16.fejezet

Testem igyekezett menekülni a fájdalomtól,így újra és újra beszippantott a sötétség,amely pillanatokra,olykor talán percekre is kiszakított a kínszenvedésből,de ettől kevésbé tudtam lépést tartani a valósággal.

 Bella szemszöge

Néhány pillanat múlva a hatalmas,óriási teremtmények ismét visszaléptek a fák sűrűjéből. Már egyáltalán nem érdekeltek,egyedül barátnőm foglalkoztatott,aki szintén fenevaddá változott.
 Ami ennél is jobban megijesztett,az az,hogy még mindig eszméletlenül,kiszolgáltatva feküdt a kifakult réten.Mikor ismét odanéztem a fák közé a különös lények helyén 5 fiatal borostás fiú állt.
Szívem hatalmasat dobbant,mikor rájöttem mi is történt valójában.
Az ördög tényleg betartotta ígéretét,miszerint lesz ennél még sokkal rosszabb is,de ezek után már semmi meglepetés nem érhet.
Értetlenül meredtem az indiánokra,akik mellénk guggoltak és döbbenten figyelték barátnőmet.
- Sam,ez?- kérdezte remegő hanggal a legmagasabb.- Nem tudom,nem tudom,Embry . - azt hiszem ő lehetett közülük a vezető,ez a Sam.
- Ilyen valóban létezik?Hófehér szőrű vérfarkas,aki még nálunk is hatalmasabb termettel rendelkezik?Na ne etessetek!- kiáltott fel dühvel,méreggel telítve valaki.
- Nyugodj meg Paul!Higgadj le vagy takarodj haza!- már tudom,Sam szólt neki így vissza. Kicsit durvának tartottam az ő kis párbeszédüket,szemlátomást viszont nem nagyon érdekelte őket a dolog,miszerint itt vagyok tőlük centiméterekre, és mindent kitűnően hallok.
Csak az egyik még számomra ismeretlen nevű meresztette rám szemeit. Érdeklődéssel figyelte minden mozdulatomat,levegő vételemet,rezzenésemet. Úgy éreztem,hogy át lát rajtam. Kényelmetlen helyzetben voltam,ezért elvörösödve lehajtottam fejemet. Barna  hajtincseim elfedték szív alakú arcom minden négyzetcentiméterét.Úgy éreztem magam mintha kihallgatnám a beszélgetésüket,holott ő jöttek ide és nem fordítva.
- Héé, srácok!Nem vettetek észre esetleg valami mást is?- húzta fel szépen ívelt szemöldökét az engem látványosan vizsgálgató fiú. Úgy látszik ő is megunta a helyzetet,miszerint levegőnek néznek.
- Mire gondolsz?Én nem látok semmit. - értetlenül húzta össze magát az utolsó ismeretlen indián fiú.
- És ti?- nézett kérdően nézve társaira,akik még gyötrelmesebb fejet vágtak,mint az előbbi. Azt hiszem nem egy észkombány csapattal állok szemben.
- Ááááá!Ott egy lány!- kiáltott fel,ha emlékeim nem csalnak Embry.
- Mi?!!Hol?Merre?!-ugrott egy nagyot Paul. Mint egy nagy óvodás.
- Előttetek idióták. - mondta a legintelligensebbnek tűnő,vagyis aki már legelőször meglátott.
- Sziasztok- integettem zavarodottan és még én éreztem magam szégyenben az ő viselkedésük miatt. Kényelmetlen helyzet volt amikor szemeikkel végig mértek és furcsán vizsgálgatni kezdtek.
- Te mióta vagy itt?- már nem figyeltem ki beszél,mert lehajtottam a fejem. Még mindig nem jutott el a tudatukig,hogy ők itt a betolakodók,nem pedig én. Nem vagyok én hallgatózó,szemtelen ember!
- Már az első perctől kezdve itt ül idióták!- szólalt fel  harsányan megmentőm. 
Az elkövetkezendő percekre kínos csend állt be, a feszültség kézzel fogható volt.
-   Bella vagyok-szólaltam meg vékony,rekedtes hangon.
Magam is elbátortalanodtam,de az utolsó pillanatban úgy döntöttem folytatom,ezzel kíváncsiskodásomnak eleget téve.
 - Hallottam miről beszélgettetek. Ti tényleg vérfarkasok vagytok? A vámpírok ősi,legádászabb ellenségei? Hallottam már rólatok,de azt nem gondoltam komolyan,hogy léteztek is. - mondtam erősen nyomatékosítva minden szavamat.
Lélegzetük elállt,még a gyenge emberi füleimmel is hallottam viszont sebesen zakatoló szívüket.
- Honnan?- csak ezt a viszonylag egyszerű kérdést tették fel. 
Meg tudom őket érteni. Egy titkot, amit már generációkról-generációkra őriznek ,meg tudja egy egyszerű halandó ember. Egy jelentéktelen szürke kis ember a nagy  színes tömegből. Egy pótolható személy,aki semmilyen szempontból sem értékes. Bármikor születhet új kisbaba,ezzel pótolva az eltávozott lelket. Pár hónap múlva személye feledésbe kerül, és már azt sem fogják tudni,hogy létezett. Egy ilyen ember tudja meg legféltettebb titkukat.
-  Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet. A lényeg az, hogy bennem megbízhattok, én nem árulom el senkinek. - mondtam nyugtatólag nekik.
- Na persze!Majd pont egy ilyen nebáncsvirágnak kellene hinnünk mi? A legkisebb traumától elkezdenél bőgni, meg kifakadnál. Annyi lenne a nagy titoktartásodnak - köpte felém kegyetlenül a szavakat Paul.
- Úgy van! Most az egyszer egyet kell értenem Paullal. Nem bízhatjuk a titkunkat egy törékeny kislányra. - értett egyet vele hevesen egy nyúlánk,legalább 2m magas fiú,aki itt létem alatt most először szólalt meg. - még most is könnyes a szeme. -intett ismételten felém hosszú ujjaival.
Fájt,igazán rosszul esett,hogy ennyire nem bíznak bennem,igaz még csak most találkoztunk.
- Fiúk,tekintve a helyzetünket nincs sok választásunk. Elhallgattatni tudjátok,hogy csak egy módon lehet,ha megöljük. - tartott egy lélegzetvételnyi szünetet,ami nekem egy örökké valóságnak tűnt,s abban a percben egész életem lepergett előttem,nem is egyszer.
Tudtam,hogy nem lenne esélyem sem a menekülésre,sem a túlélése velük szemben,ezért meg sem próbáltam,még mindig mozdulatlanul ültem a sáros rét közepén.
 - Viszont mi nem vagyunk gyilkosok . Szóval egy választásunk  van. Megbízunk a szavában.
Többen felhorkantottak,felmordultak az elhangzottakra.
-  Igen Jacob, egyetértek veled. Jól szóltál. - mondta a bölcs vezér, Sam.
Ezek szerint Jacobnak hívják többszörös megmentőmet.
Tovább folytatták a megbeszélést,ám erre én már nem figyeltem különösebben. Hallottam a heves vitatkozást, az olykor elhangzó trágár szavakat.Gondolat menetüket valami megzavarta,ugyanis a beszélgetés elhalkult majd teljes csend lett úrrá a tömegen.
 Feszült csend.
Egy rövid kérdés.

Ez most komoly?

Alice szemszöge

Szemhéjaim elnehezültek és lassan lecsukódtak.Talán percek vagy órák teltek el mikor a hátborzongató sötétség,ami eddig körülvett elkezdett halványodni. Egy apró kis sugár tört utat magának,hogy kivezessen.
Mintha valami utánam kapna,s visszahúzna az ön tudatlanság állapotából a kegyetlen felszínre.
Azt kívánom bárcsak visszamehetnék, hiszen iszonyú fájdalom tört rám ahogy egyre tisztábban érzékeltem a külvilágot.
 Testemet csurom víznek éreztem,mintha megmártóztam volna a tenger hűsítő habjaiban,pedig a közelében sem voltam.
Mikor kinyitottam szemeimet a kínzó hányinger és szédülés ellenére felfigyeltem valamire, ami váratlanul ért.Körülöttem egy kisebb tömeg állt és elmélyülten diskurált valamiről. Hosszú percekig csak néztem őket álmélkodva,amikor végre észrevették,hogy már magamnál vagyok.Tekintetemmel Bellát kerestem aki csak pár méterre állt tőlem. Cullenék is megtiszteltek minket jelenlétükkel,mondhatom nagyon örültem nekik. Ami a legkülönösebb volt,hogy mellettük 5 idegen foglalt helyet. Szemükben értetlenség csillogott,de hogy miért,arról fogalmam sem volt. Réz barna bőrükkel és hatalmas,dagadó izmaikkal kitűntek a tömegből. Ámulattal követtem végig testük tökéletesen ívelt vonalát,enyhén borostás arcukat és rövidre nyírt hajukat
.A következő másodpercben éles szúrást éreztem az oldalamnál,ezért odapillantottam. Kísértetiesen hatott a naplementében olykor megcsillanó fehér,dús szőrzetem.
 A legfurcsább az volt,hogy egyáltalán nem ijedtem meg magamtól.
Sőt!
Elkábított ahogy éreztem magamban az erőt. Éreztem az összes illatot ami jelen volt,hallottam és láttam továbbra is minden részletet. Tükör nélkül is megtudom állapítani,hogy hatalmasra nőttem. Nagyobbra,mint egy medve vagy akár egy elefánt.Most már egyáltalán semmitől sem féltem. Már nem kell  rettegnem semmitől és senkitől,ez a tudat  hatalmas megnyugvást jelentett számomra.Ahogy elnéztem a távolba láttam,hogy halkan serceg a tűz. Lángjai olykor talán az égig is fel lobbantak,ezzel elérve az istenségekhez. Aztán hirtelen láttam megvillanni egy vérvörös loboncot amihez egy félelmetes arc párosult.
 Kacagni volt kedvem,izgatottság,elégedettség lepett el,viszont az a bizonyos 6 vámpír ezt nem nagyon díjazta. A méz szőke hajú fiú, Jasper még egy undorodó,megvető pillantást is vetett rám. Pont ő,horkantottam fel,ő aki megannyi ártatlan ember vesztét okozta.
 Gyűlölködő,mélyről feltörő vonyítást hallattam,s még én is hallottam az indulatot,az érzelem kavalkádot magam előtt.
Csalódottan vettem tudomásul,hogy barátnőm ijedten hátra ugrik és könnyek csillognak fel csokoládé barna szemeiben. Pedig tudhatná,hogy tőlem nem kell tartania. Tőlem aztán tényleg nem.
Zihálva,ordítva futottam el a helyszínről. Dühős voltam elfojtott érzelmeimtől. Úgy éreztem felőröl belülről,elhatalmasodik rajtam. 
Mintha 2 énem lenne. Egy csendes,lázadozó,szókimondó jó kislány típus és egy hangos,dühős,tipikus ördög.A rosszindulat ott volt lelkem legmélyebb bugyraiban és ez most egyszerre feltört.
 Izgalmas volt. Imádtam az új életemet. Az új énemet. Igazi dögős vadmacskaként képzeltem el magam kívülről,és ez lázba hozott.
Mégis,ott bujkált bennem valami. Egy kellemetlen,rossz érzés,teli gyötrelemmel,szenvedéssel. Akárhányszor erre gondoltam egy csokoládébarna szempár nézett vissza rám.Igazságtalannak gondoltam barátnőm viselkedését. Egyáltalán nem értette mit gondolhatok én. Senki sem értette,de azt akartam éljék át amit én!
Érezzék amit én!
Viszont mikor az ijedt arany szempárokra  tévedtek gondolataim egy halvány,győzelemittas mosoly szaladt végig arcomon. Úgy tűnt a vámpírok már is félnek tőlem,ami elégedettséggel töltött el.Fucsa volt,hogy azt sem tudom  mi vagyok,de már félnek tőlem.
Az emberek telis tele vannak előítéletekkel, s ez az érzés nem csak a halandókban van fenn,hanem bármely természetfeletti lényben jelen van. Ekkor szembesültem e különös érzéssel először,de többször nem is akartam.Visszataszító volt.
Mikor egy sziklás parthoz értem,szinte rávetettem magam az egyik kiálló részére.El akartam tűnni,elakartam feledni mindent. 
Mintha nem is léteztem volna.
Előttem ismét felrémlett Bella ijedt,gyötrelemmel teli arca. Szemeimet akaratosan leszorítottam,nem akartam látni.Sikítozni és zokogni akartam,amiből egy kutyaszerű kényszeredett hüppögés lett.
Őrült módjára vergődtem a kis helyen,mintha egy partra vetett hal lennék. 
Aztán indulataim alább hagytak,már nem is hánykolódtam olyan hevesen.
Mikor ismét kinyitottam leragadt szemeimet szívem egy pillanatra mintha megállt volna.Az 5 idegen állt ott előttem teljes életnagyságban. Arcukról sugárzott az erő, a hatalmasság.Mikor észrevették,hogy kinyitottam szemeimet és őket figyelem,az egyik indián előlépett hozzám és nyugodt hangon megszólalt.
-Én Sam vagyok. Ők itt a falkám. Jacob,Quil , Embry és Paul-mutatott be mindenkit hevesen kezével. 
- Mi is vérfarkasok vagyunk,ahogy te is. - szemében mintha valami reakciót várt volna tőlem,de én még mindig a jól megszokott érzelemmentes álarcomat tartottam fenn,viszont éreztem,hogy ez nem fog sokáig tartani. Annyi minden kavargott bennem,annyi minden csapott össze fejem felett.
Öröm,megbántottság,bűntudat,de legfőképp izgatottságot éreztem.Tudni akartam ki lettem én 
-Viszont azt nem tudjuk,hogy lehet ez,hiszen csak egy bizonyos törzs  leszármazottai rendelkezhetnek a képességgel.
Fejem már teljesen kiürült,érdeklődéssel figyeltem minden szavát.Milyen képességről beszélhet?
-Az alakváltás képességével,természetesen. - mondta úgy,mintha egyértelmű lenne.
A lélegzetem benn akadt tüdőmben,szívem őrült vágtába kezdett. 
Már tudtam mi történt velem. Villámcsapásként ért a felismerés.
Viszont lenne egy rövid kérdésem.
Ez,hogy lehetséges?

15.fejezet

"Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,Valami lelkedet nyugodni nem hagyja, Keserű gondolatok élnek fejedben,A fájdalom érzete kavarog lelkedben... Elveszett minden, végleg változott,Szívedből a szeretet gyorsan távozott, Sötétség lepi el minden napodat,Egyre kínzóbb minden gondolat... A reménytelen még a lelkedet tépi,De szíved mélyen még titkon reméli, Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,Megéri várni és továbbra is félni... Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,Hiába is érne kudarcok sora, Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,S a remény fénye csillogjon szemedbe"

Alice szemszöge

Az idegen vámpírok előrehajoltak, megrogyasztották térdüket és támadó állást vettek fel.
 Torkukból mély,vadállati hörgés tört fel.Ez volt a legfenyegetőbb hang,amit életemben hallottam.A vér megfagyott ereimben.Ám ez az érzés nem a félelem volt.Ez most egészen más volt.
Testemben termelődött az adrenalin,a szívem szinte már fájdalmasan verte a tam-tamot.
Fokozatosan tört rám jobban és jobban ez az ismeretlen érzés.Ezt nem tudom szavakba önteni.A forróságot ami percről-percről egyre jobban elöntött,most még inkább intenzívebben éreztem.
Látásom kiélesedett.
Láttam ahogy a mókusok egyre távolabb futnak a fájuktól,itt hagyva maguk mögött a veszedelmes helyet.
Láttam a tetveket,ahogy fokozatosan, milliméterről-milliméterre pusztítják a fák leveleit.
Hallásom kifinomult.
Hallottam nem messze ahogy egy patak csörgedezik,s benne egy eltéved halacska úszkál magányában.
Hallottam a favágót ahogy a fejszével lábára csap,mert fia bolond módon halálra rémisztette. S hallottam a fiú kétségbe esett elhaló ordítását.Rimánkodott Istenhez,hogy segítsen neki,s tegye jóvá ostoba cselekedetétÁm könyörgései süket fülekre találtak..

Minden egyes apró részletet láttam,mindent kitűnően hallottam.
Hallottam ahogy Bella szíve egyre szabálytalanabbul ver,mintha ki akarna törni bordái közül.
Hallottam ahogy a vadászok egyre sűrűbben veszik a levegőt,hogy minél többször érezhessék éltető nedvünk mámorító illatát.Testüket ilyenkor eltölti a véget nem érő vágyakozás.Szájukban termelődik a méreg.Szemük,a megszokott vérvörös helyett most az éjszakánál is sötétebb feketében pompázik.
Már nem tudtam kontrollálni magam.
Az eszemet most félreraktam.Csakis a szívemre hallgattam.
Nem gondolkoztam semmin.Nem gondolkoztam azon,hogy most hátrálnom kellene.
Bellát magam mögé toltam és egy határozott lépést tettem előre.
Mindhárom egyszerre nevetett fel.Kárörvendő,gúnyos kacaj volt ez.Ezt bárhol felismerem.
Gyermekkoromban az árvaházban  is mindig ezt hallottam.
Még dühösebb lettem rájuk és már nem csak a létezésük hozott ki ilyen indulatot belőlem,hanem az is,hogy emlékeztetnek.Emlékeztetnek minden olyan érzésre a múltamból,amit mielőbb el akartam felejteni.Felidéznek olyan emlékeket,ami a szívemig érő fájdalmat okozott.

7 éves vagyok.
Már megszoktam a környezetemet,az itt élő gonosz embereket.
Az itt dolgozók nagy része egyáltalán nem törődik velünk,árvákkal.
Velem meg pláne,hogy nem,hiszen én vagyok az,aki folyton lázad minden ellen.
Akit megszerettem egyedül Julie volt.Ő is itt dolgozik.
Ő tanított meg mindenre,nélküle semmi sem lennék.
Nem mintha most több lennék,mint egy senki.
Minden este mielőtt elalszom,azt kívánom,hogy álmaim valóra váljanak.Minden reggel másra ébredek,és csalódottan veszem tudomásul,hogy nem tudom meglátni a jövőt.


Ma ugyanúgy indul a napom.Reményvesztetten,üresen,fény nélkül.
Leseprem magamról az olcsó takarót,ami már 100 éves lehet.Kifésülőm a hajam hején található barna loboncot.
Felveszem az árvaház szúrós és büdös egyenruháját.
Miután megtaláltam egyetlen mackómat,aki inkább hasonlít egy elnyűtt rongyra ,elindulok megkeresni támaszomat.
Julie fénylő szemmel,lelkendezve jön felém.Ettől én megijedtem,hiszen még sohasem láttam ilyennek őt ezelőtt.Döbbenten hallgatom beszámolóját arról,hogy ma jön egy pár,hogy örökbe fogadjanak egy kislányt,aki 5-10 éves korban van.
Hiszen ebbe még én is beletartozom!- ér el az információ a  tudatomig.
Milyen jó is lehetne!Egyedül ezt a nőt sajnálnám itt hagyni,de sokszor kijöhetne meglátogatni.


Megint beleestem egy hibába.Reménykedni kezdtem.Túl sok mindent láttam bele abba,ami már így előre nézve is lehetetlen volt számomra.


Hallgatom amint az ebédlőben is ez mára fő téma.
Az örökbe fogadás.
Nagyon ritkán adatik meg valakinek,aki már egyszer ide került,hogy 18 éves kora előtt elmenjen innen.Ezért is kavar fel mindenkit ennyire a hír.Még engem is.
Már látom,ahogy Amanda és a kis bagázsa felém közeledik.Sóhajtva veszem tudomásul,hogy már nincs előle menekvés.Minden menekülési útvonalat elvágtak.
Kis poros naplómat szorongatom a kezemben nehogy észrevegyék.Abban rejtőzik minden titkom.
-Nahát,nahát,csak nem a szerencsétlent látják szemeim?Na és hogy vagy mostanság?-kérdezi örök becenevemen fölényeskedve.
Ezt a nevet akkor adták nekem mikor látták,hogy milyen két ballábas vagyok is én.Azóta ragasztották rám ezt a jelzőt.
Jól vagyok-mondtam fülem farkam behúzva,nem túl bátor módon.
-Nocsak mit szorongatsz a kezedben?-húzza fel egyik szemöldökét,miközben egyik szőke tincsét csavargatja.
-Semmit!-vágom rá túl feltűnően,és ha ez még nem lenne elég a kezeimet is a pad alá helyezem.
-Add csak ide!-rivall rám,s barátnőinek mutogatja hevesen,hogy vegyék már el tőlem.
Minden erőmet összegyűjtöttem,hogy megtartsam a kincsemet,de ők sokkal erősebbnek bizonyultak négyen,mint én.
Egyetlen szerencsém,hogy Julie pont akkor lépett be a terembe és látta meg rém álmaim okozóit.Azonnal hozzánk sietett kikapta a szőkeség kezéből a kis irományt majd átnyújtva nekem húzott ki a helyiségből. 
Aznap délelőtt már ki sem léptem szobám ajtaján,még amikor "dajkám" kért,akkor sem.
Izgultam.
Izgultam,hogy mi lesz ha találkozom a párral.
Vajon elnyerem majd a tetszésüket?
A látogatóink kedvéért rendes lány módjára megfürödtem,de csakis hideg víz csobogott a kádba.
Nem tudtam mást csinálni,így tüdő gyulladástól tartva ugyan,de teljesen megmártóztam a jeges vízben.


Mikor eljött az idő majd kiugró szívvel futottam a kijelölt helyre,hogy felzárkózzam a többiekhez.
Volt aki szúrósan rám nézett és megdorgált viselkedésem miatt.Volt aki tudomást sem vett rólam,mert már megszokták a kirohanásaimat.


Nagyot dobbant a szívem mikor az örökbe fogadó szülők rám pillantottak.Szemükből semmit sem tudtam kivenni.Olyan hidegen és kimérten néztek rám,hogy egy pillanatig meg ijedtem.
Hátat fordítottak majd mentek a soron következő gyerekhez.
Mint a végén kiderült,nem engem választottak.Csalódottságomat semmilyen módon nem tudtam titkolni.
Arcom kivörösödött,szemem könnybe lábadt.Valamit végre igazán akartam,de az sem teljesült.
Ezt nem csak Julie vette észre sajnos.
-Hát már megint találkozunk.Ó jajj, talán valami baj van szerencsétlenke?-kérdezte szemembe vigyorogva Amanda.
Mindig pontosan tudta,hogy lehet valakinek fájdalmat okozni.Mindig leolvasott minden érzelmet az arcodról,felhasználva ellened azt.
-Nem,nincs.Biztos valami rosszat ettem.-a hatás kedvéért még megsimogattam lapos hasamat is.
-Na persze....somolygott-Ó,ó csak nem?Csak nem azt hitted,hogy majd pont téged akarnak elvinni innen?-hahotázott teli torokkal Amanda.Lassan az egész terem rázendített. Megaláztatásom érdekében még jobban gesztikulálva mindent elmondott töviről hegyire.
Mégis a legjobban az fájt,amikor megláttam Julie száján a gúnyos mosolyt.
Arcomról folyamatosan hullottak le a sós könnycseppek.


Attól a naptól kezdve akár mennyire is próbálkozott egy szót sem váltottam vele.Attól a naptól kezdve álmaim valóra váltak,s kezembe hullott egy csoda s láttam megváltozni a világot saját szemeimmel.
Ezután jött Bella,aki könnyített fájdalmaimon,s már ketten voltunk szerencsétlenek."


Rajtuk kívül senkit nem akartam látni,és hallani.Egyedül őket akartam figyelni.Nem akartam,hogy bántsák Bellát.
A külvilágot teljesen kizártam magamból.Újabb morgást hallatottak,amitől még feljebb ment az a bizonyos pumpa bennem.
 Már nem bírtam a forróságot,és a testemet szétfeszítő érzést.Már nem bírtam fejem lüktetését,amit a láz okozott.
Engedtem neki,engedtem,hogy elnyeljen,s betöltse egész testemet a bizsergés,amit hagy maga után.
Hallottam még Bella hatalmas sikolyait a távolból,viszont annyira fájt!Annyira,de annyira!
Különös érzésem volt.Mintha minden szem pár rám szegeződne.Mintha mindenki engem követne árgus szemekkel.Úgy éreztem,mintha egy kisebb tömeg tartaná rajtam a szemét.
Kideríteni viszont nem tudtam,hiszen a fájdalomtól a földre rogytam és torkom szakadtából kiáltoztam a megváltásért.
Könyörögtem a halálért.
Olyan érzésem volt,mintha újjászületnék.
Utolsó éber pillanataimban elkaptam egy párbeszédet,amit sűrű lábdobogás kísért végig.
-Pont a határnál vannak!A korcsok már oda értek,siessünk mi is!-ordította valaki mély,öblös hangján.
Nekem már csak egy elhaló nyögésre futotta.

A világ lassan kezdte megmutatni nekem,mennyire más is, mint azt eleinte gondoltam.

Bella szemszöge

Meghökkenve vettem tudomásul,hogy a törékeny,apró termetű barátnőm maga mögé tol,ezzel elrejtve idegenjeink kegyetlen fekete szemei elől.
Az események olyannyira felgyorsultak,hogy már csak arra ocsúdtam fel,amikor Alice eget rengető sikolyok közepette térdre zuhant és ruhái szakadozni kezdenek.
A kezdeti döbbenetet halálos félelem vette át,hiszen láttam ahogy keze helyén már nem kéz van,s eddig tükörsima bőrét hófehér szőrzet fedte be.
Én már semmit sem értek!Mi folyik itt?!

Az emberek azokat az eseményeket amiket nem lehet tudatosan elkerülni Sorsnak nevezik.
Minél közelebbi kapcsolatba kerülsz másokkal,annál jobban befolyással leszel sorsukra.
Cserébe pedig a te életed az övék befolyása alá kerül.
Hát ez lenne a mi Sorsunk?

Alighogy kimondtam magamban ezeket a kérdéseket a vámpírok egyre gyakrabban pillantottak a fák sűrűje közé,ami már nekem is feltűnt.Feszültség telepedett rájuk.Éhes tekintetükbe zavarodottság,fagyos félelem költözött.Tekintetükkel az erdőt fürkészték egyre nyugtalanabbul.
S megértettem miért.A fák árnyai közül kilépett egy fenevad.Óriási volt – magas, mint egy ló, de testesebb, sokkal izmosabb. A hosszú pofa elfintorodott, felfedve így a tőrszerű metszőfogait. Egy szörnyű vicsorgás tört fel a torkából,átsöpörve a réten, mint egy elnyújtott mennydörgés.
Azonnal ott termet mellettem, én pedig automatikusan hátrálni kezdtem.
Alice mellé akartam kerülni,de mikor lenéztem a földre az üres volt.A fagyasztó félelem közepette zavarodottság lett úrrá rajtam.
Halványan még érzékeltem ahogy egyre több teremtmény jelenik meg,s a vámpírokat kezdik hajkurászni.

Mikor jobban körbe pillantottam láttam ahogy a földön egy hófehér  csapzott, izzadtságba úszó élőlény fekszik.
Hatalmasabb volt,mint akik a fák rejtekéből léptek elő.Ezt a lényt egy különleges,megmagyarázhatatlan aura lengi körbe.
Lassan odalépkedek mellé,s térdre ereszkedem.
A szó,ami felfedné a teremtmény kilétét még mindig fejem fölött lebeg és csak arra vár,hogy kimondjam, a jelentése mégsem ér el tudatomig.
Egy gát,egy akadály megakadályozza,hogy hangokat formázzak belőle. Agyam egyik szeglete önvédelemre állt át.Talán attól tart,hogyha hangosan kimondom a szót,minden ismét a rémisztő kerékvágásba kerül vissza.
Ismét a kegyetlen,alattomos valóságba kerülök.
Viszont ki kell mondanom,érzem.
Nagy levegőt veszek,mintha ez lenne rá az utolsó alkalmam,mintha utána minden éltető oxigén eltűnne.
Hosszú másodpercek,vagy talán percek múlva megszólalok,suttogó,reszelős hangon. félve a rám törő érzésektől.
Vérfarkas.

14.fejezet

"Minden este elalvás előtt hazudunk magunknak és várjuk a reggelt amikor naivan azt hisszük, hogy minden valóra vált."

Bella szemszöge
Szinte láttam,ahogy barátnőm arca egyre sápadtabbá válik,homloka egyre jobban tüzel.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle elég hangosan.
Viszont szavaim nem érték el őt,mert egyik pillanatról a másikra ölembe hullott.Törékeny testét szorosan magamhoz vontam,hogy érezze,mellette vagyok,hogy érezze rám számíthat.
Óvatosan visszafektettem a kanapéra,majd gondosan betakargattam.
Kimentem a konyhába,levettem egy rongyot az akasztóról bevizeztem majd visszasétálva ráraktam Alice homlokára.Ámde,mikor ismét ellenőriztem hőmérsékletét, azt vettem észre,hogy teljesen normális lett.Pedig fogadni mertem volna,hogy az előbb szinte tüzelt!
Vajon kezdek megbolondulni már én is?
Bár,a vámpír dolog után már semmin sem lepődöm meg,akármilyen furcsa is.
A vizes ruhát még mindig döbbent állapotomban visszavittem, majd felraktam egy kis teát.
Az mindenen segít!

Akkor még nem tudtam mit beszélek.Még nem tudtam,hogy valójában mi is baja Alicenek.Naivan azt hittem,hogy egy kis megfázás,hogy egy kicsit meghűlt.Legmerészebb álmaimban nem gondoltam volna,hogy ez történik vele,viszont a Sors ismét beleszólt az életünkbe.

Citromos teával  a kezemben indultam vissza a kanapéhoz,ahonnan már eltűnt barátnőm.
Pár másodpercig szinte fel sem fogtam a történteket.Azután esett csak le,hogy mi is történt,és a felismerés hatására minden ami a kezemben volt, nagy csattanással a földön landolt.

Mi?!! Eltűnt?!!Mégis hova mehetett?!Vagy elvitték?!
Gondolatok ezrei cikáztak fejemben,a pánik eluralkodott rajtam.
Miután átkutattam az egész házat,szinte kitéptem az ajtót a helyéről,úgy indultam a keresésre.Egy rövid ujjú pólóban és egy háromnegyedes nadrágban.Mondhatom jó párosítás.
Nem érdekelt a jeges fuvallat,ami arcomba mart.Nem érdekelt az sem,mikor már harmadszorra estem el egy kiálló gyökérben,felhorzsolva ezzel vékony bőrömet.Még a rám törő hányingert sem vettem tudomásul,,amit a vér látványa okozott.Illatától olyan mértékű undor lett úrrá rajtam,hogy megszédültem,az utolsó másodpercben viszont sikerült megkapaszkodnom.
Nem értettem miért érzem nedvesnek az arcom.A választ viszont hamar megtaláltam rá.
A faág felsértette az arcomat,s a kiserkenő vér könnyeimmel keveredve lehullott a földre.

Egy réthez értem,amikor megláttam végre.Csak az zakatolt a fejemben,hogy megtaláltam végre és semmi baja nem volt.Legalábbis látszólag.
-Alice,mi a baj?Miért jöttél el egy szó nélkül?-mérges voltam rá,amiért ilyen helyzetbe hozott.
-Sajnálom,de ki kellett jönnöm.Úgy éreztem bent,hogy majd meg fulladok.Nem bírtam,olyan meleg volt-egy pillanat alatt elszálltak belőlem a negatív érzések,bár aggódalom még jócskán maradt bennem.
-Értem,de most menjünk vissza,nem tesz jót ez az időjárás.Még a végén rosszabbodik a helyzeted.Ma még elmegyünk orvoshoz!-lassan közeledtem felé majd karon ragadtam.
Ekkor különös érzésem támadt,de nem csak nekem...
A mókusok akik eddig szorgalmasan gyűjtögették a télire valót,most minél gyorsabb tempóban próbáltak odúikba húzódni.A kis résen,ami kilátszott  kikukucskáltak,s szemükkel mintha azt sugallták volna:Fuss!Fuss,amíg teheted,amíg van esélyed a menekülésre.
Még a madarak is szélsebesen repültek el a veszedelmes helyről.Néha letekintettek,de már szinte ott sem voltak.
A levegő benn akadt a tüdőmben,amikor lassú léptek csapták meg a fülem,de úgy látszik nem csak én hallottam,Alice ha lehet még sápadtabbá vált.
Már épp kezdtem volna el nyugtatni olyan szavakkal,amit én magam sem hiszek el,mit én sem gondolok komolyan,mikor 3 kísérteties alak lépett elő a fák takarásából.
Két férfi és egy nő alakját tudtam kivenni olyan messziről.Mintha még a természet is érezni a jelenlétüket,a köd leszállt,s vele együtt egy baljós légkör telepedett a rétre.
Tudtam,már semmi jó nem történhet velünk.Akármerre járunk vámpírokba botlunk bele.
Már csak ez hiányzott.Ez már csak olaj volt a tűzre.
Szinte hallottam magam előtt az ördög gonosz és kárörvendő kacaját,s látom amint szemeimbe az suttogja:
Lesz ennél még rosszabb is!
A szörnyetegek éhes tekintete semmi jót nem sejtetett,de már végleg bele törődtem a sorsomba.Pillantásuk egy életre belém itta magát.

A reményem végleg elszállt.

Alice szemszöge

Égett.
Mindenem égett.Mintha vérem minden egyes cseppje izzó láva volna.Mintha minden egyes lélegzetvételem
maró fájdalommal járt volna.
Lázam volt,nagyon magas lázam,ezt jól tudtam,viszont ezután a legrosszabbat tettem.Kimentem a védelmet nyújtó házból.
A békés,meleg házból.
Látszólag én hamarabb meghallottam a léptek zaját,mint Bella,viszont elmenekülni így sem tudtunk volna.
Mikor ő is észrevette közelebb húzódtam hozzá,mert már láttam rajta a reménytelenség jeleit.
Az élen egy olajbarna bőrű,fényes fekete hajú férfi közeledett.Még csak most láttam először,de már én is tudtam,hogy ő a másik kettő vezetője.
A nő következett kinek rikító,vörös hajában levelek és fa ágak díszelegtek.Igénytelensége már az én szememet bántotta.Őt már messziről kiszúrtam,oly annyira feltűnő volt.Haját olykor a szél meglebbentette,de különösebben nem foglalkoztatta semmi,egy rezdülés sem volt látható arcán,viszont járását egy párducéhoz tudnám hasonlítani.Ő egy igazi ragadozó volt.
A sor végén megfontolt léptekkel haladt a második férfi.Szeme szikrázott.Alacsonyabb volt,mint a vezetőjük,sötét szőke haja illett merev arcához.
Ami mind hármójukban közös volt,az a már megszokott vészjóslóan mélyvörös szem.Úgy éreztem egészen belém látnak.Kecses lépteik olyanok voltak mintha nem is a Földön járnának,kecses és mégis ünnepélyes hatást keltő.Ámulattal figyeltem minden egyes lépésüket,mozdulatukat.
Vagy talán nem is ámulat volt ez az érzés?
Ahogy elnéztem őket egyre rosszabbul éreztem magam,mélyről jövő forróság töltötte el testemet,ami az utolsó pillanatban visszahúzódott.Egyre melegebb voltam,tudom,mintha egy élő kályha lennék,s ezzel együtt egyre ingerlékenyebbé váltam.
Öltözékük farmer és egy itt-ott elkopott ing volt.Mintha be akarnának olvadni a tömegbe,bár ez teljességgel lehetetlen,hiszen ha valaki belenéz szemeikbe rögtön tudja,hogy ők bizony nem emberek.
Mezítláb voltak,mint az állatok.

Zavart az,hogy itt vannak.Zavart,hogy így néznek és nyájasan mosolyognak.Az egész lényük zavart keltett
bennem.
A legelöl haladó sötét hajú idegen üdvözölt minket,s bemutatta társait is.
-Üdvözöllek benneteket.Én Laurent vagyok, ő itt Victoria-mutatott maga mögé-és ő itt James-ütögette meg a vállát a közülük is legkegyetlenebbnek tűnő vámpírnak.Érdekes volt,mintha francia akcentussal ejtené ki a szavakat.
Az egész úgy hatott,mintha még játszadozni akarnának a prédákkal uzsonna előtt.
Na ebből nem esztek!-kiáltottam magamban és szememmel is ezt sugalltam feléjük.
A vörös folyton az egyik férfit pásztázta tekintetével,mintha valamit le akarna olvasni róla,de őt egyáltalán nem érdekelte semmi,tudomást sem vett a hátába fúródó szúrós.Átható nézésével mintha felnyársalt volna.
Miután a vezető látta,hogy nincs ínyünkre beszélgetni,lassan folytatta monológját.
-Nos,nem gondoltuk volna,hogy pont itt bukkanunk halandókra,de legalább nem kell messze mennünk vadászni.-várt.Gondolom valamilyen reakciót akart kiváltani belőlünk,ezért fogalmazott így.Viszont mi a legkisebb jelét sem mutattuk lelkükben tomboló határtalan félelemnek.
Ezt az örömöt nem adjuk meg nekik
Már egy jó ideje szemezgethettünk egymással,amikor Victoria és James egyre türelmetlenebbé vált,ezt olykor-olykor kivillanó pengeéles fogsoruk bizonyította.
Talán eljött  vég?

Felirat hozzáadása

Ízelítő a 14.fejezetből!

"A mókusok akik eddig szorgalmasan gyűjtögették a télire valót,most minél gyorsabb tempóban próbáltak odúikba húzódni.A kis résen,ami kilátszott  kikukucskáltak,s szemükkel mintha azt sugallták volna:Fuss!Fuss,amíg teheted,amíg van esélyed a menekülésre.
Még a madarak is szélsebesen repültek el a veszedelmes helyről.Néha letekintettek,de már szinte ott sem voltak.
A levegő benn akadt a tüdőmben,amikor lassú léptek csapták meg a fülem,de úgy látszik nem csak én hallottam,Alice ha lehet még sápadtabbá vált.
Már épp kezdtem volna el nyugtatni olyan szavakkal,amit én magam sem hiszek el,mit én sem gondolok komolyan,mikor 3 kísérteties alak lépett elő a fák takarásából.
Két férfi és egy nő alakját tudtam kivenni olyan messziről.Mintha még a természet is érezni a jelenlétüket,a köd leszállt,s vele együtt egy baljós légkör telepedett a rétre.
Tudtam,már semmi jó nem történhet velünk.Akármerre járunk vámpírokba botlunk bele.
Már csak ez hiányzott.Ez már csak olaj volt a tűzre.
Szinte hallottam magam előtt az ördög gonosz és kárörvendő kacaját,s láttam amint szemeimbe az suttogja:
Lesz ennél még rosszabb is!
A szörnyetegek éhes tekintete semmi jót nem sejtetett,de már végleg bele törődtem a sorsomba.Pillantásuk egy életre belém itta magát."

13.fejezet

Alice szemszöge

Bella nagyot sóhajtva becsukta az ajtót,majd oda botorkált a kanapéhoz és leült mellém.Nem várt a faggatózással,szinte azonnal bele is kezdett.
-Mi történt veled?Mit láttál?
-Nem tudom,hogy történt,de azt hiszem,hogy most nem a jövőt láttam,hanem az egyik Cullen múltját.
Bellának felszaladt a szemöldöke és kérdő tekintetét arcomba fúrta.
-Melyikre gondolsz?Mindegy is,előbb meséld el mit volt,aztán majd kitalálunk valamit.
-Rendben van.Úgy kezdődött,hogy ....
Ismét külső szemlélőként látom a történteket.Egy csata mezőn vagyok,talán a középkorban,erre a ruházatból jöttem rá. 
Emberek irtják egymást hidegvérrel.
Itt nincsenek olyanok,akik egy oldalon állnak.Olyanok,akik egymásért harcolnának.A mindenki mindenki ellen szabály érvényesül itt.Ez egy igazi háború.
Százak fekszenek a földön elvérezve,holtan,meggyalázva.
Meglepődtem azon,hogy számos gyerek és nő is van itt és az életéért küzd végtelen elhatározottsággal arcukon.Az elszántság vissza tükrözödik szemükben.
Az életükért küzdenek ilyen keményen.
Az életben maradásért.
Azt gondolná az ember,hogy őket megkímélik,de szó sincs róla.Velük bánnak a legkegyetlenebbül.A gyerekeket megtapossák,megkínozzák,míg a nők a sárban fekszenek meztelenül,megsemmisülve.Őket látva elszorul a szívem.
Egy valaki viszont kitűnik a többi közül.Egy férfi,aki nem öli meg ellenfeleit.Mozgás képtelenné teszi őket,vagy egyszerűen leüti,hogy elájuljanak.Viszont ők sem élnek sokáig,mert a kegyetlen emberek őket is megtalálják.Itt a háborúból kétféle módon kerülhet ki az ember,élve vagy halva.
A gyerekeket és asszonyokat,akik legszívesebben otthon lennének,megkíméli és széles ívben elkerüli,de értük is eljön a fekete kaszás.


Nem lepődtem mikor már csak az a bizonyos férfi állt talpon.Szemével mintha keresett volna valakit,viszont a véres holttesteken kívül nem talált senkit.Talán csak egy élő embert keresett,akinek segíthetne.
Tekintetét egy fekete,fényes szőrű lóra emelte.Kalapját felvette a földről,megtisztította majd egy kecses mozdulattal fejére emelte.
Lassan elindult a paripa felé,aki eléggé zavartnak és vadnak látszott.Nyerített,patáival a földet taposta,alatta pedig egy férfi holtteste tűnt fel,amit már szinte szét trancsírozott.Épeszű ember a közelébe nem ment volna. Viszont a  fiú odament hozzá megsimogatta és mintha az szem pillantás alatt nyugodott volna le.
A holttestet elrakta az útból,pedig látta,ahogy az a férfi több száz gyerek vesztét okozza,látta,ahogy a nőket pofozza és késeli.
Felült a lóra majd elindult.Még nem tudta hova megy,de biztosra veszem,számára csak az a fontos,hogy mielőbb eltűnjön innen.
Már hosszú óráknak megfelelő időt gyalogolhattam mellette,mikor megláttam 3 nőt.És persze az ő figyelmét se kerülhették el a szakadó esőben álldogáló földöntúli szépségek.
Én már tudtam,hogy kicsodák,felismertem szemükről,de a férfi nem.Ő még nem láthatta őket,mert akkor nem szállt volna le biztonságot nyújtó lováról és indult el volna feléjük.
-Ne!Ne menj!Megölnek!-kiáltottam amennyire a torkom bírta,de mint tudjuk egy szellemet senki sem lát és senki sem hall.
Aztán megint különös dolog történt.Ezt is felírhatom a listámra.Már nem külső szemlélő voltam a látomásomban,én magam láttam,éltem át mindent.Viszont emellett hallottam fejemben Jasper gondolatait.Igen közben felismertem a különös idegent.Villámcsapásként ért akkor a felismerés.Talán mindvégig tudtam,hogy róla van szó.Teljesen elvarázsolta elmém.


A kín,amit átélt a megharapásakor én is átéltem.


Sikításomat ebben a világban nem hallottam,de lemernék fogadni,hogy valahol üvöltöttem a belém maró fájdalomtól.


Amit ő hallott én is hallottam.


-Ne félj Jasper,minden rendben lesz.-kísérteties hang szólalt meg közvetlenül mellettem.A nő hangja úgy hatott,mintha a kígyó sziszegését hallottam volna.


A következő másodpercekben más kép kockák jelentek meg szemem előtt.Több száz vagy talán több ezer vörös szemű démonnal harcolok,akik kegyetlenül belém harapnak.Iszonyatosan fájt.Égetett a kín.Leírni nem tudom azt az érzést, amit ismét át kellett élnem.Nem tudtam elképzelni,hogy volt képes ennyi mindent elviselni.Úgy éreztem,hogy a fájdalom szét tépi,szétszakítja testemet.Belülről égetett,mintha tűz csóvák csapnának össze fejem fölött,és egyre elviselhetetlenebbé válna.


Láttam,amit ő látott.


Teljesen megváltozott.
Élete fenekestől felfordult,olyan dolgok történtek vele,amit sohasem gondolt volna.Összezavarodott.Hite teljesen megingott.Már a saját szemének sem hitt.Magában sem bízott.


Éreztem,amit ő érzett.


Hidegvérrel gyilkoltam.Nem néztem semmit és senkit.Tökéletes gyilkoló géppé váltam,és ez a helyes.-ezt gondolta Jasper.Egyedül Maria dicsérő szavait hallotta.Teljesen elvakította a szerelemnek hitt érzés bűbája.Ezután már csak a csábítónak hitt,pedig az ő fajtájuk  a legveszélyesebb.Bennük nem lehet megbízni.Ő mégis inkább őt tartotta nagyra.Őt szolgálta,erősítette minden erejével.


Jasper mind ezek után lelketlen szörnyeteggé vált,érzések nélkül gyilkolt meg ártatlan embereket,vámpírokat,ami csak útjába tévedt.Mindegy volt,hogy bűnös vagy bűntelen.A sorsukról egyedül Maria döntött,aki legtöbbször a könnyebb utat választotta,ami a Halál.
A halál.Milyen különös szó is ez.Magába foglalja az elmúlást,a földi életünk végét.
Tudtam,hogy ez nem lehet a jövő.Egyedül a múlt.


Jaspert elítéltem,pedig még csak egyszer láttam.Elítéltem azért,amit tett.Elítéltem azért amivé lett,vérengző szörnyeteggé,aki hű szolgája lett az ördögnek és minden kérését teljesítette.Az ördög jobb kezévé vált,pedig nem is tudott róla.Akarva cselekedett úgy,ahogy azt úrnője parancsolta.


Bella szemszöge
Csendben hallgattam végig a történetet.Alice minden szavát szinte ittam.Megdöbbentő volt.A tiszteletet és az undort egyszerre éreztem,ugyanannál a lénynél.Lénynél...


-Nem tudom mit gondoljak.Nem tudom mit mondjak-válaszoltam csendesen,lehajtott fejjel.-Ezután már semmit sem láttál?
-Nem,semmit.Ekkor "ébresztettél" fel.-csipkelődött azért velem,majd,hogy oldja a feszültséget kuncogni kezdett.Azonban én éreztem,hogy ez nem jött a szívéből.
-Szerintem ne menjünk egy ideig iskolába.Jobb lenne minél  nagyobb távolságot tartani tőlük,legalábbis egy ideig,amíg le nem nyugszanak a kedélyek.Túl veszélyes lenne,a végén még rájönnének mindenre,aztán megint Volterrában találhatjuk magunkat.Szerintem már így is sejtik a dolgokat.
-Igen,én is gondoltam már erre,mást nem tehetünk,mint,hogy meghúzódunk a háttérben.-hangja annyira erőtlen és sápadt volt.
A máskor mindig vörös ajkai,most halvány rózsaszínben tündököltek,ki cserepesedtek és néhol még a vér is kifakadt.Szemében nem volt ott a jól megszokott csillogás.Haja sem tündökölt régi fényében.
Vajon tényleg csak a látomás van rá ilyen hatással?
Megfogtam homlokát,ami szinte perzselte ujjaimat.


Mi lehet ez?

12.fejezet

Alice szemszöge
Nem tudom milyen arc kifejezésünk lehetett.Őszintén megmondom abban a  percben valahogy nem törődtem vele,nem foglalkoztatott.Gondolkoztam azon is,hogy kisurranhatnánk a hátsó ajtón keresztül,de nem lenne érdemes megpróbálni,hiszen utolérnének.
Mikor megpillantottam a látogatóinkat,leesett egy ólom súlyú kő a szívemről,de azért elég távol álltam a nyugodt jelzőtől.Hiszen ők is vámpírok,akármilyen fajtából is.
6-an voltak előttünk.Szoborszerű arcuk mintha meglepettséget tükrözött volna,csak tudnám miért.
Szememmel végig követtem a vezetőt,Carliset és a mellette álldogáló nőt.Kedves mosoly bujkált arcán,amit muszáj volt viszonoznom.
Tekintetem egy közülük is kitűnő szépségre vándorolt.Haja nagy hullámokban omlott keskenynek mondható vállára.
Szemével mintha azt sugallta volna felénk,hogy ő nem önszántából jött ide,csak kényszerítették.Gyűlölettel szemében nézett ránk,mintha élete megrontói lennénk.
.Ohh,ha tudná,hogy mi is pont ezt gondoljuk róluk!
Mellette az ebédlőben már megismert Emmett állt.Őt is,pont úgy,mint Carislet láttam a látomásban.Ajkai feltűnően lefelé görbültek.Biztos megbántottuk, hasított belém a felismerés.A bűntudat eltöltötte testemet,ezért elrántottam róla a figyelmemet.Szemem sarkából azonban láttam,hogy Bella halványan rámosolyog a nagy mackóra,akinek mintha abban a másodpercben elfújták volna rossz kedvét.
Utoljára 2 fiú állt.Szinte teljes ellentétek voltak,de valahogy az egyik sokkal jobban megragadott.
Szeme örvényként húzott a mélybe.Elvesztem bennük.Fejem kiürült,csak a 2 gyönyörű szem pár lebegett előttem.
Arca tökéletesen illett méz szőke hajához.Szinte fogadni mertem volna,hogy nyakát ezernyi félkör alakú heg fedte el.
Ekkor azonban tekintetem elhomályosodott és már nem voltam a jelenben.Azt még érzékeltem,hogy lábaim összecsuklanak,és Bella utánam kiállt a messzeségből,de vajon tényleg olyan távol volt?

Bella szemszöge
Az egyik pillanatban még Alice kezét fogom,és egy gyönyörű szem pár tulajdonosát nézem,a másikban meg észreveszem,hogy barátnőm összecsuklott,tekintete üvegessé vált,és kezeimet már nem tartja olyan szorosan.
Éreztem mi történt megint,mondhatom a legjobbkor.Utána kaptam,hiszen jól tudom,ilyenkor nem tud uralkodni teste felett.A Cullen család ijedten nézett semmitmondó szemeibe.Ők még nem tudták azt amit én.

Az általam legidősebbnek vélt férfi azonnal ott termet,kezeibe fogta és lefektette a kanapéra.A többiek is hívatlanul befáradtak házunkba.
Hangosan becsaptam kezemmel az ajtót,ezzel tudomásukra hozva,hogy nem otthon vannak.
A szőkeség haraggal teli szemekkel rám nézett és szólításra nyitotta meggypiros ajkait.
-Nem is érdekel mi történt vele?Ennyire utálod,hogy még csak mellé állni sem vagy képes?!!-üvöltött elképedt szemeimbe.Már most ellenszenves volt,pedig még csak 2 perce volt a közelemben.
-Hogyne érdekelne?De nincs semmi  baja!És ne üvöltözz velem a házamban!Azonnal takarodj el innen!-magamból kikelve intéztem hozzá szavaimat,de meghallgatásra nem találtak.Mintha a falnak beszélnék komolyan.
-Még,hogy nincs semmi baja?!Hisz nincs magánál!Nem látod,hogy eszméletlen?-ezt már jóval higgadtabban közölte,de ez nekem még mindig nem tetszett.
-Azt sem tudod mit beszélsz!!Egyszerűen csak láto......-és itt megakadtam.Egyszerűen mérges voltam magamra,hogy az első adandó alkalommal majdnem kikotyogom egyetlen aduászunkat.
Mérges voltam,hogy majdnem elmondtam barátnőm titkát.
Mérges voltam a nőre,aki ezt a reakciót váltotta ki belőlem.Belőlem a mindig visszahúzódó,csendes lányból.

12 szempár nézett rám vissza,kíváncsiskodó szemekkel,folytatást remélve.Volt,aki összehúzta szemöldökét,volt aki még a száját is nyitva felejtette,itt természetesen nagy mackó barátomra gondolok.
Most mondjak?Gondolkozz!!!
Nem megy....
Még mindig semmi....
Istenem kérlek tégy csodát!

Úgy látszik imáim meghallgatásra találtak,Alice hatalmas sikolyai betöltötték az egész házat.Ez nem hogy könnyített volna lelkemen,testemet elemi erővel töltötte el a rémület.
Ilyen még nem történt.Barátnőm teste verejtékben úszott,háta nagy ívben megfeszült.Arca teljesen elfehéredett,szeme a szokásosnál is jobban átlátszóvá vált a kínól,amit átélt.
Apró kezeivel össze-vissza kapálózott,de sikolyai nem csitultak.Azonnal oda rontottam hozzá,hogy közelebbről is szemügyre vehessem.
Nyakán félkör alakú sebek kezdtek kirajzolódni.
Mi lehet ez?!
Nem törődve az értetlen és meghökkenő  szem párokkal egy mozdulattal letéptem blúzát.Egész testét hegek borították.
-Ilyen még sohasem volt.-suttogtam legfőképp magamnak a szavakat.
Minél előbb fel kell ébresztenem ebből az állapotból,a végén még belehalna.
Vissza ültettem a kanapéra,felegyenesedtem és minden erőmet összeszedve pofoztam fel legjobb barátnőmet.
Az ütések nekem sokkal jobban fájtak.És most nem a fizikai állapotomra gondolok.Mintha a lelkemet érték volna ezek az ütések.
Többen üvöltöttek,hogy mit csinálok.A szőkeség nekem is rontott volna,ha Emmett nem fogja le.
Viszont bevált.
Alice  szemei erősítettek meg ebben,amibe visszatért az élet.A hegek szem pillantás alatt tűntek el teste minden területéről,mintha csak elmém őrült szüleményei lettek volna.
Zihálása lejjebb hagyott, majd körbe nézett.Szeme megakadt a számomra fájdalmas képet vágó Cullenen. Gyűlölettel nézett rá.Apró kezeit ökölbe szorította,amik lassan elfehéredtek.Szemei szinte szikrákat szórtak.
Értetlen tekintetem láttán bólintott egyet,ezzel azt sugallva felém,elmondja ha kettesben leszünk.

2 óra múlva távoztak a nem szívesen látott vendégeink.Miután többször is megnyugtattuk őket,hogy nem lesz semmi bajunk,vonakodva bár elmentek.Kiderült,hogy azért jöttek,mert Emmett nagyon megkedvelt minket és beakart mutatni családjának.
Párja a számomra ellenszenves Rosalie volt.Földöntúli szépsége egyáltalán nem hozott ki belőlem már semmilyen reakciót.Túl hiúnak láttam őt.Ráadásul az összetűzésünk sem javított a helyzeten,róla volt a legrosszabb véleményem.
Állításuk szerint az őseik már itt éltek,most költöztek vissza nemrégiben ide.
Az őseik,mi?
Viszont volt egy különleges testvérük is.Bronzvörös haja összekuszálva meredezett az ég felé.Szeme látszólag ugyanolyan volt mint a többieké,számomra mégis különleges,magával ragadó volt.Szinte egész látogatásuk alatt őt figyeltem,de ő mindig elfordította tekintetét rólam.
Az ilyen alkalmakkor,mintha szúrást éreztem volna a mellkasomnál.Mintha tőrt döftek volna bele,amely egészen a szívemig hatolt.
Tudtam,hogy ő is vámpír volt,de el nem tudtam képzelni róla,hogy őrült,vér éhes ragadozó lenne.Egyszerűen nem ment.
Pedig így volt. Mindegyik ugyanolyan.Egyikük sem kivétel.
Miután emberi szemem elől eltűntek,nagyot sóhajtva becsuktam a kissé elferdült ajtónkat.A legutóbbi akcióm nem tett jót neki.Remek.
Vajon még mi jöhet?

11.fejezet

 Alice szemszöge


Ketten összeraktuk a gépet és már láttam rajta,hogy kezdi érteni mit akarok kihozni ebből az egészből.
És a várva várt pillanat. Olyan gyorsan begépeltem a vámpír szót,hogy magam is meglepődtem rajta.Szinte észrevehetetlenül mozogtak az ujjaim.Az arcomon megjelenő fintort sehogy sem tudtam elrejteni annál a szónál.

Már egy ideje nézegethettük az oldalakat,megjegyzem nem túl sikeresen amikor egy egész jó bejegyzést találtunk.Annyira nem volt hosszú,de ahogy átfuttattam rajta a tekintetem úgy vettem észre,hogy nagyon sok dolog stimmelt a valósággal.Neki láttam részletesebben is elolvasni,reménnyel,bizakodottsággal telve.

                                                   Vámpír a valóságban

A vámpírok a Pokol teremtményei.Ha már kiszemelik az áldozatukat,számára már nincs remény.Tekinthetjük úgy,hogy a préda halott.Kétségbeesésében hozhat még döntéseket,ám ez legtöbbször rosszul sül el.

Velejéig romlott,gonosz lelkű lények.Túlélésre nincs esélyed.

Legalapvetőbb tulajdonságaik: Emberfeletti gyorsaság, hatalmas erő és a halhatatlanság.Tűzvörös szemeikben ott lappang a vér iránti vágy és a kegyetlenség.A legtöbb nevetséges filmben látható,karó a szívbe trükk nem ér semmit,ahogy a Nap sem okoz kárt bennük.Viszont kerülik,mert akkor lelepleződnének. A Nap hatására bőrük ezer gyémántként ragyog fel.Ez ne tévesszen meg.Mikor meglátsz egy vámpírt automatikusan vonzza a tekinteted.Magához csábít,elcsal majd könnyűszerrel elintéz.

Vannak különleges képességű vámpírok is.A gondolatolvasás,a jövőbelátás is ezek között szerepel és a szemmel történő kínzás is ismert képesség.

Vámpírt ölni ember számára lehetetlen.Szaglásuk, látásuk is igen kifinomult.Vámpírt csak egy másik vámpír ölhet meg. 

Ők is egyfajta hierarchiában élnek.3 főbb királyuk van és ezekhez csatlakoztak többen is.Ők döntenek mindenféle ügyben.Egyetlen fontosabb szabályuk van,amit ha megszeg valaki az azonnali halállal jár.Ők az átlagnál is rosszabbak.Volterrában szállásolták el magukat.Ezt a helyet messziről kerüld el,mert ha egyszer oda tévedsz,akkor már ne is ábrándozz kijutásról.

Egy történet is keringett sokáig a falak között.Ugyanis volt egy olyan vámpír,aki nem kívánta az embervért,bűntudata lett a gyilkolástól.Ez ironikus...

Azt beszélték róla,hogy kilépett a csatlós mivoltából és állatvérre tért át.Neve számomra is ismeretlen.Viszont valamiről felismerheted őt és családját,aranybarna szemük van,amiben ellenszenv tükrőzödik saját  fajuk iránt.

Korábbiakban említettem azt,hogy csak egy másik vámpír ölheti meg ezeket a teremtményeket,ami lássuk be nem túl gyakran fordulhat elő. Ehhez a részhez hozzá tartozik még valami.

Még egy lény képes őket legyőzni.

Ők a vérfarkasok.Nem egyszerű farkasokról van szó,medve méretűek is lehetnek,alapvetően az emberek védelmére teremtették őket.Számukat tekintve kevesebben vannak,mint a hidegek,de gyorsaságuk,erejük fel ér velük.Náluk akkor kezdődik el az átalakulás,amikor a közelükben vámpírok vannak.Az itt történő átváltozás hasonló a vámpírokéhoz,kivéve,hogy sokkal kevesebb ideig tart.Viszont a fájdalom többszörösen éri őket emiatt.Borotvaéles fogaikkal átharapják az ellenség nyakát,letépik kezét,kicsavarhatják lábát.És míg a vámpíroknak nincs alvásra, evésre sem szüksége,sőt az ételektől hányinger szerű érzésük is van,addig a vérfarkasok 3x többet esznek egy átlagos embernél.Éjszakai őr járataik miatt pedig eléggé kimerültek és fáradtak lesznek reggel,így az emberiséget már csak a Nap óvhatja meg.

A tanácsom nem egyéb,mit kerüld a sötét sikátorokat és este ne nagyon menj el otthonról.Nem mintha ez elég lenne..

Meglepetten pislogtam Bellára,aki ugyanolyan szemekkel nézett vissza rám.

-Talán beszélhetnék ezzel a személlyel,hátha tud valahogy segíteni nekünk.

-Igen,ez jó ötlet.Meg keresem a feltöltőt.

Aha itt kell lenni-e valahol....

Aztán pár másodperc múlva ez a remény is elszállt,ahogy elolvastam a feliratot.

                                                   A felhasználó törölve.

Ez sok mindent jelenthetett. Mégis úgy éreztem,hogy rajtunk már semmi sem segít.

-Ennyit erről.Mindegy,csak lesz valami más esélyünk.-mondta barátnőm.

Viszont most bennem valami elpattant.Hirtelen olyan düh lepte el a testemet,hogy ki kellett mondanom a szavakat amik számra jöttek.

-Ugyan!Ne mondj hülyeségeket!!Mégis milyen esély?Mit gondolsz lesz egy olyan vámpír aki ki áll mellettünk és megöli a feljebbvalóit?Gondolkozz már nem a semmiért lettek ők a királyi  család!Vagy talán felbukkan a bokrok közül egy vérfarkas?!-miután kimondtam ezeket,rögtön meg is bántam.Láttam rajta a megbántottságot,de egyrészt láttam,hogy igazat ad.Nem tudtam már visszavonni szavaimat,ki kellett mondanom őket,hiszen lassan a kétségbeesés felőröl.A ki nem mondott szavak pedig jobban fájnak.

-Igen,így van!Na és akkor?!Már csak úgy tudok megnyugodni,hogy azt mondogatom magamban van még remény.Azt hiszed,hogy én nem értem a helyzetet?-fakadt ki és nekem még a szívem is belefájdult ahogy arcán patakokban folynak a könnyek.

-Sajnálom,nem úgy gondoltam,ne sírj.Majd kitalálunk valamit.-csítitgattam.

-Ígéred?-emelte rám csokoládébarna  szemeit.

-Igen..      Az a kérdés vetődött fel bennem,hogy említett egy olyan vámpírt aki állatvérre tért át. Emmettnek milyen színű is volt a szeme?

 Hirtelen megfagyott a levegő.
A döbbent csendet csak a csengő hangos berregése szakította félbe.Nem tudtam sírjak,vagy nevessek és úgy láttam nem vagyok egyedül. Elképzelni nem tudtam ki jöhetett ilyenkor,hiszen erre még a madár is ritkán jár.
Aztán már a félelem szállt meg.Vámpírok lehetnek a látogatóink?
A lépcsőn lefelé végig futtattam tekintetem a házunkon,és közben arra gondoltam,hogy még milyen keveset is éltünk.Épp,hogy csak ide költöztünk és mehetnénk is tovább,de már nem volt elég erőnk menekülni.
Már nem akartunk menekülni.
A munkát még el sem kezdtük.Kocsit még nem is vásároltunk.Még igazán szerelmesek sem voltunk.
Hát ennyi lenne?Ennyi jutott volna nekünk ebben a kegyetlen világban?Szülők nélkül árvaházban nőni fel,kiközösítettként?Majd abból kikerülve olyan barátokat szerezni akik csak érdekből vannak velem?Igen,így van..Érdekből.
Egyetlen vigaszom,hogy barátnőm most is,mint mindig velem van.Vigyázunk egymásra,ha most véget ér is minden.
Megfogtam Bella kezét,és együtt eltántorogtunk az ajtóig.Egy hatalmas levegőt vettem,majd kezemet a kilincsre helyeztem.
A levegőt lassan,szaggatottam vettem.Úgy éreztem a szívem pillanatokon belül ki törhet bordáim alól,hogy aztán hosszú útra kelljen a sivár pusztákon és céltalanul,boldogtalanul bolyongjon a nagyvilágban,ahogy azt én is tettem.A világ körbefordult körülöttem.Olyan dolgokat tudtunk meg,ami felemészt mindkettőnket.Lehet normális életünk valaha?Vagy most mindennek vége?Hát lássuk.
És akkor kinyitottuk az ajtót.Az állam a padlót súrolta,mikor megláttam az ajtó előtt ácsorgó személyeket.Nem tudom mit is érezhettem akkor.Erre nincs jó szó.