Segítettem neki felállni,majd ezután szépen lassan barátnők lettünk.A legjobbak.Szerintem itt most neked kellene rá világítani arra a bizonyos dologra.-fordult felém a fejére bökve,így rögtön tudtam mit akar,hogy elmondjak.
Lehull a lepel a titkomról,amit eddig csak én és Bella ismert.
-Születésemtől kezdve képek jelentek meg előttem.Rémképek.Ezekre nagyrészt nem emlékeztem,és ez pedig csak akkor változott.Akkor,amikor előre láttam a balesetet,mégsem vett senki komolyan.Hiába kérleltem ők beültek abba a kocsiba,és soha többet nem láttam őket.-kezdtem bele a hosszúnak tűnő mesélésbe,s mindenki feszült csenddel hallgatta.-Ezután már nem csak borzalmas képeket láttam,hanem az egész eseményt,és ez napról napra erősödött,bár ezt mindig álmomban láttam.Miután 18 éves lettem és kijöttem az árvaházból,megkerestem Bellát,akit akkor már örökbe fogadtak.Iskolába továbbra is jártam,ott ismerkedtem  meg többek között Alexszel is.4-en annyira jó barátságba kerültünk,hogy együtt mentünk mindenhová,együtt csináltunk megannyi mindent.Legalább is én azt hittem igaz barátokra találtam.-visszagondoltam a mesés,örömteli napokra melyeket most beárnyékolt az igazság fátyla.Körbenéztem magam körülés mindenhol folytatást remélő szemeket vetettek rám,főként Jasper,aki a beszélgetés közben már szinte a nyakamban lihegett.-Kiakartunk szakadni egy időre a mindennapok szürkeségéből,ezért egy utazást szerveztem.A képességemet ekkor már akadály nélkül használtam,egyszerűen csak lefekvés előtt gondoltam arra amit tudni szeretnék,és már meg is jelent a szemem előtt álom képében.Az úti cél pedig nem volt más,mint Olaszország.-emlékeztem a nyugtalanságomra,a zavartságomra amikor felszálltam a gépre.Emlékeztem minden egyes apró részletre,ami most az őrületbe kerget.-Minden szép volt és jó,amíg el nem jutottunk a volterrai várhoz.Turistákat kísértek körbe az épületben mindezt teljesen ingyen.Kapva kaptunk az alkalmon és bementünk.Már egyenesen egy terembe vezetett volna bennünket egy bizonyos idegenvezető hölgy,amikor látomásom lett.Eddig ilyen sohasem volt.Soha nem jelent meg amikor ébren voltam,soha,ezért is ijedtem meg nagyon.Persze rögtön pánikba estem,és minél több embernek akartam szólni a rémségről ami bent folyik,de ez lehetetlen volt.A 4 barátom közül egyedül Bella hitt nekem,és nagy megpróbáltatások árán kijutottunk a kastélyból.Utána egyenesen ide jöttünk,szintén a képességem kihasználásával.-itt hagyok nekik egy kis időt feldolgozni a halottakat..És most ismét láttam valamit.Elég rémisztő volt.-részletesen leírtam nekik a látomásomat,amit én is alig hittem el.
Hát ennyire fontosak lennénk azoknak a vámpíroknak,hogy még egy ilyen szörnyeteget is élve hagytak egy kis információ töredékért?
Ahogy el néztem a csodálkozó és szinte sokkot kapott tekinteteket,elfogott a pánik.
Ha ők így éreznek,hogy érezhetek én?!
Igazságtalanság,hogy én mindent látok,nekik pedig még csak fogalmuk sincs azokról a dolgokról,amit én nap,mint nap átélek.
-Még soha nem hallottam arról,hogy valaki ki jutott volna arról a helyről.-világított rá Edward,úgy mintha meg se hallotta volna az utolsó pár mondatomat.
Látszólag kicsit sem érdekelte őket Alex sorsa.
-Az egy nagyon szigorúan őrzött hely,őrök szinte minden egyes sarokban és oszlopnál.Nem tudom elhinni,hogy sikerült kijutnotok.Ez...csodálatos..-szólt csillogó szemekkel Carisle.
Milyen sokat tud,de vajon honnan is?..
-Már első pillanattól kezdve tudtam,hogy belevaló csajok vagytok!Adjatok egy pacsit!-a vigyorgó Emmett.
Bella és én is eleget tett a kívánságának,úgy hogy lepacsiztunk a nagy mackóval.
-Kössz Emmett,mi meg első pillanattól kezdve tudtuk,hogy  idétlen vagy-nem hagyhattam ki ezt az esélyt.
Bella már nyújtotta a kezét egy újabb győzelem kifejezésére.Hát,hogy tudtam volna ellenállni?
-Ez gonosz volt.Mindig a legkisebbet bántjátok-próbált durcásnak és megbántottnak tűnni,de egyáltalán nem sikerült neki.
-Akkor tulajdonképpen hány vámpír elől is futottatok,és menekültetek meg?-a falka egyik tagja,ha jól emlékszem Jacob kérdezte ezt.
-Fogalmam sincs,de egy biztos rengetegen voltak,valahogy abban a helyzetben nem a számolgatással voltunk elfoglalva.-mosolyodtam el a homályos válaszomon,de legalább az igazat mondtam.
-Héjj,csak nekem tűnik furcsának,hogy ilyeneket kérdezgettek?Engem az érdekel a legjobban,hogy hogyan tudtál vérfarkassá változni,és hogyan rendelkezhetsz egy ilyen képességgel.-a mindig undok Paul most sem hazudtolta meg önmagát.
-Szerinted nem ez érdekel engem is?!Fogalmam sincs,hogy lehet ez.Ha nem lenne ez a nyamvadt képességem nem mardosna ennyire a bűntudat és még mindig élném a megszokott normális életem!-csattantam fel idegesen.
Csak akkor tudtam megnyugodni amikor Bella ráfektette kezét az enyémre.
-Valamelyik szülőd farkasgént hordozott.Csakis így lehetséges.-a falka vezetője szólt most pár percnyi mély hallgatás után.
-Nem,az lehetetlen.Arra azt hiszem emlékeznék,ha hatalmas farkasok futkároztak volna a kertben,nem?..-cinikus én ismét felszínre tört.
-Sajnálom,hogy én is beleszólok és ezt mondom,de akkor nagyon jól titkolták.A képesség pedig mindig benned volt,csak ahogy egyre közelebb kerültél az átváltozáshoz felerősödött.Edward fiam gondolatolvasó,és már emberkorában is nagyon jól tudott olvasni az emberekben.Bár a te esetedben rendkívül erős a képesség.-mondta ezt már ismét a családfő Carisle.
Nem akartam elmondani neki,hogy a harc alatt volt az a 'másfajta képesség' mi megjelent,hiszen Bella számomra egy nyitott könyv lett.
De vajon a szüleim tényleg farkasok voltak?Akkor miért titkolták?
Ez,hogy lehetséges?!

Bella szemszöge

Vérfarkas.Csak most fogom fel igazán..Alice egy vérfarkas lett..
-És akkor velem mi a helyzet?Honnan a fenéből jött ez a képesség..!?Vagy ez is valami 'bennem lappang' dolog?!..-nem nagyon hittem el ezt a mesét.Könnyebb ezt mondani neki,mint elmondani az igazságot ügynek látszódott.
Végül is minden ember ezt csinálja.Köntörfalazik,hazudik,hozzárak az eseményekhez.
Így lesz egy eladható,szép történet,egy mese amit az emberek többsége elhisz.
A maradéknak meg úgy sem hinne senki,ezért megtartja magában a mondanivalóját.
-Igen,mi úgy gondoljuk.Mást eddig még nem tudtunk kideríteni.Viszont a Volturi vissza fog jönni.Nem engedheti meg magának,hogy olyan emberek szaladgáljanak a világon,akik tudnak a titokról.-itt egy idáig szünetet tartott Carisle,majd felállt és folytatta-Fel kell készülnünk.Ez most már ránk is tartozik,hiszen harcoltunk ellenük.Gyakorolnunk és képeznünk kell magunkat és egymást is.Ilyen még nem volt a történelemben,úgyhogy minden eshetőségre fel kell készülnünk.
-Kimegyek levegőzni-sóhajtottam lemondóan.
Tudtam,hogy igaza van.Minden úgy van ahogy azt mondta.
Végtelenül hálás voltam a segítségért amit úgy nyújtottak nekünk,hogy tudták a királyi család ellen üzennek hadat ezzel.
Most nekem is meg kell mutatnom mit tudok.Most nekem is segítenem kell mindenkinek.
A családnak,a falkának és legfőképpen Alicenak.
Nem tudom mi ez a képesség,amit nekem adott az élet,de a szándéka biztos az volt,hogy erőt adjon védelmezni a többieket.
Úgyhogy mindent bele kell adnom!
Gondolatmenetemet egy kocogtatás zavarta meg a vállamon.Az érintés nem ijesztő volt,sokkal inkább bensőséges.
Fejemet lassan abba az irányba fordítottam ahol a nyugodt apró ütéseket éreztem,így megláttam a váratlan látogatómat,aki most aggódó és ideges szemeket vetett rám.